Ez a hír is érdekelheti
Nem kérnek belőle a szegediek: hatályon kívül helyeznék a "kocsmazár" rendeletet

A szegedi vendéglátósok attól tartanak, hogy a „kocsmazár” rendelet személyes leszámolások eszközévé válhat.
Feszültséget és bizonytalanságot szül a szegedi vendéglátósok körében az új „kocsmazár” rendelet, amely lakossági panaszokra hivatkozva korlátozhatja a szórakozóhelyek nyitvatartását.
Több szegedi vállalkozó szerint azonban a szabályozás – jó szándék ide vagy oda – könnyen eszközévé válhat személyes bosszúknak és önkényes bejelentéseknek.
Több vendéglátós arról számolt be, tart attól, hogy a rendelet életbe lépése uán megszaporodnak a rosszindulatú lakossági panaszok, és attól tartanak, hogy haragosok, korábbi - akár az üzlettől függelten - konfliktusok szereplői próbálják meg ellehetetleníteni az üzletüket.
Elég egy haragtartó szomszéd vagy egy ki nem szolgált ittas vendég, aki bosszúból a jegyzőhöz fordul
– mondta egy szegedi kocsmaüzemeltető.
Egy a környékbeli lakos már évekkel ezelőtt szerette volna megvenni az üzletet, azonban nem akartam eladni, azóta rendszeresen hívja ránk a rendőrséget és próbál indítani hatósági eljárásokat a cég ellen
- fogalmazta meg korábbi tapasztalatait.
A tulajdonos azt is elmondta, hogy a pultban fiatal lányok dolgoznak és minden elővigyázatosság ellenére - az üzletjellegéből adódóan - előfordulhatnak attrocitások, azonban most nem tudja, hogy mi tévőek legyenek alkalmazottaival egy ilyen esetleges helyzetben.
Ha rendőrt hívunk, és emiatt szankcionálnak minket, az üzlet rentábilitása - és így az alkalmazottak munkahelye - szűnik meg, ha nem hívunk a testi épségük és a vendégkör maradása kerül veszélybe
- fejezte ki aggodalmát a szegedi vendéglátós.
A probléma forrása, hogy a rendelet alapján elég lehet egyetlen panasz is ahhoz, hogy a hatóságok vizsgálatot indítsanak, ami akár a nyitvatartási idő korlátozásához, vagy végső esetben az üzlet bezárásához vezethet.
Nem arról van szó, hogy ne tartsuk be a szabályokat, hanem arról, hogy ez most visszaélésekre ad lehetőséget
– fogalmazott egy másik vendéglátós.
A rendelettel törénő szigorítást a városvezetés a lakosság érdekeivel indokolja, a vendéglátósok szerint viszont az új szabályozás kiszolgáltatottá teszi őket – különösen a nyári szezon előtt, amikor a forgalom megnő, a panaszok pedig gyakran alaptalanok, de annál hangosabbak.
Többen már most próbálják felhívni a figyelmet: a város pezsgő éjszakai életét veszélyezteti, ha a hatóságok nem kezelik kellő körültekintéssel a bosszúbejelentéseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.