Közélet

Kétmilliárdos energiahatékonysági projektet valósított meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal + FOTÓK

Kétmilliárdos energiahatékonysági projektet valósított meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal + FOTÓK

2015. november 26., csütörtök
Kétmilliárdos energiahatékonysági projektet valósított meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal + FOTÓK
DCIM100GOPROGOPR0720.

A tervezett öt helyett tizenegy kormányhivatali épület energetikai korszerűsítését végezték el több mint kétmilliárd forintból Csongrád megyében. Juhász Tünde kormánymegbízott arról tájékoztatott, hogy az országosan rendelkezésre álló tizenegy milliárdos keretből kettőt megyénk használhatott fel.

Újabb, a kormányhivatalok szervezeti egységeinek energetikai korszerűsítését célzó pályázatok jelennek meg decemberben, vagyis a kormány folytatja a megkezdett felújítási programot – közölte

Nemcsok Dénes

, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkára Szegeden, a volt megyeháza korszerűsítését is magában foglaló projektzárón. Elmondta, fontos szempont, hogy kevesebb földgázt és áramot használjanak fel ezen épületekben, ám a munkakörülmények javítását legalább ilyen fontosnak tartja a helyettes államtitkár. A Csongrád Megyei Kormányhivatal központi épületével kapcsolatban elmondta, itt találkoztak a legkomolyabb műszaki problémákkal, és úgy kalkuláltak, hogy karácsonykor még tartani fog a kivitelezés. A Csongrád megyében több mint 2 milliárd forintból megújult kormányhivatali ingatlanok közül a legnagyobb,

a Rákóczi téri megyeháza energetikai korszerűsítése májusban kezdődött.

Az 1950-es, ’60-es évek fordulóján

Schöner Ervin

tervei alapján készült épület – mely a Csongrád Megyei Párt és Tanácsháza volt eredetileg – a maga korában pillérvázas szerkezetével modern konstrukciónak számított, azonban mára elavult, „F”, azaz átlagos energetikai besorolású. A most lezárult korszerűsítés révén immár „A” energetika osztályba lehet átsorolni, vagyis energiatakarékosnak számít.

Juhász Tünde

kormánymegbízott a projektzárón arról tájékoztatott, hogy az országosan rendelkezésre álló 11 milliárdos keretből 2-t Csongrád megye használhatott fel, ami komoly eredménynek számít. Úgy értékelte, hogy a közigazgatás megújulásához, az ügyfelek megfelelő szintű gyors és precíz kiszolgálásához az is hozzátartozik, hogy európai színvonalú körülmények között foglalkozzanak velük. Azt mondta, az energiahatékonyságot növelő fejlesztéseknek egyik jelképének is tekinthetjük a Rákóczi tér 1. szám alatti központi épületet, ez volt ugyanis a leginkább leromlott állapotú. Például az ajtók és ablakok nem zártak megfelelően, így télen hősugárzókat is használtak a dolgozók, hogy ne fázzanak a hivatalban.

kormanyhivatal08_gs

A 11 ingatlan közül egy „B” energiaosztályú volt és maradt is, ám a többi esetben „A” és „A+” besorolásúak lettek. A fejlesztésektől 50%-os energiamegtakarítást várnak, vagyis, hogy az eddigi átlagosan 120 milliós költségeket 60 millió forint alá csökken. Juhász Tündétől megtudtuk, hogy az energetikai korszerűsítés keretében 5000 négyzetméternyi felületen cserélték ki az ablakokat, 20 ezer négyzetméteren hőszigeteltek a kivitelezők, 9 napelemes rendszert alakítottak ki és mintegy 3600 darab új energiatakarékos lámpatestet helyeztek el a 11 épületben.

Sári Zsolt

, a kormányhivatal állami főépítésze hangsúlyozta, hogy a KEOP-os forrásból kizárólag energetikai célú beruházások végezhetőek el, vagyis nem felújításáról van szó a 75 méter hosszú, és mintegy 25 méter magas egykori pártház esetében. A munkálatok keretében többek között kicserélték az épület összes, alumíniumvázat nyílászáróját, és a legmodernebb, háromrétegű üvegezésű ablakokat építettek be. Az épület igencsak kopott, helyenként repedezett lapburkolata is eltűnt, 14 centiméter vastag hőszigetelést kapott helyette, illetve műanyag alapú, de fa megjelenésű, több színű burkolat váltotta fel azt. A belső homlokzatot is felújították és az üvegkupolát is kicserélték háromrétegű, szigetelt üvegszerkezetre. A fűtési rendszer modernizációját is tartalmazta a beruházás, eltűntek a régi radiátorok, helyükre több mint 150 darab, hűtési funkciót is ellátó úgynevezett fan-coil berendezést helyeztek. Ezeken felül 200 darab 250 Watt kapacitású napelemet telepítettek a tetőre, ami szintén hozzájárult az intézmény energiamegtakarításához. Sári Zsolt kiemelte, hogy a távhő esetében 28%-ra, míg a villanyszámla tekintetében 60%-ra csökkennek a költségek. Ennek értelmében míg eddig 21,6 milliót költöttek energiavásárlásra, a jövőben 11,35 millió fognak összességében. A korszerűsítésnek köszönhetően a karbantartási költségek is jelentősen csökkennek, 3,2 millió forint helyett 1,4 millió terveznek erre a célra fordítani évente. A megyeháza több mint 699 millió forintból megvalósult korszerűsítésének kivitelezését a Strabag MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. a partnerével, a szegedi Dél-Konstrukt Kft.-vel végezte el konzorciumban.

kormanyhivatal10_gs

Ahogy

megírtuk

, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében öt épület energetikai korszerűsítésére összesen 1 997 700 000 forintot nyert tavaly a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Végül 11 épület újult meg, melyekre összességében 2 milliárd 35 millió forintot költöttek. Szegeden a Rákóczi téri megyeháza és a népegészségügyi szakigazgatási hivatal Derkovits fasoron levő ingatlanja mellett a Kereskedő köz 3-5., a Felső Tisza-part 17, illetve a Vasas Szent Péter utca 9. szám alatt található kormányhivatali ingatlan energetikai korszerűsítése történt meg a megyeszékhelyen. Hódmezővásárhelyen, az Ady Endre utcában a járási hivatal székhelye, a Petőfi utcában a földhivatal, valamint a járási állategészségügyi és élelmiszerlánc-biztonsági osztály épülete lett korszerűbb, és megújult a Kálvin János téren az az egykori zeneiskola, ahová a Vidékfejlesztési Hivatal költözik. Makón a Deák Ferenc utca 6., illetve Kisteleken és Mórahalmon a foglalkoztatási főosztályoknak otthont adó épületek korszerűsítését végezték el a projekt keretében.

szechenyi_2020_02

Több mint kétmilliárdból korszerűsítettek tizenegy kormányhivatali épületet - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=591874

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.