Szeged teljesen önállóan választhat országgyűlési képviselőt

Térképen mutatjuk a változtatásokat

A jelenlegi országgyűlési választókerületek határait még 2014-ben húzták meg, azonban azóta jelentősen változtak a demográfiai helyzetek. Csak Szegeden akkora volt a népmozgalom, hogy egy évvel ezelőtt módosítania kellett a városvezetésnek az önkormányzati körzeteket. Emellett pedig a Szeged környéki települések is változtak, a legtöbb gyarapodott, de van, ahol Szegedhez hasonlóan szintén csökken a lakosság.

Magyarország Alaptörvényének értelmében biztosítani kell, hogy egy-egy egyéni választókerület hasonló népességgel bírjon, hiszen ha valahol többen élnek, akkor kevesebbet ér a voksuk az egyéni szavazáson. A megengedett maximum eltérés +/- 20 százalék, Csongrád-Csanád vármegyei 2. számú országgyűlési egyéni körzetének lakossága pedig már megközelítette
az átlagosnak a 120 százalékát, ezért mindenképpen hozzá kellett nyúlni.
Lesz "tisztán" szegedi választókörzet
Vármegyénk 1. számú egyéni körzete eddig is elsősorban Szegedből állt, de hozzá tartozott Tiszasziget, Újszentiván, Deszk, Kübekháza, Ferencszállás és Klárafalva.
A benyújtott módosítási javaslat alapján Tiszasziget, Újszentiván, Deszk és Kübekháza átkerül a 2. számú körzetbe, Ferencszállás és Klárafalva pedig a Hódmezővásárhely központú 4. számú körzetbe.
A többi területcsere az 1-es és 2-es körzetek szegedi részeit érinti.
Északon a Béketelep és Fehér-tó környéke a 2-es körzetből átkerül az 1-esbe, délen pedig szinte Újszeged egésze kerül át a korábbi 2-esből az 1-esbe. Az újszegedi részből a Füvészkert tája marad egyedül a 2-esben.
A 2-es választókerület homokhátsági határai nem változtak.
Interaktív térképen itt tekinthető meg:
