Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a megyei derbit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Hátrányból fordítva győzött a Mórahalom a Makó ellen az NB III Közép csoportjában.

Rossz passzban várhatta a Csongrád megyei NB III-as rangadót a két résztvevő, hiszen a forduló előtt a Mórahalom és a Makó is kieső helyen állt.

A hagymavárosiak kezdtek jobban, és mintegy tíz perc elteltével Krnács Richárd avatkozott közbe szabálytalanul a tizenhatoson belül, így büntetőt rúghattak a vendégek: ezt Tóth Imre magabiztosan váltotta gólra. Nem sokáig örülhettek a makóiak a vezetésnek, hiszen négy perccel később Busa Bence a jobbösszekötő helyéről lőtte ki a hosszú sarkot, ezzel egyenlített.

A Mórahalom a szünet után beszorította ellenfelét, majd egy szöglet után Podonyi Norbert gyűjtötte be a labdát, a visszaívelés után Magyar György centerezett, amire Busa érkezett, ő pedig nem rontott közelről,ezzel fordítottak a homokhátiak. Innentől érthetően kinyílt a Makó, a hazaiak könnyebben kontrázhattak, ezek közül egyet Zámbó Dániel használt ki, miután csak Garamvölgyi Csabával állt szemben, amivel bebiztosította csapata sikerét.

Ezzel megszakadt a Mórahalom hét meccs óta tartó nyeretlenségi szériája, és kilenc ponttal a tabella 13. helyéről várhatja a jövő heti, Pécs elleni hazai mérkőzést. A Makó szezonbeli nyolcadik vereségét szenvedte el, és három ponttal továbbra is sereghajtó, a következő fordulóban a Dabas érkezik a Maros partjára.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 11. forduló

Mórahalom VSE – Makó FC 3-1 (1-1)
Mórahalom, vezette: Farkas Mátyás (Szvetnyik Bence, Zsákai Milán).
Mórahalom: Krnács – Fodor, Szücs, Magyar, Zsoldos, Busa, Puskás (Zámbó, 71′), Juhász, Podonyi, Szalma (Pócs D., 88′), Pócs T. (Bokányi, 84′). Edzők: Magyar György, Vojnic-Zelic Sasa.
Makó: Garamvölgyi – István, Tóth I., Lipták (Gilinger, 87′), Takács J., Csupity (Vajna, 68′), Tóth T. (Horváth K., 77′), Bánóczki, Varga R., Rakonczai, Gémes. Vezetőedző: Méhes Tibor.
Gól: Busa (17′, 65′), Zámbó (74′) ill. Tóth I. (13′ – tizenegyesből).
Sárga lap: Krnács (12′), Pócs D. (88′) ill. Tóth T. (38′), Gémes (63′).

Magyar György: “Ezzel még nem vagyunk kint a vízből, sajnálattal tölt el, hogy a Csongrád megyei csapatoknak kell a kiesés elől menekülnie. A Makó a szívem csücske, de nekünk ennél fontosabb volt a három pont. A gól után picit megzavarodtunk, de aztán átvettük az irányítást. A második félidő a mi fölényünket hozta, egy fiatal, de jó csapatot sikerült legyőznünk. A hátralévő, nehéz szériából hat-hét pontot szeretnénk szerezni.”

Méhes Tibor: “Az első félidőben játékban jobbak voltunk, megvoltak a lehetőségeink, de csak egyet tudtunk gólra váltani. Érthetetlen módon visszavetett bennünket az, hogy vezettünk, a szünet után bent ragadtunk az öltözőben. A Mórahalom második és harmadik gólja szerintem les volt, ezekkel eldöntötték a mérkőzést. Három alapemberünk hiányzott, ezt pedig nem bírjuk el, tovább tart a vesszőfutásunk, a szegény embert még az ág is húzza. Nem állunk neki keseregni, dolgozunk tovább, annyi pontot akarunk szerezni, hogy életben tartsuk a reményeinket tavaszra.”

Hirdetés

Kommentek

Sport

Hopp! A 13. bajnoki címet is bezsebelte szegedi Nagy Péter!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nagy Péter 13. magyar bajnoki címét szerezte meg vasárnap, a súlyemelő ob vasárnapi zárónapján.

Tovább olvasom

Sport

Fantasztikus MOL-PICK-siker a Barca ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kiváló, ötletes támadójátékkal lepte meg a Barcelonát a MOL-PICK Szeged, és le is győzte három góllal a katalán sztárcsapatot.

Tovább olvasom

Sport

Vízilabda: súlyos szegedi vereség az Acélvárosban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nem tudta megállítani a Miskolcot a ContiTech Szeged, amely 9 kapott gól után talált be először.

Tovább olvasom

Aktuál