Hitek és címerek
Ájult, tetszhalott, tudatát vesztett, talán volt az elmúlt években is e haza, no de hogy halott? Azt meg végképp nem tudhatom, tiltja e valami az iskolákban a „Magyar Hiszekegy” kifüggesztését, mondjuk az igazgatókon kívül?
Századvég Alapítvány: továbbra is elsöprő a Fidesz-KDNP fölénye
A Századvég júliusi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség társadalmi támogatottsága továbbra is hatalmas, mintegy négyszerese az MSZP-ének. A két kormánypárt tavaszi választásokon elért kétharmados parlamenti többséget biztosító népszerűsége nyár közepére sem olvadt el – olvasható a Századvég Alapítvány honlapján.
Tovább »
A Jobbik a romatelep felszámolásról kérdez
Több mint háromszázan élnek a Cserepes sori romatelepen, melynek felszámolását Szeged 2008-ban elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégiája tartalmazza. E szerint 2029-ig számolják fel a telepet. A Jobbik szerint nem egyszerűen máshova kell költöztetni a romákat, hanem határozott elveket kell lefektetni például a velük szembeni elvárásokról is.
Tovább »
Félkatonák, puska nélkül
Úgy tűnik, a Gárda mára betöltötte „történelmi küldetését”: tevékenységével, sőt, puszta létével közbeszéd tárgyává és így a választás egyik központi kérdésévé tette a magyar közbiztonság siralmas állapotját, s múlhatatlan szerepet vállalt abban, hogy a Jobbik középpártként és nem kispártként jutott be a parlamentbe. Kár érte.
A Jobbik-frakció vendége volt Orbán Viktor
Nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, miután részt vett a Jobbik parlamenti frakciójának ülésén.
Tovább »
Szonda: elveszett a Jobbik és az LMP lendülete
Megtorpant a Jobbik és az LMP támogatottságának növekedése – derül ki a Szonda Ipsos Népszabadságban ismertett felméréséből. A Fidesz stabilan vezet, az MSZP tartja magát – olvasható az origo.hu-n.
Tovább »
A szegedi Jobbik támogatná a tűzijáték helyetti adományt
A Jobbik Szegedi Szervezete egy a szegedi városvezetéshez szóló közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben támogatásukat fejezik ki a nemrégiben elindult kezdeményezés iránt, hogy az augusztus 20-i tűzijáték összegét az árvízkárosultaknak juttassák – erre buzdítják a szegedi városvezetést is.
Tovább »
Nézőpont Intézet: az emberek elégedettek az új kormány eddigi munkájával
Tízből hét emberhez eljutott a miniszterelnök gazdasági akciótervének a híre – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 60 százalékának pozitív véleménye van a 29 pontról, és a válaszadók 69 százaléka szerint a csomag alkalmas lehet a gazdaság talpra állítására.
Tovább »
A Jobbik megemlékezése Trianonról + FOTÓK
A Jobbik szegedi szervezete péntek délután tartotta megemlékezését Szegeden a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából.
Tovább »
Az új alkotmány előkészítéséről is tárgyal az Országgyűlés
Hétfőn kezdődik az új alkotmányt előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló határozat általános vitája – jelentette ki a házbizottság szerdai ülését követően Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Tovább »


