Vélemény: Pitiáner

Történt, ami történt, a történetek nem akadályozták meg – a „nemzeti oldalon, a jobboldali és konzervatív körökben tiszteletnek örvendő - Tőkés Lászlót, hogy pragmatikus okokból, a határon túli magyarok érdekében együttműködjön Lomnici Zoltánnal. Ráadásul a kooperációt Lomniciék kezdték.

A hazai politikai és közviszonyokban bizonyára meglepetést keltett, hogy Lomnici Zoltán, és Tőkés László közös szerepet vállalt. Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, c. egyetemi tanár az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke. A Tanács alelnökei: Kányádi Sándor, Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a Magyar Köztársaság Nagykeresztjének a birtokosa, és Dr. Erdélyi Géza, felvidéki református püspök, egyetemi tanár. A Tanácsnak tagja mások mellett Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője. Lomnici nem igazán népszerű a „nemzeti oldalon”, a jobboldali és konzervatív körökben, aminek részben talán oka az is, hogy miután kiderült, hogy a köztársasági elnök nagyon ellene van, hogy újrajelöljék a Legfelsőbb Bíróság elnökének, személyeskedéstől sem mentes harcba bocsátkozott Sólyom László ellen, és „emberjogi aktivistákra” jellemző közéleti aktivitásban kezdett. Történt, ami történt, a történetek nem akadályozták meg – a „nemzeti oldalon, a jobboldali és konzervatív körökben tiszteletnek örvendő - Tőkés Lászlót, hogy pragmatikus okokból, a határon túli magyarok érdekében együttműködjön Lomnici Zoltánnal. Ráadásul a kooperációt Lomniciék kezdték. Azok után például, hogy a szomszéd országokban sorozatban gyaláztak vagy rongáltak magyar emlékhelyet és szobrokat, az Emberi Méltóság Tanácsának vezetősége felkérte Tőkés Lászlót mint az Európai Parlament alelnökét, hogy az európai fórumokon vesse fel a sorozatos jogsértéseket. Ezek mellett az Emberi Méltóság Tanácsa elítélte a kárpátaljai magyarok titkosszolgálati megfélemlítését, és kezdeményezte a nácizmus és a kommunizmus áldozatainak szentelt emlékmű felállítását is. Ezek után történt, hogy Tőkés és Lomnici közös sajtótájékoztatót tartott a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságtól megfosztásának következményeiről. Az eseményről a közszolgálati Duna TV és a szintén közszolgálati MTV példátlan módon úgy tudósított, hogy amikor Tőkés László nyilatkozott a közszolgálati riporternek, a háttérben, Tőkés háta mögött felbukkanó Lomnici arcát kitakarták. Azzal a módszerrel, ahogy bírósági tudósításokban kitakarják az elitélteket, mert azok nem járulnak hozzá arcuk megjelenítéséhez, vagy éppen a rabkísérők vagy kommandósok érdekében, hogy bűnözői körök ne azonosíthassák őket. Intellektuális rejtély, hogy Lomnici Zoltán kitakarására mi motiválta az elkövetőt. A sajtóban bevett eljárásból kiindulva talán az, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét bűnelkövetőnek, bűnözőnek vagy jogsértő cselekménnyel alaposan gyanúsítható elkövetőnek (jogászbűnözőnek? Politikusbűnözőnek?) tartotta az ismeretlen sajtómunkás. De ha ez is lenne a tényálladék, a sajtóban bevett eljárásból kiindulva arra kell gondolnunk, hogy Lomnici kérte arcának el-vagy kitakarását, ami azért – valljuk be – eléggé valószínűtlen. Ha viszont a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke nem érezte magát bűntettesnek, a logika elemei szabályai szerint kénytelen vagyunk arra gondolni, hogy a médiamunkás Tőkés László valamifajta bűnösségére utalt Lomnici arcának el-vagy kitakarásával. A sajtóban bevett eljárásból kiindulva talán azért, mert Tőkést sorolta a Rossz Fiúk közé, és Lomnicit a Jó Fiúk közé, akit éppen azért úgy kell megvédeni a nyilvánosságban a Rosszaktól, mint ahogy a rabkísérőket, a rendőröket és a kommandósokat védi meg a sajtó. Kínálkozik egy harmadik magyarázat is. Az, hogy a médiamunkás és Lomnici összejátszott azért, hogy a közvélemény figyelmét Lomnicire tereljék, avagy a sajtómunkás félt felmondani, és Lomnicit kérte, hogy működjön közre kirúgásának elérése érdekében, de azért a fizetésemet nem tenném fel arra, hogy ez megtörténhetett. Viszont úgy gondolom, hogy a médiamunkásban valami nagyadag ellenszenv munkált Lomnicivel szemben, amihez persze alkotmányos joga van, de érzelemzavarának ilyetén történő kezelése szemben áll mindenféle írott és íratlan jogállami normával. De mit is gondolt magában az ismeretlen sajtómunkás? Hogy jól meglapogatják majd a vállát? Hogy megkapja a XXI. Századi Média Megújításáért díjat? Szerintem nem gondolkodott – és ez a rosszabb. Nem gondolkodott, mert ösztönösen, az ösztönei által vezérelve cselekedett, mely cselekedet ennélfogva csak olyan pitiáner húzásnak bizonyulhatott, ami nem igazolható semmivel. Sem Lomnici a személye és közszereplése miatti vélt vagy valós ellenérzéssel, sem azzal, hogy az 1994-es választások közeledtével az akkori köztévé akkori (jobboldali) munkatársai egy szájról olvasni tudó személyt alkalmaztak, hogy kiderítsék, Horn mit súg egy kormánypárti képviselő fülébe, de azzal sem, ahogy az akkori ellenoldal (balliberális) médiamunkásai összevágtak felvételeket, hogy bizonyítsák, hogy a skin headek belefojtották a szót Göncz Árpádba. Minden politikai súlyuk ellenére ezek is pitiáner húzások voltak. A politikai pitiánerség megnyilvánulásai – ahogy a Lomnici-ügy is az.