Közélet

A díjhátralékosok nem használhatják a hulladékudvarokat

A díjhátralékosok nem használhatják a hulladékudvarokat

2016. május 26., csütörtök
A díjhátralékosok nem használhatják a hulladékudvarokat
varosuzemeltetesi_biz06_gs

A hulladékszállítással kapcsolatos helyi szabályozás nincs összhangban a központi jogszabályokkal, ezért szükséges azt módosítani – hangzott el a városüzemeltetési bizottság ülésén, amelyen kiderült, a Közbeszerzési Hatóság hivatalból eljárást indított a „Szeged-Algyő” ivóvízminőség-javító program kapcsán.

Két új anyag, több előterjesztéshez pedig kiegészítés is érkezett a közgyűlés előtt egy nappal a városüzemeltetési bizottság ülésére, amelyen többek között a szemétszállítás átszervezéséről, a „Szeged-Algyő” ivóvízminőség-javító programról és a HACS-okról tárgyaltak. Mint ismeretes, a hulladéktörvény értelmében április elsejétől már nem a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., hanem egy a törvény által meghatározott koordináló szerv szedi be a szemétszállítási díjat. Az új rendszert már

az előző közgyűlésen

is bírálták, és a héten tartott bizottsági üléseken is elhangzott, hogy a központi rendszer nem működik megfelelően. Eddig például nem kaptak számlát a lakosok, és a szemétszállítást kvázi ingyen végzi jelenleg a szegedi társaság, ugyanis elvégzett munkájukért még nem utaltak számukra pénzt a koordináló szervtől. A pénteki közgyűlés elé azonban nem emiatt kerül be az egyes helyi közszolgáltatások ellátásról szóló helyi rendelet módosítása, hanem azért, mert a jelenlegi szabályozás nincs összhangban a központi jogszabályokkal. A városüzemeltetési bizottság ülésén

Makrai László

, a Szegedi környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője jelezte, hogy a díjhátralékosokról nem rendelkezik a rendelet, eddig ők nem használhatták a hulladékudvarokat, és szerinte ennek a passzusnak benne kellene maradnia az új szabályozásban is, különben bárki igénybe veheti a szolgáltatást, amit aggályosnak tart. A szakiroda arról tájékoztatott, hogy mivel a számlázással kapcsolatos feladatok immár a központi koordináló szerv hatáskörébe tartoznak, ezért vettek ki a rendelet-tervezetből minden díjfizetéssel kapcsolatos passzust.

Szentgyörgyi Pál

megjegyezte, jobb lett volna, ha a környezetgazdák vezetője nem a bizottsági ülésen mondja el aggályait vagy éppen tesz javaslatot módosításra, de mivel a Makrai által elmondottak nem érintik a számlázást, úgy értékelte, módosíthatják a tervezetet. Makrai László megjegyezte, korábban mindig egyeztettek az irodával, ám jelen esetben nem keresték meg őket, ezért szólt csak a közgyűlés előtt egy nappal. Mint elmondta, más kérdések is felmerülnek, például az üdülőknél és a zárt kerteknél nem használnak matricákat a kukákon, míg a rendeletben ez szerepel, vagyis várhatóan még foglalkozni kell a jövőben is ezzel a témával.

varosuzemeltetesi_biz09_gs

Szentistványi István

bizottsági alelnök azt javasolta, hogy a tagok előtt lévő tervezetet mindenképpen fogadják el, javasolják tárgyalásra alkalmasnak, később pedig ha szükséges, majd ismételten módosítják, amivel egyetértett

Solymos László

alpolgármester is. Végül beletettek egy módosítót a tervezetbe, eszerint azok a díjhátralékosok, akiknek április elseje, tehát az új szabályozás életbe lépése előtt már volt tartozásuk, nem használhatják a hulladékudvarokat. A napirendi pontoz egyhangúlag, 8 igenszavazattal támogatták. A pályázatokkal kapcsolatos előterjesztésnél Szentistványi megjegyezte, ismét az látható, hogy az eredeti tervezettel ellentétben önrésszel kell az önkormányzatnak hozzájárulnia a beruházásokhoz, jelen esetben a Ligetnél.

