A Magyar Kupa küzdelmek után komoly erőpróbával indul az OB I. Az SZVE idegenben kezdi meg szereplését.
A BENU Magyar Kupa búcsú után szerdán az SZVE Goodwill Pharma Fortacell férfi vízilabdacsapata is megkezdi OB I-es szereplését. A szegediek csakúgy mint az előző idény nyitányán, ezúttal is Kaposvárra látogatnak. A két csapat az előző idényben a hetedik helyért küzdött meg egymással, a Szegedi VE nyerte meg a párharcot. A rajt előtt Kiss Csaba vezetőedző nyilatkozott lapunknak.
Az SZVE a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club és az Eger ellen, a BENU Magyar Kupa csoportkörében kezdte meg 2025/26-os idényét. A szegediek két magabiztos sikerrel jutottak a legjobb nyolc közé, ahol a címvédő Ferencváros jelentette a végállomást.
A férfiaknál tizennégy csapat indul az alapszakaszban, amelyet a 2025–2026-os szezonban egyfordulós körmérkőzéses alapon rendeznek meg. A felsőházi rájátszást az első nyolc csapat alkotja majd, akik egy újabb körmérkőzéses szakaszt játszanak egymás ellen fordított párosításban.
Az alsóházba került 9–14. helyezetthez csatlakozik az OB I./B alapszakaszának első két helyezettje. Ezek a csapatok viszont már oda-visszavágós rendszerben játszanak körmérkőzéseket, amelyek után kialakul a végeredmény. Az első négy helyezett indulhat az első osztályban a jövő évi kiírásban, az 5-8. pozícióban zárók pedig csak az OB I./B-ben.
Ez azt jelenti, hogy tizenkét csapatra csökkentik a férfiaknál az OB I. mezőnyét 2026 őszére.
Ezt követően a bajnokságra irányult a szegediek figyelme. Ám az SZVE első ellenfele, a Kaposvár halasztást kért, így csak most, október elsején ugranak medencébe, 17 nappal a legutóbbi tétmérkőzés után.
Hogyha hozzáveszem azt is, hogy a felkészülés kezdete és a kupameccsek között is nagyon sok idő eltelt, akkor így összeadódva a kettő már inkább negatívum. Nagyon vontatott a szezonkezdet
– mondta Kiss Csaba annak kapcsán, hogy vajon milyen hatással lesz csapatára a megcsúszott rajt. Hangsúlyozta, hogy nem sikerül olyan elánnal kezdeni a bajnokságot, mint ahogy tervezték.
Kaposváron játssza első bajnoki meccsét a Szeged, Kiss Csaba megosztotta előzetes várakozásait:
Az első fordulóról beszélünk: bármi, és annak az ellenkezője is előfordulhat. Tavaly is Kaposváron indítottuk a bajnokságot, akkor egy hatalmas csatában tudtunk nyerni, viszont Szegeden ők tudtak győzni. Jól igazoltak, erősödtek, nem lesz könnyű dolgunk, remélem a jobbik arcunkat mutatjuk.
A mérkőzés szerdán 19 órakor veszi majd kezdetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.