Vélemény: Cenzúra - elkezdődött?!

A cenzúrával, mint lehetséges politikai és jogi következménnyel a puding próbája az evés elve alapján nem foglalkoznék, de azért (ellenzéki) olvasóim megnyugtatására és (kormánypárti) olvasóim izgatására jelzem, hogy ha úgy alakul, készen állok egy próbaperre, minthogy magam sem értek egyet azzal, ami az új alaptörvény preambulumában áll Magyarország szuverenitásáról, és ami miatt többen is alkotmányos cenzúrát kiáltanak idő előtt.

A kétharmados többség által elfogadott, de még hatályba nem lépett médiatörvény elleni tiltakozások során olyannyira kész, befejezett tényként kezelték a cenzúra meglétét, hogy az európai parlamentben Orbán Viktor ellen demonstrálók egy olyan transzparenst is bemutattak, mely szerint az egyébként kormánypárti Magyar Nemzet is cenzúrázva van. A cenzúrával, mint lehetséges politikai és jogi következménnyel a puding próbája az evés elve alapján nem foglalkoznék, de azért (ellenzéki) olvasóim megnyugtatására és (kormánypárti) olvasóim izgatására jelzem, hogy ha úgy alakul, készen állok egy próbaperre, minthogy magam sem értek egyet azzal, ami az új alaptörvény preambulumában áll Magyarország szuverenitásáról, és ami miatt többen is alkotmányos cenzúrát kiáltanak idő előtt. Egy külön cikkben erről bővebben is értekezni fogok, addig azonban olyan esetekre hívnám fel a figyelmet, ami vagy cenzúragyanús, vagy annak is tartják, ugyanakkor kívül esnek a cenzúra ellen küzdők perspektíváján. A Gyurcsány Ferenc és az MSZP közötti politikai-hatalmi játszma odáig fajult, hogy a szocialisták állítólag – a baloldali sajtóban is fellelhető kifejezést használva – cenzúrázzák Gréczy Zsoltot, Gyurcsány Ferenc egyik jobb kezét és fegyvertársát, illetve a neki nyilvánosságot biztosító fórumokat. Idézem Gyurcsány Ferencet: „a Népszava Online levette Gréczy Zsolt cikkét az oldaláról”. „A Stop.hu ezzel egyidőben megüzente, hogy a jövőben lemond Gréczy népszerűnek mondott internetes naplójáról (...) Most valaki szilenciumra ítélte

. Valaki, akinek van hatása ezekre a médiumokra. Valaki, aki pénzzel játssza a politikát. Valaki a háttérben. Valaki, aki Aczélnak hiszi magát. Aczél kádári politikus volt, de intelligens, művelt ember. A maiak meg barbárok. És ezek a barbárok közöttünk vannak és mindenhatónak hiszik magukat. Pedig nem lenne itt a helyük (…) A Népszava meg (…) ne hagyja magát még akkor se, ha magukat nagyhatalmúnak tartó emberek vannak a telefon másik végén. Ha mondhatom: inkább Fejtő szelleme, mint a pártigazgató pénze szerkessze a lapot.” Szó se róla, kemény szavak, s bár Gyurcsány Ferenc szilenciumot emleget, nem cenzúrát, tudnunk kell, hogy a szilencium (hallgatásra ítéltetés a nyilvánosság fórumaitól történő elzárással) a szocialista korszak cenzúrájának bevett eszköze volt. Gyurcsány szóhasználata talán azért visszafogottabb, mert a baloldalon a „cenzúra” mindeddig a jobboldal kritikájára volt fenntartva, mintha a rendszerváltás óta a baloldali sajtó viszonyai, vagy a baloldali kormányok sajtópolitikái maximálisan feleltek volna meg az „európai” normáknak. A Gyurcsány által meghúzott verbális határokat azonban a témáról tudósító Népszabadság Online változata sem tartotta tiszteletben a címadással: „Gyurcsány MSZP-s cenzúrát lát Gréczy törlése mögött”. Érteni vélem Gyurcsánynak a nem nevesített pártigazgató elleni szurkapiszkáját azzal, hogy őt lebarbározza, és közvetve lebunkózza azzal, hogy szembeállítja Aczél György intelligenciájával és műveltségével, de azért Aczél is „mindenhatónak” hitte magát, de legalábbis „nagyhatalmúnak”, és bizony ott volt ő is „a telefon másik végén”. Mi lenne hát az érdemi különbség a „nagyhatalmú” MSZMP-politikus és a „nagyhatalmú” MSZP-politikus között, ha mindketten ott állnak „a telefon másik végén”? Az intelligencia, a míveltség? Ha az, akkor a hatalmi szerkezet miatt, amiben Aczél mégiscsak a csúcson volt, és a megtört egzisztenciák miatt, Aczél György mégiscsak egy „babaarcú gyilkos” volt, aminek lényege nem a babaarc. Azt viszont már nem értem, hogy Gyurcsány miért Aczéllal hozakodik elő, hiszen a vele való párhuzam mégiscsak igen rossz fényt vet pártjára, mert azt sugallja, hogy 2011-ben még mindig jelen van a kádárista örökség. Ha viszont a sugallat tényt takar, akkor meg felértékelődni látszik Gyurcsány heroikus erőfeszítése az MSZP megújítására. De blogjában be is vallotta, hogy „ezért”, a kádárista hatalomtechnikák miatt (is) van szükség az általa forszírozott pártszavazásra. Ezért? Az MSZP kádáristáktól való megtisztítására? Aczél György azonban esztétizálódik is Gyurcsány reakciójában. Ő, Aczél, olyan kádárista, aki az antikádáristák szemében még mindig szépnek látszik, és nem tudok nem gondolni arra, hogy a Heller Ágnes és mások elleni „filozófus per” során Heller Ágnes úgy idézte fel az eredeti, 1973-as „pert”, mintha abban nem Aczél György, hanem Fock Jenő lett volna a főbűnös. Fock 1967-től 1975-ig volt miniszterelnök, formálisan tehát a rendszer második embere, de a Nagy Inkvizítor, aki tényleg tartott vádbeszédet, mégiscsak Aczél György volt, aki 1971-től az MSZMP KB mellett működő kultúrpolitikai munkaközösség élén állt. De ne ragadjunk le a Nagy Cenzor, Aczél György életművénél, mert már egyébként is homályba vész Hirschler Richárd ügye. Hirschlernek állítólag azért kellett távoznia ez év márciusában az elvileg független HVG.hu éléről, amit nem cáfoltak meg, mert leközölte Huth Gergelynek, a jobboldali és kormánybarát Magyar Hírlap munkatársának kritikus véleménycikkét. A dolog pikantériája az, hogy bár a kormánypárti lap munkatársa szakszerűen és részletesen kritizálta a baloldalon a cenzúra forrásának tartott médiatörvényt, az írásának közlése elleni „barbár” reakció annak jele, hogy vannak, akik szerint cenzúráról csak cenzúrázva szabad beszélni…