Harminc évvel ezelőtt teljesen lezárták a megújuló Belvárosi hidat


A hideg tél nem kegyelmezett az amúgy sem tündöklő állapotban lévő utaknak Szegeden. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. munkatársai januárban és februárban is foltozták a Belvárosi híd kátyúit. Január 19-én, hétfőn reggel láttak először munkának, ugyanis ekkor már enyhébb volt az időjárás. A rekonstrukció forgalomkorlátozás mellett zajlott szakaszosan.

Körülbelül egy hónapig sem tarthatott a szegediek öröme, ugyanis már újra található kátyú a Belvárosi hídon. Nem új helyen keletkezett az úthiba, hanem az aszfalt egy nemrégiben befoltozott pontján.
Jól sikerült az útfoltozás a Belvárosi hídon… Vigyázzon, aki arra jár
– hívta fel a figyelmet egy szegedi lakos a Minden, ami Szeged Facebook-csoportban.
A megelőzés elsődleges, azonban bekövetkezett kár esetén a tudatos, jogilag megalapozott eljárás jelentősen növeli a sikeres kártérítés esélyét. A Magyar Gumiabroncs Szövetség által készített tanácsadó segítségével ebben a cikkben eligazodhat a műszaki-jogi következményekben, beleértve a kátyúkár miatti kártérítést.
Ahogy arról még tavaly márciusban beszámoltunk, kétmilliárd forintot biztosított a kormány Szegednek a Belvárosi híd felújítására. Botka László bejelentése szerint idén nekilátnak a munkálatoknak, ami a korrózióvédelmet és az aszfaltozást foglalja magában. A projektet két évre osztják el, hogy ne kelljen teljeskörűen lezárni az átkelőt, ugyanis abba belerokkanna Szeged közlekedése.
A témában egy múltidéző cikket is írtunk:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.