Szórakozás

Vasárnap: Könyves Vasárnap a Somogyiban

Vasárnap: Könyves Vasárnap a Somogyiban

2009. október 10., szombat
Vasárnap: Könyves Vasárnap a Somogyiban

A Somogyi-könyvtárban vasárnap Könyves Vasárnapra várják a családokat, vetélkedővel, kiállítással, és az idősebbeknek kiírt novellapályázat ünnepélyes eredményhirdetésével. A Nagyszínházban Orfeusz az alvilágban, a Kisszínházban Háztűznéző, és vasárnap délelőtt a bábszínház is várja a gyerekeket. Két hangversenyt és színielőadást kínál az Őszi Kulturális Fesztivál, koncert és Metanoia-előadás lesz a Kultúrcsempész Sínbusz-fesztiválon, a Közéleti Kávéházban pedig az erőszakmentes kommunikációról beszélgetnek. Családi napot rendeznek az IH-ban is, és – bár a buli vasárnap elmarad, - a mozik parádés kínálata kárpótol: többek között Kurosawa, Tarantino, Almodóvar és Gárdos Péter filmjei közül választhatnak.

Színház és bábszínház

A

Szegedi Nemzeti Színházban

vasárnap 15 órakor (Kiss Manyi bérlet) és 19 órakor (Ady Endre bérlet)

Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban

című operettjét játsszák. A szövegkönyvet átdolgozta:

Pozsgai Zsolt

. Rendezte:

Iglódi István.

A

Kisszínházban

vasárnap 15 órakor

Gogol: Háztűznéző

- tökéletesen valószínűtlen 170 éves történet. (Bérletszünet.) A

Kövér Béla Bábszínház

ban vasárnap délelőtt 11 órakor

Az égő ház

-

Joseph Haydn

báboperája (bérletszünet).

Könyves Vasárnap a Somogyiban

A Somogyi-könyvtárban

vasárnap délelőtt 10 órától

Könyves Vasárnap

. A program: A

Gyermekkönyvtárban

10 órától:

"Sündisznócska lovagol"

- családi vetélkedő Móra Ferenc meséi alapján (feltétel, csapatonként legalább egy nagyszülő részvétele!). Az

I. emeleti folyóirat-olvasóteremben

15 órakor:

Olasz Attila festőművész kamara-kiállításának megnyitója

. A kiállítást megnyitja

Tóth Attila

művészettörténész. A tárlat november 25-ig látogatható.

Az alagsorban

16 órakor: A

Mesélj még, kérlek! című novellapályázat ünnepélyes eredményhirdetése.

Állófogadás és színházi meglepetés-műsor meghívott törzsolvasók számára.

Őszi Kulturális Fesztivál

A

Móra Ferenc Múzeumban

vasárnap 18 órakor

Vasárnapi koncertek a Kultúrpalotában

- a

Primavera Trió koncertje

(a Francia Magyar Zenei Egyesület triója). Műsoron:

Haydn:

C-dúr trió Hob. XV: 27,

Schubert

: Notturno,

Brahms

: H-dúr trió. A zenekar tagjai:

Isabelle Oechmichen

zongoraművész (Párizs),

Kosztándi István

hegedűművész,

Sin Katalin

gordonkaművész. Belépőjegy 1500 Ft, SZTE diákigazolvánnyal 800 Ft. Az

IH Rendezvényközpont

nagytermében vasárnap 19.30-kor

Csehov: A medve, A hitves, Nyaralóhelyen

(három egyfelvonásos) - az algyői

Móra Ferenc Népszínház

előadása. Szereplők:

Pál Anita, Ádok Róbert, Varga János.

A

Millenniumi Kávéházban

(Dugonics tér 12.) vasárnap 19 órakor

"Legyen a zene mindenkié!"

- az SZTE ZMK magánének szakos hallgatóinak koncertje.

II. Kultúrcsempész Sínbusz-fesztivál - Szeged-Szabadka

Az

Alterra Kortárs Előadóművészeti Központban

(Régi Zsinagóga) vasárnap 19.30-kor

Tudósok koncert

. Belépőjegy 800 Ft.

A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban

(Szabadka, Vár u. 7.) vasárnap 20 órakor a

Metanoia Színház előadása

.

Közéleti Kávéház

A

Klub Nextben

(Tisza Lajos krt. 63.) vasárnap 17 órakor

Erőszakmentes kommunikáció.

Vendég:

Rambala Éva

, a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ által akkreditált tréner.

Családi Nap az IH-ban

A

Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács

családi napra

várja a szegedieket vasárnap 9-17 óráig az

IH Rendezvényközpontba

, ahol érdekes játékokon, próbákon vehetnek részt kicsik és nagyok egyaránt.

Vasárnapi moziműsorok

A Grand Caféban

vasárnap:

19 órakor:

A vihar kapujában

- feliratos japán film, rendező:

Akira Kurosawa

. 21 órakor:

Becstelen Brigantyk

- feliratos amerikai-német film, rendező:

Quentin Tarantino

. A

Belvárosi Mozi

vasárnapi műsora:

Zsigmond Vilmos terem

: 10, 16 és 18 órakor:

Derült égből fasírt 3D

- színes, szinkronizált amerikai animációs családi film.

20 órakor

: Miért éppen Minnesota

? - színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, rendező:

Jonas Elmer.

Balázs Béla terem:

14:30-kor:

Csiribiri -

színes magyar koncertfilm, rendező:

Rózsa János.

Rendhagyó film készült a gyerekek és a felnőttek nagy kedvencéről,

Halász Juditról.

16 órakor, 18.15-kor és 20.30-kor:

Megtört ölelések

- színes, feliratos spanyol romantikus dráma, rendező:

Pedro Almodóvar

.

Csőke József terem:

16.15-kor és 20.45-kor:

Tréfa

- színes, magyar játékfilm, rendező:

Gárdos Péter.

18.30-kor

: Kiságyúk

- színes feliratos dán vígjáték, rendező:

Tomas Villum Jensen.

A filmekről bővebben a www.belvarosimozi.hu oldalon olvashatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.