Ez a hír is érdekelheti
Kiemelkedő a szegedi vasútvonal teljesítménye: még pontosabbak a vonatok

A nemzeti ünnep alkalmából megerősített szerelvényekkel indulnak az InterCity-k Szeged és Budapest között. A tűzijáték után sebesvonat biztosítja a hazajutást.
Augusztus 20-a idén is jelentős forgalmat hoz a vasúton. A MÁV-csoport a nemzeti ünnep alkalmából Szeged és Budapest között is megerősített szerelvényekkel készül, hogy a szegediek kényelmesen eljuthassanak a rendezvényekre és a fővárosi tűzijáték után biztonságosan haza is térhessenek.
A Napfény InterCity járatai a Budapest–Cegléd–Szeged vonalon kedden és szerdán – azaz augusztus 19-én és 20-án – a megszokottnál több kocsival közlekednek.
Ez elsősorban a reggeli és délutáni kiemelt időszakokra vonatkozik, amikor az utasforgalom hagyományosan a legnagyobb. A MÁV ezzel kívánja megelőzni a túlzsúfoltságot, és egyúttal biztosítani az ünnepi utazás komfortját.
A tűzijáték utáni hazatérést is támogatják: a fővárosból Szeged felé egy 23 órakor induló sebesvonat szállítja az utasokat a Nyugati pályaudvarról.
Ez a járat azoknak kínál kényelmes eljutást, akik a fővárosi Szent István-napi rendezvényeken ünnepelnek, majd vonattal szeretnének visszatérni Szegedre.
A közlekedési társaság arra kéri az utasokat, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és használják az emma.mav.hu oldalt, a MÁV mobilalkalmazást vagy az online jegyvásárlási felületeket. Aki teheti, elővételben váltsa meg jegyét, ezzel is segítve a gördülékenyebb utazást.
A MÁV az ünnep ideje alatt operatív felügyeletet is fenntart: az Országos Haváriaközpont figyeli a forgalmat, szükség esetén buszokat is indítanak a zökkenőmentes utazás érdekében.
A fővárosba utazó szegedieknek érdemes számolniuk azzal is, hogy augusztus 20-án az ünnepnapi menetrend lesz érvényben a teljes vasúthálózaton, így a megszokott hétköznapi időpontok helyett a vasárnapi járatok indulási rendje az irányadó. Ez különösen fontos lehet a munkába visszatérőknek, akik már szerda este hazautaznának Szegedre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.