Közélet

Ismét a Cserepes sori piac igazgatójának visszahívását kezdeményezi a Jobbik

Ismét a Cserepes sori piac igazgatójának visszahívását kezdeményezi a Jobbik

2016. április 20., szerda
Ismét a Cserepes sori piac igazgatójának visszahívását kezdeményezi a Jobbik
toth_peter_cserko_sajttaj02_gs

Nem változott a szegedi Jobbik álláspontja, továbbra is alkalmatlannak tartják a Cserepes sori piac vezetésére Rácz Attilát, így ismételten benyújtotta Tóth Péter az ügyvezető visszahívására vonatkozó indítványát. A képviselő úgy értékelte, megvezette a baloldali városvezetés a kereskedőket, csak azért egyeztetett velük múlt héten, hogy ne balhézzanak a közgyűlésen, ám íz ígéretekből semmi sem teljesült.

A pénzügyi bizottság botrányos ülésén

Szentgyörgyi Pál

gazdasági alpolgármester javaslatára napirendre sem vették a

Rácz Attila

piacvezető visszahívására vonatkozó,

Tóth Péter

jobbikos önkormányzati képviselő által jegyzett indítványt. Később az is kiderült, hogy a bizottság tagjai még csak nem is tudhatták, mit tartalmaz az előterjesztés, mindössze az alpolgármester elmondása alapján döntött úgy a baloldali többség, hogy az előterjesztő nem is kaphatott szót. Most ismét benyújtotta a Cserepes sori Piac Kft. ügyvezetőjének visszahívására vonatkozó indítványát a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsághoz a jobbikos önkormányzati képviselő, és mint sajtótájékoztatóján elmondta, ezúttal a Szegedi Városkép és Piac Kft.-vel történő összevonási javaslat nélkül. Ezt azzal indokolta, hogy nem szeretné a leglényegesebb kérdésről elterelni a figyelmet, nevezetesen arról, hogy alkalmatlannak tartja Rácz Attilát a 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaság irányítására. A jobbikos politikus kitért arra is, hogy a pénzügyi bizottság ülésén azon kívül, hogy kommunistázással vádolta őt Szentgyörgyi, semmiféle jogi kifogást nem tudott hozni indokként, hogy miért is ne tárgyalják az ügyvezető visszahívásának ügyét, és azóta sem kapott törvényességi észrevételt a címzetes főjegyzőtől Tóth ezzel kapcsolatban.

toth_peter_cserko_sajttaj01_gs

„Jól látszik, hogy a városvezetés a múlt héten kellőképp megvezette a kereskedőket és a jogi képviselőjüket, hiszen azt mondták nekik, hogy tárgyalni fognak, ennek ellenére csak az volt a cél, hogy a pénteki közgyűlésen a bérlők ne tiltakozzanak. Hiába volt szó például

kisebb mértékű díjemelésről

a tárgyalásokon,

Rácz Attila már szombaton új szerződések aláírására próbálta kötelezni a kereskedők zömét

” – jelentette ki az elmúlt napok eseményeit Tóth Péter önkormányzati képviselő. Úgy értékelte, hogy sem az ügyvezető részéről, sem a baloldali városvezetésben nincs kompromisszumkészség, s ez ahhoz fog vezetni, hogy tönkremegy a piac. Amennyiben ez megtörténik, akkor pedig elhárul minden akadály az elől, hogy értékesítsék a területet. „Szerintem Botka László el kellene gondolkodnia azon, hogy mennyire kíván arrogánsan a szegedi lakossággal szemben politizálni” – fűzte hozzá a jobbikos önkormányzati képviselő, utalva a polgármester azon kijelentésére, amit visszautasít, s amely szerint Tóth Péter fizetett politikai tüntetői a Cserepes sori piac kereskedői.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.