Szeged

Szegedi gimnazisták is dobogóra álltak a Fülöp-szigeteken

Szegedi gimnazisták is dobogóra álltak a Fülöp-szigeteken

Szegedi diák is érmet nyert a világ legrangosabb biológiaversenyén. A Radnóti gimnazistáját a Szegedi Tudományegyetem is támogatta.

Böjthe Sándor
20 órája
Szegedi gimnazisták is dobogóra álltak a Fülöp-szigeteken

Két ezüst- és két bronzérmet hozott haza a magyar csapat a Fülöp-szigeteken megrendezett 36. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiáról. A sikerekből Szeged is kivette a részét: a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója, Nyeste Norbert László és Kertai Márton bronzérmet szerzett, a felkészítéshez pedig a Szegedi Tudományegyetem biztosított laboratóriumi hátteret.

Fotó: Facebook / Tudományos Olimpikonok

A Fülöp-szigeteken, az Ataneo de Manila Egyetemen rendezték meg idén a 36. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát (IBO), ahol a világ legjobb középiskolás biológusai mérték össze tudásukat. A magyar csapat immár tizenhatodik alkalommal vett részt a rangos megmérettetésen – és minden tagja díjat szerzett.

 

Külön öröm Szeged számára, hogy a város tudományos hagyományait egy újabb kiemelkedő eredmény gazdagítja: Nyeste Norbert László és Kertai Márton, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóji bronzérmesként térhettek haza. Felkészítésében a Szegedi Tudományegyetem is szerepet vállalt: a fiatalokat laboratóriumi gyakorlási lehetőségekkel és szakmai támogatással segítette.

A versenyen az elméleti és gyakorlati tudás is próbára lett téve: a versenyzők halak rendszertanát és ökológiáját elemezték, diagnosztikai vizsgálatokat végeztek, kórokozókat azonosítottak és egy parazita genetikai elemzését is elvégezték.

A kihívások komoly tudományos felkészültséget igényeltek.

A csapat többi tagja is kiválóan szerepelt a nemzetközi versenyen: Pintér Benedek (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium) és Káldy Fruzsina (ELTE Bolyai János Gimnázium) ezüstérmet szerzett. A diákokat négy tapasztalt tanár – Bán Sándor, dr. Erős-Honti Zsolt, Seres Ádám Zoltán és Szabó Bence Farkas – kísérte el, akik a feladatok fordításában és egyeztetésében is közreműködtek.

A kiküldetést a Belügyminisztérium finanszírozta, míg a felkészülést a Nemzeti Tehetségprogram és a Szegedi Tudományegyetem támogatta.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.