Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Sport

A szegedi futball nagyjai: Nagy István

A szegedi futball nagyjai: Nagy István

"Már megint megy a Motoregér." Ő volt Nagy István, aki válogatott tornász is lehetett volna, de a futballt választotta.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
3 órája
A szegedi futball nagyjai: Nagy István

Sahin-Tóth Dezső, a DAFC Szeged Körzet Központ alapítójának munkássága révén fut sorozat a SzegedMa oldalán, amelyben a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakjainak pályafutásaira tekintünk vissza. Nagy István mesélt karrierjéről.

Nagy István életében meghatározó szerepet töltött be a labdarúgás.
Nagy István életében meghatározó szerepet töltött be a labdarúgás. Fotó: Sahin-Tóth Dezső

 

Nagy István 19 évesen került a Dózsához

Nagy István Bács-Kiskun megyében született, középiskolás korában Tatabányára került, ott kezdődött a pályafutása.

Középiskolában nagyon jó tornász voltam, atletizáltam, mezei futóversenyt nyertem, háromszor nyertem középiskolás bajnokságot tornában. Akkor mindenben benne voltam és annyira dicsértek a testnevelő tanáraim is, hogy válogatott tornász lehetnék, de én a futballt választottam 

- mesélte. 19 éves volt, amikor bevonultatták katonának Kiskunhalasra. Nagy István szerint a Dózsa ott szemelte ki. Érdekes belegondolni, hogy manapság már 4-5 évesen egy klubhoz kell vinni a gyereket, hogy kellően korán megkapja a minőségi szakmai segítséget, ezzel ellentétben régebben azért bőven akadtak olyan magas szinten futballozó játékosok, akik sokkal később vágtak bele karrierjükbe.

Tatabányán a középiskolás torna meg az atletizálás mellett azért én futballoztam is. 17 évesen kerültem oda a felnőtt csapathoz és egy hírverő meccset játszottunk valahol egy kis községben, ahol utána meg is vendégeltek bennünket. Soha nem felejtem el

- mesélte Nagy István, aki a korabeli szerelésről, cipőkről, öltözőkről és az edzésekről is beszámolt.

A 37,5-es lábamra nem kaptunk éles cipőt, tehát gumis stoplisban játszottam, mert akkora méret nem volt. Itt a Dózsánál is annak idején nekem Martfűn csináltattak külön cipőt. Ha a délutáni edzésre nem tudtam elmenni, akkor mindig megkérdeztem, hogy mi az edzésterv és én délelőtt kimentem a pályára, csináltam egyedül is sokkal többet, mint amit előírtak.

 

"Már megint megy a motoregér"

A tréning kapcsán elmondta, hogy nem voltak olyan követelményrendszerek, mint amik a későbbiek folyamán beléptek. Bemelegítés után futottak hosszabb távokat is, de főként a rövid távok voltak gyakoribbak. Az alap kondíciója mindenkinek megvolt. 

Abban az időben tényleg inkább a futball volt a szórakozása az embernek. Itt olyan családias légkör volt, hogy szinte örömmel mentünk edzésre is. Élmény volt 4-5-6 ezer néző előtt játszani. Kimentünk melegíteni, én általában elöl mentem mindig. Kiabálták a nézők, hogy hajrá, Nagy Pista, hajrá, Dózsa! És akkor az Emődiék mindig szekáltak azzal, hogy hány jegyét osztottá ki ezért a buzdításért. A feleségem nem is tudta, hogy hogy kereszteltek el a nézők. Kijött egy alkalommal, már ment a mérkőzés és azt mondja, hogy hallja csak, hogy már megint megy a Motoregér, már megint megy a Motoregér. Hát ki az? Hát a kis Nagy Pista. Hatalmas munkabírásom volt és hát ezzel a termettel játszottam balhátvédet

Emődi Attila karrierjét itt ismerhetik meg:

 

Azt is elmesélte Nagy István, hogyan nézett ki anno egy edzőtábor. – Délelőtt, délután edzés volt. A délelőtt rövidebb sprintek voltak, délután hosszabbak, de rengeteget futottunk. Ezek úgy működtek, hogy ez egy rendőrségi csapat volt és a rendőrség azzal tudta segíteni, hogy biztosította a körülményeket.

 

Szórakoztató játékot játszott a Dózsa

Nagy István visszaemlékezése alapján, amikor már megismerték a játékstílusukat, akkor már nem Ő fogta a jobbszélsőt, hanem őt fogták. – Mert hál' Istennek volt egy középpályás sorunk, hatalmas jó futballisták voltak: a Pócsik Tóni, Pipicz, Ladányi, Csomor. Ők úgy el tudták dugni ott a labdát. Az alapállásunk nekünk az volt, hogy négy-négy-kettes rendszerben játszottunk és vagy a Ződi Tóni jobb széle, mert ő volt a jobb hátvéd vagy én beindultunk, de általában én voltam az és a jobbszélsőt nem nekem kellett fogni. Balhátvéd létemre a jobbszélső engem fogott.

Reményik László vezetőedző találta az egy-két érintős játékot, sok menekülés, sok mozgás kellett ahhoz, hogy ők tudjanak passzolni.

 Ezért volt szórakoztató a nézőknek is ez a játék. Imádtak bennünket.

Dr. Pipicz Lajos karrierjét itt ismerhetik meg:

 

Meghatározó volt számára a futball

Nekem meghatározó volt, mert annyira imádtam a futballt. Mikor a Dózsához idekerültem Szegedre, a Vincze Zoltán intézett nekem mindent. Albérletet és leszerelésem után elhelyezett az Ativizignél.

Életre szóló barátságok köttettek, még a mai napig tartják a kapcsolatot a Dózsás csapattársak, évente összejönnek.

– Amikor a Dózsa aranykorának vége lett, 30 évesen úgy döntöttem, hogy befejezem a sportpályafutásomat. Valahogy becsömörlöttem, de elhamarkodott döntés volt, hogy befejezzem, mert olyan 4-5 hónap után hiányzott a futball. Jött egy hívás Makóról és örömmel mentem. Játszottam ott 2 évet, utána Zákányszéken is, majd Bordányba 5 évet és utána ott 2 évet edző is voltam. 50 éves koromban fejeztem be a pályafutásomat - mesélte Nagy Itván.

 

Sporttörténelem Szeged Dózsa Nagy István labdarúgás

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2025logo