
Séta a reményért Szegeden: együtt a mellrák ellen +fotók +videó

A Széchenyi tértől induló séta a közösség erejéről szólt. A mellrák elleni küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet Szegeden.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ebből az alkalomból megható közösségi összefogás tanúi lehettek szerda délután a szegediek. A Széchenyi térről indult sétán több tucat résztvevő vonult a Dóm térre, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára.

Rózsaszínbe öltözött Szeged
Rózsaszínbe öltözött kis közösségek, nemzedékek találkozása, dobpergés, népviseletbe öltözött fiatalok – megható és felemelő pillanatok kísérték végig a szegedi figyelemfelhívó sétát, amelyet a Rákbetegek Országos Szervezete és a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezett meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal és több szegedi civil szervezet részvételével.
Nyitány a Széchenyi téren
A rendezvényt Dr. Salgó László Péter főispán köszöntője nyitotta meg aki a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet, mint fogalmazott:
Évente Magyarországon 8000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot és ez Magyarországon a hölgyek körében a második halálozási ok...Nagyon fejlett az emlőrákszűrés és két évente van rá lehetőség, meghatározott korban, mégis nagyon kevesen veszik igénybe.
Kiemelte, a megelőzéssel rengeteg életet lehetne megmenteni, mint elmondta az esemény és a mai nap számára azért nagyon fontos, hogy felhívja a figyelmet a megelőzésre és a szűrővizsgálatok fontosságára.
Ezt követően Dr. Nikolényi Alíz, az Onkoterápiás Klinika egyetemi adjunktusa osztotta meg gondolatait a megelőzés és a társadalmi figyelem szerepéről, valamint arról, hogy Magyarország és a Szegedi Tudományegyetem kutatásai is élvonalban járnak a rákgyógyításban. Hangsúlyozta, hogy a cél nem csak a kezelés, de az is, hogy a gyógyulás után a páciensek teljes értékű életet élhessenek.
Az eseményt a Vántus István Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium dobosa és a Szeged Táncegyüttes vezette ünnepélyes menet követte, amely a Kárász utcán keresztül haladt a Dóm tér felé. Az eseményen résztvevő zászlókat és kitűzőket kaptak, hogy még látványosabban fejezhessék ki szolidaritásukat és még sikeresebb legyen a figyelemfelhívás.
A Dóm téren a tudásé és az együttérzésé volt a főszerep
A program záró helyszínén, a Dóm téren szakmai standok, szűrési tanácsadás, szórólapok és személyes beszélgetések várták az érdeklődőket. A Vántus Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói és a Szeged Táncegyüttes ismét színpadra léptek, majd Dr. Fábiánné Páger Anna, a Telefonos Lelkisegély Alapítvány szakmai vezetője, valamint Dr. Bosnyákovits Tünde vármegyei tisztifőorvos mondott záróbeszédet.
A résztvevők a program végén közös táncban vettek részt, jelezve: a mellrák nemcsak egyéni küzdelem, hanem közösségi ügy is, amelyben minden emberi szó és mozdulat számít.
A háttérben számos intézmény összefogása
A szervezők mellett több egészségügyi és civil szervezet – köztük az SZTE klinikai egységei, a Magyar Vöröskereszt, a Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete, a Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Szövetsége – is támogatták az eseményt. A program célja nemcsak a figyelemfelkeltés, hanem az is, hogy a résztvevők testközelből kapjanak információkat a szűrés fontosságáról és a rendelkezésre álló segítségről.
A rendezvényen szolidaritását fejezte ki Mihálffy Béla, Szeged kormánypárti országgyűlési képviselője, a Dóm téren lapunknak elmondta, fontosnak tartotta, hogy felhívja a figyelmet erre a komoly betegségre és másokat is az elesettebbek támogatására sarkalja.
A jótékonysági sétán Farkas Levente, a Fidesz szegedi frakcióvezetője is részt vett, mint fogalmazott:
Ez a nap azért fontos, mert segít felhívni a figyelmet erre az ügyre, és emlékeztet bennünket arra, hogy az egészségünk megőrzése közös felelősségünk. A mai séta Szegeden nemcsak a betegségről, hanem az életről, az erőről és az összefogásról szólt.
Ez is érdekelheti:



























