Óriási nyertes lehet Szeged: "verhetetlen lesz", a világpiac élére állhat a BYD

Verhetetlen lesz – ezt mondta a Szegeden gyárat építő kínai cégről Áder János volt köztársasági elnök podcast-jében Salát Gergely egyetemi oktató, sinológus.

"Verhetetlen lesz" a Szegedre érkező BYD
Hétfőn tették közzé Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb adását, amelyben a Szegedre érkező BYD is fontos beszédtéma volt. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének vendége, Salát Gergely egyetemi oktató, sinológus azt mondta, Kína felismerte, hogy a hagyományos, belső égésű motoros járműgyártásban nem tudják behozni a nagy európai vagy japán cégeket, így az elektromosautó-gyártásba fektettek.
Rengeteg, körülbelül száz ilyen vállalat és akkumulátorgyártó jött létre, amelyek egymással is versenyben vannak, óriási a túltermelés, amely az árakat nyomja le. Közülük lesznek olyan cégek, amelyek kiesnek a versenyből,
de azok például, mint a BYD, amelyek fennmaradnak, verhetetlenek lesznek.
A BYD ebben megelőzi a Teslát
Az elektromosautó-gyártás magyarországi vonatkozásairól a szakember azt mondta: ezen a téren a Szegeden üzemet építő és a Magyarországon európai központját létrehozó BYD piacvezető a világon, megelőzve a Teslát. Ráadásul a BYD a teljes termelési láncot uralja, saját magának állítja elő az alkatrészeket is.
Egészen biztos, hogy a következő évtizedek meghatározó szereplője lesz ez a cég
– tette hozzá Salát Gergely.
Hangsúlyozta, hogy a BYD szegedi gyára nem a magyar tízmilliós, hanem az európai piacnak állít majd elő autókat, és a szegedi mellett még öt másik gyára épül a világon.
Évente 150.000 autót gyártanak majd Szegeden
Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt a kínai BYD autógyár elnökét, Wang Chuanfu-t fogadta, és bejelentették, hogy a BYD Magyarországra hozza az európai központját. A miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy a magyarok az új korszakból nem akarnak kimaradni, ezért a magyar iparnak be kell kapcsolódnia az elektromobilitásba.
Az már ismert, hogy a BYD azt tervezi, hogy az akkumulátoros járművek mellett plug-in hibrid elektromos autókat is gyártani fog az Európába tervezett üzemeiben, köztük az épülő szegedi gyárban. A szegedi gyár éves kapacitása az első fázisban éves szinten 150 ezer darab lesz, a második fázisban további 150 ezer darabos kapacitás jöhet majd létre.
Alakulóban a szegedi BYD márkakereskedés
Ahogy arról lapunk is beszámolt az év elején, az Algyői úto att nyitja meg szegedi kereskedését a BYD. A nyitáshoz egyre közelebb állunk, folyamatosan dolgoznak a szalonnál.
Az új szalon az Algyői út 44. szám alatt, közel a sztrádalehatóhoz nyit majd. A hely eredetileg is autószalonnak indult, először Opeleket árultak itt, majd többször gazdát, illetve bérlőt cserélt a hely. Hosszabb ideig lakberendezéshez szükséges árukat is itt.

Az év végén elindulhat a gyártás Szegeden
A 300 hektáros területen épülő üzemben a tervek szerint év végén már elindul a gyártás. A munkálatok is ezt mutatják, rohamtempóban haladnak, az épülő gyár már az űrből is látható. Május elején már így festett a helyzet az üzem háza táján:
