Sport

A szegedi futball nagyjai: Dr. Pipicz Lajos

A szegedi futball nagyjai: Dr. Pipicz Lajos

A Szegedi Dózsa a "a hiteles emberek hiteles klubja volt."

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
A szegedi futball nagyjai: Dr. Pipicz Lajos

Egy új sorozat indult a SzegedMa oldalán. Sahin-Tóth Dezső, a DAFC Szeged Körzet Központ alapítójának munkássága révén tekintünk vissza a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakjainak pályafutásaira. Az ezüstérmet szerző Dózsa SE játékosa, Dr. Pipicz Lajos mesélt karrierjéről.

A Dózsa SE csapata.

 

A klubhoz igazolás

A hitelességgel és a klub ideológiával kezdeném. Miért is volt sikeres és hiteles a klub? Gyurihoz (Bíró György - szerk.) kapcsolódva a Szegedi Dózsa nem ígért nagyokat, de amit ígért, mindent teljesített, ezt én is megtapasztaltam. 

- mondta Dr. Pipicz Lajos.

1975-től a klub korábbi játékosa, Reményik László vette át a csapat irányítását. Ahogy Bíró Györgytől olvashattuk az előző részben, ez egy teljesen más időszak volt, mert az előzőekhez képest keményebb edzéseket tartottak, nagyon figyeltek az erőnlétre, kondícionálisan nagyon egyben voltak.

1976 nyarán keresett meg Reményik László, hogy Ő egy éve már a Szegedi Dózsa edzője és egy nagyon ütőképes fiatal csapatot szeretne kialakítani. Úgy tudja, hogy a SZEOL nem tesz semmit annak érdekében, hogy én Szegeden legyek katona, de Ők hosszú távon számolnának velem. Ő egyet ígért, hogy ha aláírom az átigazolást, akkor itt leszek katona, ez volt a kiindulási alap

- mesélte Dr. Pipicz Lajos, akit megkeresett akkor Gyurkó Vince, a Szegedi rendőrkapitányság vezetője és felajánlotta, hogy a rendőrségen biztosítanak neki egy állást. Egy nap gondolkodási időt kért majd elfogadta az ajánlatot.

 

Egy nagyon sikeres időszak indult a Szegedi Dózsa életében

1976 nyarától, amikor én bekapcsolódtam a Szegedi Dózsa labdarúgócsapatának munkájába, akkor azt lehetett látni, hogy a Reményik Laci egy más szisztéma alapján képzelte el a csapatot felépíteni. Az utolsó, idősebb mohikánok, akikre én még emlékszem, a Pikó Laci volt meg a Héger Karcsi voltak. ‘76-ban, amikor elkezdődött a bajnokság, azt lehetett mondani, hogy egy megújított csapattal kezdtük el a szezont az NB III-ban.

Ez egy nagyon sikeres időszak volt, ami már 1975-től indult. Az elért 5. helyezéssel a Dózsa történetében először a második vonalba jutott.

Profi szinten kellett foglalkoztatni a játékosokat. A második vonalbeli tagságunk első évében szinte senki által nem várt eredményt értünk el, nagyon sokáig harcba is voltunk a feljutásért. Akkor is és évek múlva is a játékosokat, engem is többen megszólítottak az utcán, hogy akkor nagyon szerettek a Dózsa pályára járni. Ennek túl azon, hogy mi játékosok mit tudtunk teljesíteni, a szülőatyja a Reményik Laci volt, aki olyan játékstílust alakított ki, a formáción túl a sok passzos játékot, amiért szerettek a Hunyadi térre jönni.

"Mindig azt mondta, ha előre nem tudsz passzolni, passzold hátra. És utólag is bebizonyosodott, hogy ez egy nagyon-nagyon tetszetős futball volt, amiért kijöttek ide a szurkolók. Azt lehet mondani, hogy ha a spiccen lévő csapatok jöttek, akkor 5-6-7 ezer néző volt. Emlékszem egyszer a Vásárhely ellen a SZEOL pályán kellett megrendezni a mérkőzést, mert annyi jegy elkelt elővételbe." - emlékezett vissza Dr. Pipicz Lajos.

Az 1978/79-es szezonban először szerepelt a másodosztályban a Dózsa és micsoda bemutatkozás volt a csapattól, hiszen sokáig versenyben is volt az NB I-be jutásért. Ez a szezon volt a kicsúcsosodás: 20 mérkőzést játszottak egymás után úgy, hogy nem szenvedtek vereséget. Az első fordulóban rögtön az NB I-ből frissen kiesett nagy városi riválissal, a SZEOL AK-val került össze csapat, és a SZEOL stadionban 3000 néző előtt megrendezett mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget. A visszavágón 1979 februárjában a Dózsa-pályán 5500 néző szeme láttára még ennél is nagyobb sikert értek el, miután 2-1-re legyőzték a SZEOL-t.

 

"Tudok mondani olyan ismerősöket, akik 78-79 előtt a Hunyadi téren meg nem jelentek, abban a szezonban, ahol a SZEOL csak 6. lett, és nagy drukkereik voltak. Azt mondták, hogy inkább jönnek a Hunyadi térre, mert itt futballt látnak." - mondta

Amit el lehet mondani, hogy a hiteles emberek hiteles klubja volt. Nem ígértek nagyokat, de amit ígértek azt mindig betartották, ezért is tudott ez a Dózsa egy nagyon jó szellemű csapat lenni. Úgy gondolom, hogy ennek ez a klubfilozófia volt az alapja. 

 - jelentette ki Dr. Pipicz Lajos.

 

Nem sikerült az élvonalba jutás, majd jött a kiesés

Miután ezüstérmes lett a Dózsa, akkor Reményik László Csongrád megyében azt igazolhatott le, akit csak akart. Ő három játékost nevezett meg, akikkel elérhető lett volna az NB I.-be való feljutás, de erre nem került sor végül.

Sajnálatos volt, hogy Laci nem tudta befejezni azt, amit elkezdett. Kétségtelen tény, hogy a következő bajnokságban nem szerepeltünk már igazán jól, de ebben közrejátszott az edzőnk tragikus, fiatalkori halála. Azután már csak az volt a cél, hogy bent tudjunk maradni a profi ligában, ebben Kalocsai Géza nyújtott lehetőséget. 

1980-ban jött egy nagy vérátömlesztés a Dózsánál, Rábai László lett az edző. Dr. Pipicz Lajos elmondása szerint, akkor még úgy tűnt, hogy egy sikeres csapatnak az alapjait lehet letenni, de akkor már egy más szellemiség uralkodott. 1981-től a profi ligában való bennmaradás volt a cél, de ez nem sikerült, '82-ben kiesett a csapat. 

Azt lehet mondani, hogy az 1978-1982 között időszak volt a Dózsa arany időszaka.

Dr. Pipicz Lajos elmesélte, hogy 1982-ban érkezett a SZEOL-hoz Kaszás Géza edző, aki megkereste, hogy szeretné egy fiatal, új csapatba leigazolni őt. Elment vele Csongrádra 2 hétig alapozni, ott nagyon kemény munka volt. Három dolgot kért, de egyet sem teljesítettek, akkor úgy gondolta, hogy a Szegedi Dózsában fogja befejezni.

Utólagosan visszaemlékezve életemben nem gondoltam volna, hogy a Szegedi Dózsában ilyen jól fogom érzeni magam, de ebből is látszik, hogy nem csak az számít, hogy milyen bajnokságban játszik egy csapat. Egy alacsonyabb bajnokságban is lehet jól érezni magát az embernek

- zárta gondolatait Dr. Pipicz Lajos.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.