Itt a bejelentés: 5,7 milliárdos fejlesztés érkezik Szegedre


A friss hóval együtt újra fókuszba került a szegedi BYD-gyár építése. Az autonavigator.hu legújabb képei ritkán látható nézőpontból mutatják meg, hol tart jelenleg Európa egyik legnagyobb autóipari beruházása, amely hosszú távon Szeged gazdasági térképét is átrajzolhatja.

Bár a kínai autógyártó korábban leállíttatta a rendszeres drónfelvételeket, az M43-as autópályáról továbbra is jól kivehető a hatalmas építési terület. A mostani havazás pedig különösen látványossá tette a nagyközségnyi méretű üzemet: a fehérbe burkolózó csarnokok jól érzékeltetik, mekkora léptékű beruházásról van szó.
A képeken jól látható, hogy a főbb épületek alapozása mindenütt elkészült, az elsődleges tartószerkezetek állnak, több csarnokon pedig már a külső burkolat is megjelent. Ugyanakkor ezek az épületek még nem tekinthetők késznek, és bár az utak, a melléképületek, valamint a közművek kiépítése jól halad, ezek is jelenthetnek még feladatot a következő hónapokra.

Már műholdképen is kirajzolódik az üzem végleges mérete: a gyár területe önmagában nagyobb, mint Szeged több városrésze, sőt, akadnak olyan magyarországi települések, amelyeknél is nagyobb alapterületen épül.

Az elmúlt hónapokban több nemzetközi sajtóorgánum – köztük a Reuters – is arról írt, hogy a gyártósorok indulása csúszhat, akár 2026 második felére. Ezeket az értesüléseket azonban mind a magyar kormány, mind a BYD egyértelműen cáfolta.
A vállalat hivatalos álláspontja szerint az ütemterv változatlan. Stella Li, a BYD alelnöke által vázolt menetrend alapján 2025 végén elindulnak a gyártósorok, 2026 első negyedévében megkezdődik a próbagyártás és a termelés felfuttatása, majd 2026 második negyedévében indulhat el a sorozatgyártás. A cég hangsúlyozta: a gyár különböző üzemegységei ütemezetten, egymás után kerülnek átadásra.
A szegedi üzem nemcsak hazai, hanem európai léptékben is stratégiai jelentőségű. A BYD európai eladásai tavaly látványosan növekedtek, és a vállalat a következő években tovább bővíti márkakereskedői hálózatát a kontinensen.
Ebben kulcsszerepet kap a dél-alföldi gyár, ahol a tervek szerint a Dolphin Surf mellett a Vitara-méretű Atto 2, valamint további, később bejelentendő modellek is készülhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.