A szegedi futball nagyjai: Kozma György
Sahin-Tóth Dezső, a DAFC Szeged Körzet Központ alapítójának munkássága révén fut sorozat a SzegedMa oldalán, amelyben a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakjainak pályafutásaira tekintünk vissza. Kozma György mesélt karrierjéről.
Korán eldőlt, hogy labdarúgó lesz
Én egy futballszerető család középső tagja vagyok: bátyám Kozma Mihály, öcsém Kozma Zoltán. Édesapánk már gyerekkorunkban megszerettet velünk a futballt
- mesélte Kozma György, aki már mikor labdaszedő volt a SZEOL pályán és Hajós Imrééknek visszadobta a labdát, látta, hogy mekkora közönség előtt játszottak, nem volt ritka a több ezer néző a felsővárosi stadionban. Eldöntötte, hogy labdarúgó szeretne lenni és minél több néző előtt szeretne játszani.
Ez a szeretet gyerekkoromban ugye kialakult és nem is volt vita, hogy milyen sportágat válasszak.
– Ha az elhatározás a gyerekek részéről minél hamarabb megtörténik és elmegy akármelyik sportág felé, akkor úgy lehet sikeres, hogy azt huzamosabb ideig gyakorolja, a tudást elsajátítja. Én labdarúgóként átéltem a játékosok mentális helyzetét, nagyon sok tapasztalattal rendelkezem ilyen szempontból és nem beszélve arról, hogy edzőként is volt tapasztalatom, Tápén 5 évig serdülő gyerekekkel foglalkoztam. Több NB I-es játékost neveltem: Miklós Zoli bemutatkozott a Szegedben, illetve Fehérváron is NB I-bne és Kothencz Petire is büszkén emlékszem - mondta.
Kozma György többször megfordult a SZEOL-ban és a Dózsában is
A SZEOL saját nevelésű játékosa volt, mielőtt a Szegedi Dózsába igazolt Kozma György. – Nagyon sok élményem kötődik ide. Nagyon megtetszett az, hogy egy családi légkörű csapat alakult ki, a szurkolók közvetlen a pálya mellett voltak.
Nagyon szívesen emlékszik vissza a ’75-76-os évekre, amikor a szegedi Dózsa edzője Reményik László volt. Hangsúlyozta, hogy olyan kapcsolat alakult ki a szurkolókkal, ami a mai napig megmaradt benne emlékként.
Később az NB I-es Csepel akarta szerződtetni Kozma Györgyöt, a Budapesti Honvéd is hívta, de ezt megtudta a Szegedi SZEOL is, megkeresték, így maradt itthon, mert elintézték a katonaságot.
18 éves koromban NB I/B-be bemutatkoztam Szegeden a SZEOL-ban és a későbbiek során a katonaságot is itt töltöttem végül. Abban az időszakban a katonaság, az élsport, a tanulmányok eléggé lekötöttek.
- emlékezett vissza. Szívesen idézte fel, hogy amikor a SZEOL csapatával az NB I-ben volt vagy 15-16 ezer néző előtt játszottak. Elmesélése alapján a SZEOL-ban a ’77-78-as szezon volt az, ami kiemelkedő volt számára, mert akkor az NB I. 12. helyezettjei voltak, emellett a magyar ifi válogatottban és a B válogatottban rúgta a bőrt.
29 éves koromban már éreztem, hogy több nincs bennem és akkor visszakerültem a Dózsába.
Pályafutása után öt évet a Csongrád Megyei Főkapitányságon dolgozott, majd saját céget alapított, és úgy alakított mindent, hogy a gazdasági életben is helyt tudjon állni.
A testvéri zrikálások
Kiemelte, hogy az inspiráció és a háttér a játékosok számára nagyon fontos dolog.
Mi hárman vagyunk testvérek, a zrikálások, hogy ki hány gólt rúg, mennyit fut százon, adott nekünk egy egészséges rivalizálást, és ez vitt bennünket minél tovább.
Elmesélt egy családi sztorit:
A Budapesti Honvédban annak idején, mint katona bevonult a bátyám. A szezonbeli első bajnokin a Honvéd lejött játszani a SZEOL-lal. A bátyám játszott a Honvédban, mi az öcsémmel ketten a Szegedben. Apám kiült a lelátóra és kérdezték tőle, hogy kinek szurkol. Csak annyit válaszolt: mindegy, hogy melyik csapat nyer, mert családon belül marad
- zárta mesélését Kozma György.
