A Tisza-szálló fordulata: bálteremből kihallgató
A Csillagbörtön rabjából pártfőtitkár: 55 éve halt meg Rákosi Mátyás
A kommunista diktatúra egyik legsötétebb alakja 55 éve halt meg. Rákosi Mátyás szegedi börtönévei is részei voltak hatalmi felemelkedésének.
Ötvenöt éve, 1971. február 5-én halt meg Rákosi Mátyás, a magyar történelem egyik legrettegettebb politikai vezetője. Neve elválaszthatatlan az 1949 és 1956 közötti kommunista diktatúrától, attól a korszaktól, amelyben a félelem, a koncepciós perek és az állami erőszak a mindennapok részévé váltak. Rákosi pályája azonban nemcsak hatalmi csúcsokról szólt: életének egyik meghatározó fejezete Szegedhez, a Csillagbörtön falai közé kötődik.
Rákosi Mátyás – született Rosenfeld Mátyás – 1892-ben látta meg a napvilágot a vajdasági Adán, zsidó kereskedőcsaládban. Tanulmányait Sopronban és Szegeden végezte, majd ösztöndíjjal Hamburgban és Londonban is megfordult. Már fiatalon a baloldali eszmék felé fordult, 1910-ben belépett a szociáldemokrata pártba, később a Galilei Kör radikális köreibe is bekapcsolódott. Az első világháborúban az orosz frontra került, 1915-ben hadifogságba esett, ahonnan csak a forradalmi események idején térhetett haza.
1918-ban részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításában, majd a Tanácsköztársaság alatt népbiztosként és a Vörös Őrség parancsnokaként működött. A bukás után külföldre menekült, a Komintern apparátusában dolgozott, mígnem 1924-ben visszatért Magyarországra az illegális kommunista mozgalom újjászervezésére.
Letartóztatása és elítélése után hosszú börtönévek következtek, amelyek politikai karrierjének sajátos alapját jelentették.
A szegedi Csillagbörtön évei: kivételezett rab a legszigorúbb falak között
1930-ban a Szegedi Csillag börtön rabja lett. A korszak egyik legszigorúbb fegyintézetében mégis kivételes bánásmódban részesült. Visszaemlékezések szerint zárkája napközben nyitva állt, szabadon közlekedhetett írnoki munkája és cellája között, és hamar tekintélyt vívott ki a rabok körében.
A Csillagbörtön falai között pártgyűléseket tartott, politikai kapcsolatokat épített, miközben elkülönült rabtársaitól: csomagjait nem osztotta meg, kiváltságai éles ellentétben álltak a többi fogoly sorsával.
Mindez feszültséget is szült, rabtársai éhségsztrájkkal tiltakoztak a „különleges elbánás” ellen.
A börtönévek végül Rákosi politikai tőkévé váltak. 1940-ben a Teleki-kormány őt és Vas Zoltánt a Szovjetunióval kötött alku keretében szabadon engedte: a Horthy-korszakban zsákmányolt honvédzászlókért cserébe. A Csillagbörtönből így „mozgalmi mártírként” távozott, amit a kommunista propaganda tudatosan épített tovább a háború utáni években.
Rákosi Mátyás diktatúrájának kiépítése és öröksége
1944-ben, szovjet támogatással tért vissza Magyarországra. 1945-től a kommunista párt vezetője lett, majd a hírhedt „szalámitaktika” segítségével felszámolta politikai ellenfeleit. Az 1947-es - kékcédulás választásként elhíresült - választási csalások és az 1948-as pártegyesítés után 1949-re kiépült az egypárti diktatúra, amelynek Rákosi lett a mindenható irányítója.
A korszakot koncepciós perek, kivégzések, tömeges internálások és kitelepítések jellemezték. Az ÁVH mindennapos terrorja, a besúgórendszer és az erőszakos gazdaságpolitika milliók életét nyomorította meg.
Az elhibázott iparosítás és kollektivizáció nyomán az életszínvonal zuhanása miatt 1951-ben újra bevezették a jegyrendszert. Mindeközben Rákosi személyi kultusza csúcsra járt: ünnepségek, dicsőítő propagandák és kötelező tisztelet övezte a pártvezért.
1953-ban ugyan háttérbe szorult, de csak 1956-ban veszítette el végleg hatalmát. A sztálinizmus elítélése után a Szovjetunióba száműzték, megfosztották tisztségeitől és párttagságától. Hazatérési kérelmeit elutasították, így száműzetésben, politikai súly nélkül halt meg 1971. február 5-én.
További híreink:
