Ez a hír is érdekelheti
Molnár Tamás szerint a bronzérem is mutatja: jó úton jár a szegedi utánpótlás +videók

Az utánpótlás sikere is a felnőtt csapat szereplése, lehet számítani a szegedi fiatalokra
Véget ért a 2024/25-ös idény a SEQOMICS Szeged férfi vízilabdacsapata számára. A fiatalos szegedi együttes hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt hónapok során: a bravúrpontszerzések mellett meglepetésvereségek is becsúsztak, de mindezek mellett is teljesítette célját az alapszakasz végén, a hetedik helyről bejutott a felsőházi rájátszásba. A Honvéd ellen nem sikerült csodát tenni, de utána a Kaposvár oda-vissza legyőzésével a hetedik helyen zárta az évadot az SZVE. Kiss Csaba vezetőedző értékelte csapata munkáját, egész szezonon át nyújtott teljesítményét és eredménysorát.
Hosszú, sűrű és fáradalmas volt az idény a szegedi csapat számára, főleg annak fényében, hogy a keret nagy része az OB I-es bajnokság mellett a Komjádi Kupában is rendszeresen szerepelt, kettős terhelés alatt voltak a fiatal játékosok.
Nagyon-nagyon hosszú volt a szezon mindenféle szempontból. A Komjádi Kupában is szerencsére elég sokáig jutottunk, a részesei voltunk a négyes döntőnek, volt bőven mérkőzés ott is. Sok játékosunk játszott az Ob 1-ben is, ahol aztán meg jött a hirtelen szünet a felnőtt világesemény miatt, leálltunk egy hónapra a rájátszás előtt, úgyhogy hektikus volt ez az egész szezon. Talán ez la mi játékunkon is, mert a mi játékunk is elég hektikus volt egész végig, de szerencsére itt a végére azért kiegyenesedtek a dolgok
- mondta lapunknak Kiss Csaba. A Szegedi Vízipóló Suli egy óriási sikert ért el az idényben:
Az alapszakaszt, majd a végül az idényt is a hetedik helyen zárta a Szegedi VE. Ez egy kiemelkedő eredménynek mondható, ugyanis az a top hat együttes mögött lett az első a szegedi alakulat, amelyek már lépésekkel a mezőny előtt járnak. A Ferencváros, a Vasas, Honvéd, az OSC, a BVSC és a Szolnok egyértelműen uralja a hazai vízilabdát.
Ha összességében nézem az egészet, akkor természetesen elégedett vagyok
- konstatálta a vezetőedző, aki emellett viszont kiemelte, hogy a hullámzó teljesítmény tényleg tetten érhető volt a játékukban. Emlékeztetett, hogy kikaptak attól a Pécstől, amely kiesett az elsőosztályból, de le tudták győzni azt a Vasast, amely jelenleg a bajnoki döntőben a Ferencváros bajszát ráncigálja.
Hogyha csak ezt a két eredményt megnézi valaki, akkor nyilván felvonja a szemöldökét, és nem igazán érti, hogy akkor mi történt. Sokszor voltam én is így a bajnokság közben, tehát volt egy ilyen pikantériája ennek az idénynek is.
Összességében elégedett Kiss Csaba azzal, amit látott játékosaitól.
Nem volt még az sem egyértelmű a bajnokság indulásakor, hogy be fogunk-e tudni jutni a nyolcba, annak ellenére, hogy tavaly is bejutottunk, és aztán viszont elég simán sikerült. Már három fordulóval az alapszakasz vége előtt biztossá vált, hogy a felsőházi rájátszásban fogunk szerepelni
- hívta fel a figyelmet a szakember, aki örömmel fogadta, hogy elég magabiztosan hozták azokat a mérkőzéseket, amik kellettek ahhoz, hogy elérjék céljukat.
Ebben már azért van rutinunk
- értette a top nyolc kiharcolására Kiss Csaba, aminek kapcsán elmondta a receptet: azokat a csapatokat, akik mögöttük vannak, azokat oda-vissza verni kell, emellett a velük egyszinten lévő, de akár még az erősebb ellenfelek ellen is hazai pályán pontot, pontokat kell szerezni, valamint idegenben is elcsípni egy-egy jó eredményt.
Azt mondom, hogy ennek a kritériumnak hellyel-közzel megfeleltünk. Teljesen megérdemelt volt az, hogy bejutottunk a nyolcba, amit lehetett elértük. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy elmúlt négy évben nem engedtünk el egyetlen egy mérkőzést sem, és csak azért, mert nem osztottak esetlegesen érmet, vagy nem múlt rajta az európai kupaindulás, azért beletettünk 100%-ot, és a bajnokság utolsó meccsét azt mindig megnyertük.
- fogalmazott Kiss Csaba.
Ráadásul a Szeged a kiemelkedő eredményeit egy olyan csapattal éri el, amely nagy részét a sajátnevelésű fiatalok alkotják.
Ez a felnőtt helyezés az utánpótlásunkat is dicséri, hiszen köztudott, hogy a klub politikája egyértelműen az, hogy teret engedjen a sajátnevelésű fiataloknak, emellett pedig olyan játékosokat igazoljon, akikben még van ambíció és tudnak segíteni a szegedi fiataloknak. Az a szakmai munka, ami az utánpótlásunkban folyik, az abszolút látszik a felnőtt játékosokon is. A fiatalok 19-20-21 éves létükre már évek óta az Ob 1-ben pallérozódnak, nagyon-nagyon éretten vízilabdáznak
- hangsúlyozta Kiss Csaba.
Nagyon-nagyon szép jövő áll előttük is, és azt remélem, hogy előttünk is, hiszen majd jön egy újabb szezon, és egyértelmű, hogy nem lehet más a célunk, csak az, hogy még előrébb lépjünk
- zárta gondolatai Kiss Csaba.
Nyitókép: Albert Péter
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.