Szeged

Három szegedi gimnázium is bekerült az országos TOP 100-ba

Három szegedi gimnázium is bekerült az országos TOP 100-ba

Újabb középiskolai rangsor jelent meg, amelyben három szegedi gimnázium is helyet kapott.

Böjthe Sándor
5 órája
Három szegedi gimnázium is bekerült az országos TOP 100-ba

A rangsort a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Oktatási Hivatal közreműködésével készítette, és minden eddiginél átfogóbb elemzést nyújtott a magyar gimnáziumok teljesítményéről.

Az értékelés során az érettségi eredményeket, a felsőoktatási felvételi sikerességet, az emelt szintű érettségi arányát, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntős tanulóinak számát, valamint a 10. évfolyamosok kompetenciamérési eredményeit is figyelembe vették.

A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium az országos lista 15. helyére került, így a veszprémi Lovassy László Gimnázium után a második legjobb vidéki gimnáziumnak számít. A SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, amely 2024 szeptemberétől Báthory néven működik, a 46. helyet szerezte meg.

Mindkét iskola javított korábbi helyezésén a HVG korábbi középiskolai rangsorához képest. A HVG-nél tavaly ősszel a Radnóti a 32., a Báthory pedig a 61. helyen szerepelt.

Az új rangsorban egy harmadik szegedi iskola, a Dugonics András Piarista Gimnázium is helyet kapott, amely a 79. helyen végzett. Az egyházi fenntartású intézmények külön rangsorában a 15. helyet szerezte meg.

Érdekesség, hogy a piarista gimnázium az ország hetedik legkeresettebb középiskolája lett a túljelentkezési arány alapján. A szegedi intézmény az egyetlen vidéki iskola a 20 legnépszerűbb között.

A lista alapján a TOP 100-as iskolák közel fele Budapesten és Pest vármegyében található, és az érintett intézmények 67%-a állami, míg 22%-a egyházi fenntartású.

A három szegedi iskola kiemelkedő helyezése ismét bizonyítja, hogy a város középiskolái országos szinten is versenyképes, magas színvonalú oktatást nyújtanak diákjaik számára.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.