Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor: az európai vezetők nem érzékelik, hogy a tűzzel játszanak +videó
Temetés és gyász a régi Szegeden
Az elmúlással való szembesülés életünk elkerülhetetlen része. Szegeden a temetés számos sajátos helyi hagyományt és hiedelmet őrzött.
Az elmúlással való szembesülés, szeretteink elveszítése életünk elkerülhetetlen része. Szegedi eleink halállal kapcsolatos világlátásáról, a temetés és a gyász egykori helyi hagyományairól néprajzkutatók írásai alapján készítettünk rövid összefoglalót.
A temetés
A temetésekre, ahogy mondották a végtisztösség, végtisztölet megadására általában kora délutánokon került sor, hogy a tanyasi rokonok is még sötétedés előtt hazaérhessenek. A családtagok gyászba öltöztek, az asszonyrokonok fejére a gyászoló családtól vásárolt fekete selyemkendő, lányok hajába, férfiak kalapjára pedig fekete szalag került.
A halott arcára a szemfödőt ráhajtották, majd leszögezték a koporsót. A koporsókészítő gondoskodott a halottas kocsiról és a fejfáról is.
Az utolsó útra keresztekkel, templomi zászlókkal kísérték a halottat, a zászló- és fejfavívők munkadíja a rájuk kötött zsebkendő volt, mely a temetés után az övék lett. Fehér kendőt kapott a pap és a kántor is, utóbbival előre egyeztették a búcsúztatás szövegét. Tápén gyakorlat volt, hogy a kántor búcsúztató énekében nemcsak a rokonságot, komákat, komaasszonyokat sorolta fel, hanem azokat is, akik az elhunytat a betegágyánál meglátogatták.
Halottastánc
Fiatal, házasulandó sorba serdült elhunyt esetén szokás volt a halottastánc, mivel úgy vélték, hogy a halottnak a mennyegzőhöz személyes joga van, a fiatal halottak szimbolikus kiházasítását jelenítették meg ezzel. A szegediekből újratelepített Pécskán jegyezte fel Kálmány Lajos, hogy az egyházi szertartást követően az ifjú halott sírjánál táncoltak a fiatalok. Nem mulatságból, hanem az illető lakodalmát jelképezve.
Későbbiekben a papi intelmek hatására a halottastánc helyszíne a halotti tor helyszínéül szolgáló ház udvara lett.
Egy rendkívül ősi, nem keresztény eredetű szokás volt mindez, melyet az egyház nem is nézett jó szemmel. Emiatt is ez a hagyomány az 1900-as évek elejére kikopott, eltűnt.
A halotti tor
A temetés után általánosan szokás volt a halottasháznál megtartott tor. Egy terítés üresen, ahogy egykoron mondták, illetlenül maradt, ez volt az elhunyt része. Tápén vajon főzött paszulyleves, tejbeköles, túró, kenyér, bot került a gyászolók elé, módosabb helyeken már paprikás főtt, kalács sült.
A torban a kínálást nem illett megköszönni és senkit sem kísértek ki. Szokás volt énekesasszony vezetésével a kánai menyegző evangéliumi történetének eléneklése, mivel jámbor felfogás szerint a holt lelke mennyei Vőlegénnyel egyesül. Ezt követte a torozók borral és torkenyérrel való kínálása.
Halottlátók
A múlt század elején még készülhettek leírások halottlátókról, kik képzeletük szerint látták, hallották, találkoztak, vagy épp álmodtak az elhunytak lelkeivel. Különösen híres volt az 1943-ban elhunyt akkor még püspök- ma maroslelei Fehérné Bödő Róza.
Egy róla feljegyzett történet szerint amikor egy asszony elment elhunyt apja után érdeklődni, megnyugtatta, hogy már üdvözült, ám lát még egy fiatal katonát is. Benne a látogató az első világháborúban hadifogságban éhenhalt öccsére ismert. Erre a halottlátó megkérte, hogy etessen meg egy koldust és akkor az öccse is üdvözülni fog. Korabeli híresztelés szerint a lelei halottlátót titokban Horthy Miklósné is felkereste István fia repülőgéplezuhanását követően.
Egykori felsővárosi szólás volt a hazajáró lelkekről:
a rosszat a másvilágról nem eresztik, a jók mög nem kévánkoznak vissza.
További híreink:
Ez a hír is érdekelheti
Módosítják Otthon Start szabályait, a szegediek is sokat profitálhatnak ebből
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
© 2025