Írjon nekünk

Vélemény

Botka László is Nemesi Pál mellé áll? Kezd gyanús lenni ugyanis Garai Szakács László

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Ha valakinek semmit nem mondana e név, akkor eláruljuk, ő Botka László leglelkesebb íródeákja. És azért gyanús, mert pár nap alatt közel 60 (!!!), vagyis HATVAN “cikket” írt a vezetése alatt működő  városházi hírmondó Szeged független polgármester-jelöltjéről: Nemesi Pálról. 

Ha közel 50 éves lennék, anyámmal és egy inkább macskának kinéző kutyával élnék egy aprócska lakásban, nagyjából akkor borulnék meg annyira, mint Botka László minden bizonnyal legkedvesebb tollforgatója. Garai Szakács László városházi íródeák ugyanis lelkes, de ilyen lelkesedés nincs is; ehhez kell “elborulás”. Lelkesen építgette Botka Lászlót és birodalmát. Eddig!

Az utóbbi hetekben Garai Szakács László propagada-díjas tollforgató elpártolni látszik főnökétől, amit azzal sem lehet magyarázni, hogy Botka László végnélküli szabadságát tölti; ki tudja mióta, ki tudja hol és ki tudja, hogy meddig. (Titkolják ugyanis, bár tegnap azt hittük, visszatért a munkához, de tévedtünk.)

Egyre inkább az az érzés erősödik bennem, hogy Garai Szakács Lászlónak is szimpatikus Szeged független polgármester-jelöltje: Nemesi Pál.

Ravaszul csinálja! Látszólag lejárató írásokat gyárt (hogy főnökeinek ne tűnjön fel), de valójában bőszen építgeti Nemesit, szisztematikusan dolgozik azért, hogy minél több ember megismerje a független jelölt nevét, arcát; és bár “tudósításaiból” rendre kifelejt fontos tényeket és elhangzott mondatokat Nemesitől; de azért a szíve vélhetően erősebb az eszénél. Vagy legalábbis nagyobb.

Ahhoz ugyanis komoly elhivatottság kell, hogy valaki rövid időn belül gyártani tudjon közel 60 (!!!), vagyis HATVAN hírt arról az emberről, aki jobb irányba akarja kormányozni Szegedet annál, mit ahová Botka László vezette eddig.

De Garai Szakács ezt is megcsinálta!

SŐT!

Már a holnapi cikke is magvan, vagy talán a ma kora esti, ugyanis a mai három Nemesis anyag ezek szerint nem volt elég neki.

A másik verzió, hogy közeledik a Nagy Bejelentés, miszerint

Botka László is inkább Nemesi Pált támogatja saját maga helyett.

Nemesivel ugyanis első ránézésre jobban járna Botka, mint két nagyágyú “partnerével” és támogatójával. Sőt, Szeged is jobban járna talán, mert a magam részéről nehezen tudom elképzelni a gárdaalapító, cigányozó és zsidozó Tóth Pétert alpolgármesterként.

UPDATE: Cikkünk után megjelent az újabb, “napi nemesi” Botka László lapjában!

Tovább olvasom

Politika

Örülhet a szegedi jobboldal, pedig Botka László nyerte a választást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Mert a neheze már megvan és most jött el az ő idejük. El is mondjuk, hogy miért.

Tovább olvasom

Vélemény

Lábbal tiporták Botka emberei a szólás- és véleményszabadságot szombaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botkáék szerint ilyen a szabadság városa.

Tovább olvasom

Vélemény

Öt ok, amiért szerintünk nem jó vezető Botka László!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem volt könnyű, de megpróbáltuk 5 pontba sűríteni, szerintünk miért nem jó vezetője Szegednek Botka László.

Tovább olvasom

Aktuál