Ez a hír is érdekelheti
Hamarosan elindul a Gogol utca felújítása, nagyban változik a forgalmi rend

Faltól fali dolgoznak majd. Jövő tavaszra lehet kész a Gogol utca.
Még január végén írtunk arról, hogy teljesen átalakul a Gogol utca Szegeden. Az utca átformálásnak az első lépése a tarvágás volt, amivel februárban végeztek, már lassan négy hónapja egyetlen fát sem találni. A Szegedi Vízmű munkatársai májusban nekiláttak a csatornahálózati munkáknak, amivel a tervek szerint végezni kellett június 15-ig, ugyanis másnapra (június 16-ra) beharangozták a Gogol utca teljeskörű rekonstrukciójának kezdetét. Ám ez nem valósult meg. A legfrissebb ígéret szerint holnap, azaz június 23-án nekilátnak a munkának.
Június 4-én Nagy Sándor, Városfejlesztési alpolgármester és Binszki József Várospolitikai alpolgármester bejelentette, hogy a felújítás június 16-án indul a Gogol utcában, és a munkálatok várhatóan jövő tavaszig tartanak.
Ám nem igazán lehetett látni a héten, hogy bármi is történt volna, azon kívül, hogy pár kordont kihelyeztek, érdemi munkát nem végeztek.
Az átépítés hétfőn a Londoni körút felől kezdődik, a Londoni körút és a Bolyai utca közötti szakaszon. A kivitelező bruttó 572 millió forintból valósítja meg a Gogol utca Londoni körúttól a Tisza Lajos körútig történő felújítását. Faltól falig valósul meg a rekonstrukció.
A Gogol utca felújításának látványterveit még tavaly júliusban mutatták be, majd a november 22-i közgyűlés elfogadta a rekonstrukciót. A Gogol utca a szomszédos Gutenberg utca mintájára készül majd el.
Itt is megjelenik a klinkertéglás burkolat, azonban csak a járdán, az út aszfaltos lesz, ezt zöldsávokkal egészítik ki. Beismerték, hogy hiba volt a Gutenberg utcában az úttestet s klinkertéglával kirakni. Ennél a felújításnál már nagy hangsúly fektetnek a vízvisszatartásra, víztároló ládákat fognak elhelyezni a talajban.
A beszámoló szerint 107 darab kőrisfát ültetnek majd a Gogol utca kivágott japánakácai helyére. Az úttest odalán felváltva alakítanak ki párhuzamos parkolókat, csakúgy mint a Gutenberg utcában. Az utcára 24 darab padot, azok mellé kukákat helyeznek majd ki, továbbá 22 biciklitároló lesz elérhető.
A forgalmi rend változásokról itt minden részletet megtalálnak:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.