Szeged

Áll a bál, értetlenség és petíció a „kocsmazár” ellen

Áll a bál, értetlenség és petíció a „kocsmazár” ellen

Darázsfészekbe nyúlt az önkormányzat a vendéglátóhelyek nyitvatartásának szabályzásával.

Kibédi Péter
3 órája
Áll a bál, értetlenség és petíció a „kocsmazár” ellen

Ahogy azt lapunk is megírta, amennyiben holnap a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság napirendjén szereplő "Üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos helyi rendelet" tárgysorba vételét megszavazza, akkor pénteken a közgyűlésen szavazhatnak a városban az utóbbi napokban „kocsmazár” néven emlegetett rendeletről. 

 

Kevés esély van arra, hogy a DK helyi erősembere, az alpolgármester Binszki József által beterjesztett helyi rendelet tervezete ne kapna zöld utat szerdán reggel a baloldali többségű bizottságban, majd a pénteki közgyűlésen, szintén a baloldali többség ne fogadná azt el.

 

A miértre keresi mindenki a választ

Röviddel azután, hogy az előterjesztés nyilvánosságra került, és megjelent a bizottság napirendi pontjai között a szegedi vendéglátósok azt kezdték el találgatni miért van szükség erre. 

Budapesten, a bulinegyedben érthető egy ilyen szabály bevezetése, de itt Szegeden semmi nem indokolja. Nem emlékszem olyanra az elmúlt években, hogy kirívó, vagy éppen rendszeres problémát okozott volna bármelyik vendéglátóhely a városban 

– írta egy neve elhallgatását kérő tulajdonos.

Ezzel nagyjából a vendéglátóhelyek felét ki is nyírják. Egyébként is indokolatlanul magas a bérleti díja egy-egy IKV-s üzlethelynek, de egy ilyen rendelet a forgalom kétharmadát is eltüntetheti a kasszából. Ráadásul érthetetlen milyen szempontok alapján döntöttek 

– írta a szintén névtelenséget kérő bártulajdonos lapunknak.

 

Félnek az önkormányzattól a vállalkozók

Amikor megkérdeztük, hogy a lapunknak író vagy nyilatkozó tulajdonosok miért kötik ki, hogy szigorúan névtelenül nyilatkoztak, egészen megdöbbentő választ kaptunk. 

A rendelet tervezete szerint az önkormányzat dönti el, ki kaphat engedélyt az éjszakai nyitvatartásra. Így is nagyon sok mindent „pofára” mérnek az önkormányzatnál, ha nevemet adom ehhez, tuti lehúzhatom a rolót

 – jelentette ki egyikük.

A rendelettervezetet Binszki József alpolgármester úgy terjesztette be, hogy azt semmilyen hatástanulmány, vagy az érintettekkel történő egyeztetés nem előzte meg. Vagy ha igen, akkor azt szűk körben és fű alatt csinálták, mert senki nem tud róla. Ez csak azoknak meglepő, akik nem ismerik a Botka László vezette önkormányzat döntésmechanizmusát, a hol a társadalmi vita nem sűrűn kap szerepet.

 

Hol van a szolidáris város ilyenkor?

Lapunk egyik olvasója, is elküldte azt a petíciót, ami Szegedi Polgárok aláírással kora délután került fel a közösségi médiában. Petíció írója értelmetlennek nevezi a rendeletet, ami ráadásul Szeged érdekeivel is ellentétes, mert a város bevételtől esik el, munkahelyek szűnhetnek több szektorban is, emellett, mint írják „ Szeged egy szellemvárossá alakulhat át egy pezsgő, fiatalos egyetemi városból”. (A petíciót változtatás nélkül elolvashatják cikkünk végén.)

Nem tudom kivel van baja Binszki Józsefnek, de ezzel csak a város hatalmát növeli és zsarolási pozícióba helyezné a város vezetését a vendéglátóhelyekkel szemben 

– írta üzenetében Ágota, aki mint fiatal, közgazdász, semmilyen józan magyarázatot nem talál a rendelet bevezetésére.

