A magyar gazdasági hangulat javulóban van

A nemzeti konzultációban minden magyar véleménye számít. A magyar gazdaságról, űrkutatásról és beruházásokról is beszélt a kormányfő.

A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök hírlevelében értékelte az elmúlt hetet, amelyet „sikerektől és győzelmektől hangosnak” nevezett. Kiemelte, hogy a polgári, keresztény, patrióta közösség Budapesten és Brüsszelben is helytállt, a magyar gazdasági hangulat is javulóban van - írta meg a Magyar Nemzet.

A miniszterelnök szerint a minden eddiginél nagyobb Békemenet is bizonyította, hogy Budapest méltó helyszín a béketárgyalásokra. Hozzátette:
Visszavettük az utcát. Mi vagyunk többen, csak mozgósítani kell magunkat, és megvédjük Magyarországot a Brüsszelből szalajtottakkal szemben.
Fontos a nemzeti konzultáció
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy még tart a nemzeti konzultáció, amelynek egyik fontos kérdése az energiabiztonság. Szerinte most különösen fontos, hogy a magyarok elmondják: támogatják-e a rezsicsökkentést, vagy elfogadják Brüsszel javaslatát, amely szerint drágább energiát kellene vásárolni. Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Ez a kérdés kivétel nélkül mindenkit érint – minden családot, nyugdíjast és vállalkozást.
Nemzetközi helyzetértékelés
Beszélt a nyugat-európai eseményekről is. Szerinte egyes országokban már a kötelező sorkatonaság visszaállításáról is szó van, miközben a budapesti békecsúcsot és Donald Trumpot is támadják. Írországban tüntetések voltak egy súlyos szexuális támadás miatt, Berlinben pedig zárt ajtók mögött tanácskozik a CDU a biztonsági helyzetről. A német városokban a nők már nem érzik magukat biztonságban – idézte a miniszter Merz kancellárt.
Orbán Viktor kiemelte a magyar–osztrák kontrasztot is, utalva arra, hogy miközben Ausztria évekig kontroll nélkül engedte be a migránsokat, most mégsem engedték be a Ferencváros szurkolóit a Salzburg elleni meccsre.
A zöld-fehérek nemes bosszút álltak: Salzburg–Fradi 2:3
– írta.
A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy Szijjártó Péter Washingtonban tárgyalt amerikai óriáscégekkel, amelyek újabb magyarországi beruházásokra készülnek, több ezer munkahelyet teremtve. Kiemelte:
Jó üzlet a barátság Trumppal.
Magyarok az űrben
Űrkutatás terén is új fejleményeket osztott meg: Kapu Tibor űrutazása után Cserényi Gyula lehet Magyarország következő kutatóűrhajósa, aki a Nemzetközi Űrállomásra indulhat.
Lassan berendezkedünk odafent is
– írta.
A magyar gazdasági hangulat
Végezetül Orbán Viktor a gazdaság helyzetéről is beszélt: az Economic Sentiment Indicator szerint Magyarországon szeptemberben javult a gazdasági hangulat, 97,1 ponttal meghaladva az uniós átlagot. Az érték jobb, mint Ausztriában, Romániában és Szlovákiában – jegyezte meg, hozzátéve: az adatokat maga az Európai Bizottság szolgáltatja.
A miniszterelnök országjárásra is készül a következő hetekben, és jelezte:
Győrbe november 15-én, Nyíregyházára november 29-én, Kecskemétre december 6-án, Mohácsra december 13-án, Szegedre pedig december 20-án látogat el.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.
