Nem bont szerződést a szegedi önkormányzat a nőverő partnerével

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Eddig semmilyen látható következménye nincs annak a szegedi önkormányzatnál, hogy egy városi cégnél közpénzen foglalkoztatott rendezvényszervező megverte egyik női kollégáját, amiért az fel akart mondani. Az önkormányzat szokás szerint úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője is csöndben van.

Mint azt megírtuk, brutálisan megverte egyik női munkatársát Botka László közeli ismerőse, “udvari beszállítója”, a városi rendezvények, például a Polgármester Konyhája, a Borfesztivál, a Bortér, a Gyereknapi Piknik stb. közpénzből finanszírozott, rendkívül sok éve és sokat foglalkoztatott rendezvényszervezője. Az esetről hangfelvétel is készült; a bántalmazott nő pedig részletesen nyilatkozott lapunknak. Nyomozás is volt az ügyben, amely immár bírósági szakaszba lépett.

Mind az érintett cégtulajdonosnak, mind az őt foglalkoztató önkormányzati cég vezetőjének és az önkormányzatnak is küldtünk kérdéseket (és közérdekű adatigénylést), de egyikük sem hajlandó válaszolni. Utóbbiaktól azt kérdeztük, lesz-e bármilyen következménye ennek a szomorú esetnek, felbontják-e a több milliós szerződést az érintett céggel, amiért ott így viselkednek a női alkalmazottakkal. (A nőt ütlegelő férfi ugyanis azt üvölti a felvételen jól hallhatóan, hogy nem ez az első eset, hogy eljárt a keze.)

A Torost is ez a cég szervezi, ezen állandó “fellépő” Botka László!

Botka Lászlóék, illetve az önkormányzat azonban szokás szerint úgy tesz, mintha semmi nem történt volna (ezt eredményes taktikának ítélhetik, ugyanis a szegedieket leginkább idegesítő problémákra sem reagálnak soha, ahogy korábban sem tették), a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője is csöndben van. Eddig tehát semmilyen látható, érzékelhető következménye nincs annak a szegedi önkormányzatnál, hogy egy városi cégnél közpénzen foglalkoztatott rendezvényszervező megverte egyik női kollégáját.

A legmegdöbbentőbb az, hogy még csak elhatárolódó vagy elítélő közleményt sem adott ki Botka László, és a szegedi önkormányzat! Noha ezt megtették mások.

Eddig egyedül a női kollégáját alaposan felpofozó Szilágyi István fenyegetőzött nálunk üzenetben, hogy feljelent bennünket, amiért hírt adtunk az ügyről; de arra a felajánlásunkra, hogy akár videóinterjúban is vágatlanul elmondhatja az eseményeket az ő szemszögéből, már nem reagált – pedig elolvasta a levelünket!

Előző sztori

Ezer megbetegedés köthető az e-cigarettához az Egyesült Államokban

Következő sztori

Nyolc év után újra NB I-es röplabdameccset rendeznek Szegeden