(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
1685-ben ezen a napon született Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége, a protestáns egyházi zene kiemelkedő képviselője.
1700-ban, a lüneburgi tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. 1723-ban Bach megpályázta és elnyerte a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet végeztek el rajta, amely nem sikerült és megvakult. Halálát követően kompozícióinak nagy része elveszett, a többi – a pedagógiai célú darabok kivételével – jó ideig feledésbe merült. Újrafelfedezése Felix Mendelssohn-Bartholdy érdeme, aki 1829-ben előadta a Máté-passiót. Hatása felmérhetetlen az európai zenekultúrára, művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. 1862. március 21-én halt meg Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg (Brüsszel, 1787. május 11. – Bécs, 1862. március 21.) császári és királyi tábornagy, az 1848–49-es szabadságharc egy időszakában a császári csapatok főparancsnoka.Az ifjú herceg különösen a katonai tudományokra kiterjedő, gondos nevelést kapott. Tizenhét évesen lett főhadnagy egy ulánusezredben. Részt vett a napóleoni háborúkban, és gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, 1813-ban már ezredes volt, 1840-től kinevezték csehországi főhadparancsnoknak. Az 1848. március 13-i bécsi forradalom kitörésekor éppen a városban volt, és az udvar őt bízta meg a palota védelmével és a rendcsinálással. Az október 6-i bécsi forradalom kitörése után az Olmützbe menekült Ferdinánd császár október 16-án tábornaggyá léptette elő és kinevezte az Itálián kívüli császári haderő főparancsnokának, egyúttal teljhatalmat kapott a rend helyreállítására. A december 2-i uralkodóváltás után Ferenc József császár meghagyta főparancsnoki beosztásában és megbízta a magyarországi „lázadás” leverésével. A jelentős túlerőben lévő császári csapatok két hét alatt Buda közelébe jutottak, és január 5-én bevonultak a kiürített magyar fővárosba. A herceg ezzel befejezettnek tekintette a hadjáratot, mert arra számított, hogy a visszavonuló honvéd egységek lassan feloszlanak. Windisch-Grätz csak februárban indított újabb támadást, a késlekedés azonban döntőnek bizonyult. Ezzel lehetőség nyílt a magyar ellentámadás, a tavaszi hadjárat előkészítésére. A magyar sikerekben jelentős szerepe volt Windisch-Grätz katonai tehetetlenségének is, ezért április 12-én Ferenc József leváltotta. 1919. március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot.Az őszirózsás forradalom kormánya és Károlyi Mihály nem volt könnyű helyzetben 1919 márciusában. Egyfelől szorította a háborúból vesztesként kikerült Magyarország békeszerződéseinek megkötése, mely nem sok jóval kecsegtetett, másfelől az ország határait fenyegette nem csak a franciák béketerve, de Dél-Magyarország francia és szerb megszállása is. Nem utolsó sorban pedig a háborúból éppen csak kilábalt országban Károlyiék politikai támogatottsága sem volt stabil: az 1918-ban megalapított Kommunisták Magyarországi Pártja, és vezetőjük, Kun Béla szociális ígéretekkel állította maga mellé a nincstelen tömegeket. A „szocialista” kormány megalakítása érdekében március 20-án tárgyalásokat kezdtek a kommunistákkal a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesüléséről. Délután tartotta utolsó ülését a Berinkey-kormány, melyen – tévesen – úgy értesültek, hogy a szocialista kormány megalakulhat. Addigra azonban Landler Jenő megegyezett Kun Béláékkal a proletárdiktatúra bevezetéséről. Este – miközben Károlyi az új szocialista kormány kinevezésére várt, az ő tudta nélkül elterjedt a híre – és másnap reggel a sajtó így közölte – hogy a kormány és ő maga is önként lemondott, a hatalmat pedig a „proletariátusnak” adta át.