Ezt erősítette meg a Fidesz frakció képviselőjének délutáni Facebook bejegyzése is. 

Hol van ilyenkor a híresen szolidáris baloldali városvezetés?! Ellehetetlenítik a vendéglátókat és taxisokat?! Munkanélkülivé tesznek százas nagyságrendben szegedieket?! Lemondanak a helyi adó és a bérleti díj bevételekről?! És hol van a fiatalok “érdekeiért” alapított Szeged Jövője Egyesület és frakció?!

 – írta bejegyzésben Farkas levente, amit úgy zárt:

„A szegedi FIDESZ frakció és a Fidelitas Szeged nem támogatja a rendelettervezetet! Mi a vállalkozók, a fiatalok és a szegediek oldalán állunk!” 

 

A petíció szövege változtatás nélkül:

Petíció Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének , az üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos egyes helyi szabályokról szóló önkormányzati rendelettervezetének visszavonására! 

Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Közgyűlés! Kérjük, szegedi vállalkozók, vendéglátósok, boltosok, taxisok, egyetemisták, fiatalok és minden jóérzésű szegedi polgár nevében, hogy Binszki József alpolgármester által előterjesztett a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése, az üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos egyes helyi szabályokról szóló rendelettervezetét a 2025. február 14. napján tartandó közgyűlésen a Tisztelt Közgyűlés ne szavazza meg! 

Szeged egy egyetemi város, amely pezsgő életének szerves részét képezi, hogy a vendégek este 10 és 11 óra után is be tudnak ülni különböző vendéglátóegységekbe. Minden évben rengetek fiatal választja Szegedet, akár több, akár kevesebb időre, akár élete végéig lakó,- és élethelyéül, ehhez a választáshoz, szocializációhoz, nagy mértékben hozzájárul, hogy kialakul egy kötödés a városhoz, ez a kötődés, azaz érzés, hogy itt milyen jó fiatalnak lenni, és ehhez márpedig kellenek azok az élmények, amelyeket a fiatalok a különböző programokon, vendéglátóegységekben szereznek az évek alatt.

 Arról nem is beszélve, hogy ezen vendéglátóegységekbe a vendégek fogyasztanak, pénzt költenek el, így a város helyi iparűzési adóbevételéhez jut! Valamint ezek a helyek, mind akár több 10-10 szegedit foglalkoztatnak és ezek a munkahelyek is most mind veszélybe kerülnek! 

Továbbá fontos tisztázni, hogy rengetek vendéglátóegység az IKV Zrt.-től bérelt ingatlanban működik és legtöbbjük még teraszt is bérel a várostól, ha ezek a helyek bezárnak Szeged közvetlenül is bevételtől esik el és ezek a helyek mind üresen fognak állni és Szeged egy szellemvárossá alakulhat át egy pezsgő, fiatalos egyetemi városból! 

Ezen egységek kialakítása és működtetése komoly összegeket vett és vesz igénybe! A beruházok, úgy számoltak a megtérüléssel, hogy este is nyitva lehetnek, erre a már korábban megkapott működésiengedély birtokában alapoztak, amennyiben nem kapják meg az új nyitvatartási engedélyt becsukhatják a boltot és a beruházásuk soha nem térül meg, munkahelyek szűnnek meg, nem csak a vendéglátóiparban, hanem más szolgáltatóknál is, vegyük például a taxisokat, továbbá Szeged pedig bevételtől esik el!

Milyen jogon sérti a város a vállalkozás szabadságához való jogot és a jogbiztonságot azzal, hogy jogot von el és önkényesen, átláthatatlan módon adja ki ezeket az engedélyeket, valamint csak a saját városi rendezvényeit engedi működni? Számoltak az egyéb következményekkel? Minden, az egész szegedi életérzés, a vállalkozások veszélybe kerülnek azzal, ha a T. Közgyűlés elfogadja ezt a rendelettervezetet! Kérjük a T. Közgyűlést ne fogadja ezt el! 

Szeged, 2025.02.11. 
SZEGEDI POLGÁROK

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.