
Exkluzív videóinterjút adott lapunknak Nyári Sándor.
Múltidéző sorozatunkban egy héttel ezelőtt emlékeztünk meg a Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának első, harminc évvel ezelőtt megnyert aranyérméről. A szegedi férfi röplabda egybeforrt Nyári Sándor nevével, aki már évek óta Budapesten él, de Szegedre még mindig második szülővárosaként tekint.
Mai videónk ugyan egy nappal a harmincadik évforduló után készült, mégis az "aranyos" múltat idézi.
Nyári Sándor 78 évesen sem pihen, bár, mint azt elmondta, tavaly otthonában elesett, és megsérült a csípője, így kevesebbet vállal. A gondos orvosi segítség és a rehabilitáció sokat segített, de nem múlt el nyomtalanul a baleset.
- Mindennapom kényelmesebben telik, gyakran egy oldalon tudok csak aludni, mert azért még nem múlt el nyomtalanul balesetem, még egyszer-egyszer a mankó is előkerül jobb kezemben. Ennyit a sérülésemről. Lustálkodok 8 óráig, 9 óráig, utána kötelező házi munkákat elvégezzük a feleségemmel, aki szintén egy kicsit biceg, mert bicegő páros vagyunk. Nagyon szeretek főzni, hetenként kétszer-háromszor főzök, boltba elmegyek bevásárolni, és hetenként kétszer-háromszor röplabdaedzést tartok fiataloknak egy budai iskolában.
A legnagyobb öröm, hogy a Szonja unokám, aki először tehetséges röplabdásnak indult, majd két évvel ezelőtt aerobik sportágban csapatban világbajnok lett Portugáliában, ami a szívem csücske. Panni unokám 15 éves, és már a junior csapatban játszik, ő játékmester, feladó. Nagyon tehetséges. És van legkisebb, ő 10 éves, ő nálam edz az iskolai csapatban. Nagyon jó keze van, csuklója van és nyúlik.
Magas gyerekek lesznek, hát reménykedem, hogy még lesz annyi időm, hogy segítsem őket. Hogyha ők is sínre kerülnek, akkor azért visszább húzódok - fogalmazott a lapunknak adott videóinterjúban Nyári Sándor.
A Medikémia Szeged első bajnoki címe Nyári Sándor edzői pályafutásának is első bajnoki aranyérme volt. Az 1995-ös első hely után Szegeden megvédte a csapat a címét, majd a szakember 2009-ben a női mezőnyben is csúcsra ért a BSE-vel, ahol szintén megvédték bajnoki címüket. Az első arany természetesen különleges helyet foglal el a tréner szívében.
- Megnéztük persze a döntőről készült összefoglalót, nosztalgia szintjén emlékszem rá, a szívem csücske a Bajnokcsapat című filmek, amik az interneten is elérhetőek. Ott a valóságot látjuk. Röplabda döntőben, 1995-ben Szegeden 3000-3200 néző volt, van, aki 4000-et is mondott erről, de nem az a lényeg, ez nem számháború volt, hanem az, hogy ott egy gombostűt nem lehetett leejteni.
Amikor délben már nem bírtam magammal, az ötödik mérkőzés előtt, kocsival elmentem a sportcsarnokhoz, fölsétáltam, és ott legalább 500-600 újság és kabát és sapka ki volt rakva, és rá volt írva a név, hogy oda ne üljön senki. Az öltözőben a fiúknak azt mondtam, itt nincs taktika vagy nincs technika, azt tudjuk, amit tudunk, de itt nyerni kell. Ennyi embert nem szabad becsapni, önmagunkat sem. Nagyon nagy meccs volt, csodálatos volt. Egy óráig nem engedtek ki a csarnokból. Engem azért nem vetkőztettek le, mert rajtam nem volt olyan alsónemű, ami odavaló volt, de a fiúk fürdőnadrágban, mezítláb ünnepelték végig a pezsgőfürdőt. Ezek a pillanatok csodálatosak, elvehetetlenek, és ha arról beszélünk, hogy mi volt életem legnagyobb élménye, akkor ez az.
Nagyon boldog vagyok, hogy Csepelen bajnokcsapatban játszhattam Buzek Laci mellett, aki egy világklasszis volt. Nagyon örülök, hogy edzősködhetem, de az első bajnoki aranyérem edzőként, annál nagyobb dolog nincs a világon - jelentette ki Nyári Sándor.
A Nyári Sándorral készült teljes videóinterjút itt nézheti meg:
NÉVJEGY
Nyári Sándor
Született: 1947. március 6., Szolnok
Sportága: röplabda
Klubjai. Játékosként: Bp. Honvéd (1965–1967), Kecskeméti Volán (1967–1969), Csepel SC (1969–1973), Szolnoki Dózsa (1973–1978, játékos-edző), Délép SC-Szeged (1978–1980, játékos-edző). Edzőként: Szeged (Délép SC, Papiron SC-Szeged, Medikémia-Szeged, 1978–2004, férfiak), BSE (2008–2010, nők), Veszprémi RC (2010–2011, férfiak), Palota RSC (2012. január–2013, nők), férfiválogatott (1996–2001, szövetségi kapitány)
Kiemelkedő eredményei. Játékosként: bajnok (1970), 3x MNK-győztes (1970, 1971, 1972). Edzőként: 4x bajnok (1995, 1996, 2009, 2010), 5x MK-győztes (1993, 1995, 1996, 2001, 2010), az év röplabdaedzője (1996, 2009)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.