/

Nincs meglepetés: Martonosi Éva az új jegyző

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már egy hónappal ezelőtt is arról lehetett hallani: Mózes Ervin címzetes főjegyző nyugdíjba vonulása után ideiglenesen a hivatalt vezető Martonosi Évára esett a választás, aki korábban az önkormányzat általános aljegyzője volt.

Mózes Ervin februárban, a 2019-es év első közgyűlése után jelentette be, hogy nyugdíjba vonul. Előzményként érdemes felidézni, hogy október elején a főjegyzőt és Botka László polgármester további közvetlen munkatársait, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábor kabinetfőnököt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Gyulai Járásbíróság a VIP parkolóügy miatt. Az ítélet indoklása szerint 41 millió forintos kár keletkezett az által, hogy olyanoknak osztogattak éves parkolóbérleteket, akiknek semmi közük a városhoz. Később az is kiderült, hogy például Botka úgy kapott több bérletet, hogy nincs is a nevén személygépjármű.

Ezután novemberben híresztelések terjedtek el arról, hogy Mózes a botrányokat követően lemond és nyugdíjba megy, azonban a hivatal vezetője ezt a novemberi közgyűlést követően cáfolta. Végül a februári közgyűlés után kért szót, amikor bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. Akkor azzal indokolta a döntést, hogy Botka Lászlóval korábban megbeszélte: még az új költségvetés összeállításában segíti a hivatal munkáját. A felmondási ideje alatt elkezdődött a posztjára kiírt pályázat, ennek ellenére már márciusban azt lehetett hallani: az ideiglenesen a jegyzői feladatokat ellátó Martonosi Éva kerül Mózes helyére.

A híresztelések beigazolódtak, hiszen hétfőn az önkormányzati szeged.hu hírportálon bejelentették a hivatal korábbi általános aljegyzőjének kinevezését. “Martonosi Éva 2003-ban végzett az szegedi egyetem jogi karán, első munkahelye a polgármesteri hivatal volt. Rövidesen a közgazdasági iroda helyettes vezetője, majd aljegyző lett. Szakmai tapasztalatait jórészt a most nyugdíjba vonult Mózes Ervin mellett szerezte” – írták a portálon.

Kiemelt képünk: szeged.hu

Előző sztori

Családi vállalkozásnak nyújt segítséget a Paktum

Következő sztori

A Széchenyi téri ivókút működik, de ki az, aki inna belőle?