Igaz Ágnes

, a fejlesztési iroda vezetője arról tájékoztatott, néhány nappal a benyújtási határidő előtt változtatott a feltételeken a kiíró, emiatt kellett módosítaniuk a város pályázatát. Az eredeti felhívás lehetőséget adott önerő-támogatás igénylésére, ezt most törölték belőle.

Nagy Sándor

alpolgármester hozzátette, a 2014-2020-as uniós ciklusban bruttó 3,3 milliárdból tervezett nyolc iskolaépületet érintő energetikai korszerűsítést tartalmazó pályázatnál hasonló a helyzet, ott is változtattak a feltételeken, így most egyeztetnek a minisztériummal, ezért is javasolta, hogy a közgyűlés döntsön a kérdésről.

Tizenkét szereplővel szerveznének HACS-ot Szegeden

varosuzemeltetesi_biz02_gs

Azt is firtatta Szentistványi István, hogy a HACS, azaz a helyi akciócsoport létrehozását milyen egyeztetés előzte meg, illetve, hogy mi alapján szerepel benne a felsorolt egy tucat szervezet. Nagy Sándor alpolgármester elmondta, három hete értesültek ők is a HACS-okról, amelyeket a közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések megvalósítása érdekében hoznak létre. A Nemzetgazdasági Minisztérium adott ki erről közleményt, és megkezdődtek Szegeden is szerveződni a HACS-ok, részben a városvezetéstől teljesen függetlenül. Egy HACS meg is alakult már Móraváros, Délikert (Kecskéstelep, Klebelsbergtelep, Gyálarét és Szentmihály), valamint Dorozsma területén, egy másik pedig most szerveződik, ez utóbbi a Belváros déli részét érinti és akár Alsóvárost is magába foglalhatja. A HACS-ot létrehozó tagok száma minimum 10 lehet, mely a közszféra, a civil és az üzleti szféra szereplőit egyaránt tartalmazza. Szegeden az alábbi tagjai lesznek a létrehozandó HACS-nak: az önkormányzat, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft., a Kiskundorozsmai Lokálpatrióták Egyesülete, a Dél-alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a St. Mihály FC Sportegyesület, a Klebelsbergtelepi Polgári Kör Egyesület, B. Globál Kft., a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, a Miksi Bau Kft.. a Szent-Györgyi Albert AGÓRA, valamint az Elzett-Certa Kft. Az előterjesztésből kiderül, hogy az elnyerhető forrás mértéke az akcióterület nagyságától függően 500 millió és 1,5 milliárd forint között lehet. A Fidesz-L.É.T.-es

Mihálffy Béla

hozzátette, május 31-ig szükséges jelezni a HACS-szerveződési szándékot, ezért is foglalkozik a témával a bizottság, pénteken pedig a közgyűlés.

A város szerint alaptalan a Közbeszerzési Hatóságnál kezdeményezett eljárás

Két szálon fut jelenleg a „Szeged-Algyő” ivóvízminőség-javító program – mondta el Szentistványi kérdésére Solymos László alpolgármester. Egyrészt kötbérkövetelés miatt zajlik egy per, ahol most szakértőt rendelnek ki. Hozzátette, az uniós pályázattal való elszámolást lezárták, és a szerződés megszüntetéssel kapcsolatban a társulás elszámolt a támogatóval, minden forrás megérkezett, mindent szabályszerűen lezártak. A fennmaradó munkálatokra pedig a társulás közbeszerzést írt ki. „Egy elég érdekes történet kezd kirajzolódni az ügyből, a Közbeszerzési Hatóság elnöke jogorvoslati eljárást indított hivatalból a társulással szemben egy közérdekű bejelentés alapján. Ezt nem más tette, mint a városban most már ismertnek mondott, és az önkormányzati ügyekben rendszeresen úgy tűnik, hogy belekötő Tisza Lajos Közéleti Egyesület (TLKE). A bejelentést Szeged volt polgármestere,

Bartha László

tette, s ennek érdekessége, hogy az általa benyújtott anyagban nem is titkolja, hogy a korábbi kivitelezőtől származó információk alapján kezdeményezte az eljárást” – részletezte Solymos. Leszögezte, meglátásuk szerint a folyamatban lévő eljárás alaptalan, a napokban döntőbizottsági tárgyalás lesz az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.