Sport

Tavaly a harmadik, idén csak a tizedik helyen telelhet a Szeged-Csanád GA

Tavaly a harmadik, idén csak a tizedik helyen telelhet a Szeged-Csanád GA

Már most annyi vereségnél járnak, mint a teljes előző idényben

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Tavaly a harmadik, idén csak a tizedik helyen telelhet a Szeged-Csanád GA

Mint ismert, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia egy Budafok elleni 2-1-es hazai vereséggel búcsúztatta a 2024-es évet. A kék-feketék őszi szereplése igencsak hagyott kívánni valót maga után, főleg az előzetesen megfogalmazott és elvárt célok fényében. A szegediek a Merkantil Bank liga 10. helyén töltik a téli szünetet.

Fotó: Gémes Sándor

 

A tizedik helyről várják a tavaszi folytatást

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a 15 lejátszott meccsén mindössze négy győzelmet aratott, és a hét döntetlen mellett négy vereséget is szenvedett. Ez a megszerzett 19 pont a tabella 10. helyére volt elengedő az ősz folyamán.

Szó mi szó, szoros a bajnoki pontvadászat állása, de hogyan is beszélhetnénk a feljutás kérdésről, mikor a második helytől 9, a kiesést jelentő tizenötödik pozíciótól pedig csak 5 pontra a Tisza-parti együttes. Az utolsó fordulós vereség után a Budafok és a Csákvár is beelőzte a szegedieket, az Ajka pedig 1 pontra tudott zárkózni.

A két feljutást érő pozícióban a Kozármisleny és a Kazincbarcika a szezon felénél, majd szorosan mögöttük a Kisvárda és a Vasas.

Ezzel szemben tavaly decemberben a harmadik helyen telelhetett a Szeged, mindössze egy vereséget szenvedtek el a kék-feketék a teljes 2023-as őszi szezonban. Most négyszer maradtak alul, amivel be is érték a teljes előző idény vereségeinek a számát, amit 34 találkozón szedtek össze. (Tavaly még 18 csapat szerepelt a Merkantil Bank ligában.)

Képernyőkép: eredmenyek.com

 

Nem javult a támadójáték, miközben több a kapott gól

Továbbra is a támadójáték működésképtelensége, avagy a gólok hiánya okozza a legnagyobb problémát a Szegednél. Az előző idényben 34 bajnokin 35 gólra futotta, megközelítőleg egyes gólátlag meccsenként, csakúgy mint most az ősszel. Az eddig megvívott 15 bajnoki találkozón 16 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját a kék-feketék.

Ez a negyedik legkevesebb a ligában: csak a Békéscsaba (13), a Honvéd és a Tatabánya (14-14), valamint a BVSC talált be kevesebb alkalommal.

Novák Csanádot azonban ki kell emelni: a nyáron Nyíregyházáról érkező támadó a csapat legeredményesebb játékosa, a maga hét találatával. Mögötte a tavalyi házigólkirály, Borvető Áron négy góllal.

Ami jól működött, már az sem az igazi. Az előző idényben összesen 23 kapott góllal zárt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Ráadásul tette mindezt 34 mérkőzésen, ugyanis tavaly még 18 csapat szerepelt a Merkantil Bank ligában. Ezzel szemben idén egyes átlagra felcsúszott a kapott gólszám, ami hangsúlyozandó, hogy nem vészes egyébként, és továbbra sem a fő probléma. A pontszámon mindenesetre meglátszik.

Eddig remek igazolásnak bizonyult. (Fotó: Gémes Sándor)

 

A tavaszi folytatás

A 2025-ös évet három hazai találkozóval kezdi a Szeged: február 9-én a Tatabánya, 16-án a Kozármisleny, 23-án pedig az Ajka érkezik a Szent Gellért Fórumba. Minden mérkőzés és pont kiemelten fontos lesz a jövőben, ha valóban a feljutás álmát dédelgetik a kék-feketék.

Nyitókép: Gémes Sándor

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.