Közélet

Susnyás gyarapszik Tarjánban

Susnyás gyarapszik Tarjánban

2019. július 2., kedd
Susnyás gyarapszik Tarjánban

Lassan a tizedik emeletet is belepi a gaz az Építő utcán – véli egy környékbeli. A tarjáni, közel 10 ezer négyzetméteres területet szinte teljesen belepi a gaz.

"A füle botját nem mozdítja itt senki, akár egész Tarjánt ellepheti a gaz, ha ezt vesszük alapul" – panaszkodott Vadon Géza, aki a gazos, elhanyagolt terület közelében lakik a Tarján széle utcában. "Nem volna szabad ezt így hagyni, mert van itt egy játszótér is a közelben, a temető helyén pedig sokan sétáltatnak kutyát, akár póráz nélkül" – hangsúlyozta a közelben élő férfi.

A Tarján széle és az Építő utca közti, nagyjából 10 ezer négyzetméter körüli területet szinte teljes egészében áthatolhatatlan növényzet borítja be.

"Az összes helyiségből rálátunk, nem szép látvány. Persze most rengeteg járdát felvertek a környéken, az egész lakótelep attól hangos, hogy felújítják az utakat. Azzal meg nem törődik senki, hogy mindjárt a tizedik emeletet is belepi a gaz" – háborgott Béresné Cecília. Ahogy azt a nyugdíjas asszony említette, a városrészben nagyobb volumenű beruházást végeznek ősz óta. Ennek része a zöld város program is, melynek keretében több, furcsa megoldással is találkoztunk már a

Szamos utcai barakk területén kialakítandó parkoló munkaterületén

, valamint az

Olajbányász téren

, ahol nemrégiben

200 milliós, sztráda méretű bicikliutat adtak át úgy, hogy közben a József Attila sugárút túloldalán már van kerékpárút.

Az Építő utca és a Tarján széle közti területen ugyan nem láttuk, hogy parlagfű volna a területen, viszont a gaz mellett a növény virágzásakor ez további problémát okozhat. Tavaly a Szent István tér közelében élők háborogtak azon, hogy a Vidra és a Szent Mihály utcák találkozásánál üresen álló telken nem irtották ki az erősen allergén pollent szóró növényt. Mivel nem önkormányzati tulajdonú az adott telek, ezért a tulajdonost szólították fel lakossági bejelentésre a parlagfű kiirtására, ennek elmaradása miatt azonban a telek tulajdonosának terhére végezték el a gyomirtást. Most a Szent István téri üres telek elkerítve áll.

A téma kapcsán elküldtük kérdéseinket az önkormányzatnak, amennyiben megkapjuk válaszaikat, azonnal frissítjük cikkünket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.