Írjon nekünk

Vélemény

Önvédelem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

A földrész ősi városai befalazzák magukat, mert betette lábát a bizonytalanság, és eluralkodott a félelem. Hagyták, hát felforgatták az életüket.

Magyarország méltósággal, békében ünnepelte Szent István napját, ám az államalapító előtti tisztelgést mégis beárnyékolta a kontinensen soha nem látott erővel tomboló terror. Véres merényletek rázták meg Európát, ki tudja, hányadszor már ebben az esztendőben. London, Manchester és Stockholm után most Barcelonában és Turkuban csapott le az iszlamista őrület.

Még fel sem száradnak a könnyek, már újabb és újabb áldozatokat követel a féktelen fanatizmus. Nem múlik el hét, hogy ne hallanánk robbantásról, késelésről, gázolásról, brutális rablásról, nők elleni embertelen erőszakról. Európa súlyos beteg, mert rövidlátó vezetői (f)eladták hagyományos értékeit, keresztény gyökereit, pusztító olvasztótégelybe öntötték jövőjét. Már régen a huszonnegyedik órában járunk, hiszen másod- és harmadgenerációs bizonyítékai vannak a keveredés kudarcának, az integráció, a békés együttélés csődjének. Ez az út a pokolba vezet.

A magyar kormány elsőként és helyesen ismerte fel, hogy nincs más választás, mint a szellemi, lelki, fizikai és jogi önvédelem. Kizárólag így biztosítható a magyarság nyugalma és önazonossága. Amennyire csak lehetséges, minden eszközzel határainkon kívül és magunktól távol kell tartani a barbárságot. Dacolva a habzó szájú, globalista brüsszeli megvetéssel és a honi balliberálisok ugyanarról a tőről fakadó kerítésbontó, betelepítéspárti eszetlenségével.

Kölnben betontömbökkel védik a dómot, Londonban terelőelemekkel a hidat, Róma csatatérré vált. A földrész ősi városai befalazzák magukat, mert betette lábát a bizonytalanság, és eluralkodott a félelem. Hagyták, hát felforgatták az életüket.

Nincs több idő, tényleg észbe kell kapni. A lét a tét.

Hirdetés

Kommentek

Vélemény

Alulmotivált milliomos balerináink égetik el Puskás örökségét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

A Luxemburgtól elszenvedett vereségben számomra nem csak az a fájó, hogy egy újabb fél amatőr csapat játszott cica egér harcot a “magyar álom” megtestesítőivel, hanem az, hogy a csapat gerinc és elképzelés nélkül alibizte le az egész mérkőzést.

Tovább olvasom

Vélemény

Sétáltunk a fények és a halál városában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elit rejtett szórakozóhelyei, titkos fogadások, még titkosabb luxus bordélyházak, és ami mindezeket összeköti: egy halott lány. Ez nem napjaink New Yorkja, hanem 1936 Budapestje.

Tovább olvasom

Vélemény

Georges Leekens csak “ócska időhúzásra” jó?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csányiék idehoztak egy olyan szakembert, aki bár kétségtelenül hatalmas tapasztalattal rendelkezik, nem fogja lerakni a jövő magyar válogatottjának az alapjait.

Tovább olvasom

Aktuál