Sport

Hazai vereséggel zárta az évet a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Hazai vereséggel zárta az évet a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Helyet cseréltek a csapatok a tabellán

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
Tegnap, 19:01
Hazai vereséggel zárta az évet a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

 Nem sikerült szépre a búcsú a 2024-es évtől, a Budafok három ponttal távozott a Szent Gellért Fórumból.

Komoly szegedi helyzettel indult a mérkőzés: az 5. percben egy szöglet után érkező  lapos labdát Palincsár lőtte kapura, a védők a gólvonalról mentettek. Három perccel később veszélyeztetett a Budafok is: Kovács bal oldali beadása után Rétyi lőhetett közelről lőtt, Takács hatalmasat vetődve bravúrral hárított.

Az első félóra végéhez közeledve Haris révén ismét a hazaiak szerezhettek volna gólt, azonban  az ötös sarkáról keresztbe lőtte a labdát a szegedi játékos. Felváltva próbálkoztak a felek: ismét adódott lehetőség a Budafok előtt is, ezúttal egy hazai védő blokkolt.

A 43. percben megtört a jég: Varga György Balázs egy szöglet után átvette a labdát, jobbról befelé tolta, majd ballal irtózatosan kilőtte a jobb felső sarkot, ezzel előnybe került a Szeged (1-0). Azonban a vezetés nem tartott ki a szünetig: a hosszabbítás második percében Rétyi elé került a labda a 16-oson belül, majd a kapus lábai között lőtt a hálóba (1–1). A hektikus utolsó percek után az első félidő végén 1-1 volt az állás.

Fotó: Gémes Sándor

 

A második félidő elején azonnal visszavehette volna vezetését Simon Ádám alakulata, azonban Mohos szabadrúgása nem volt elég pontos. A következő tizenöt percben nem igazán zajlottak kapura veszélyes események, egyik oldalt sem. Majd a 73. percben jött a hidegzuhany: vezetést szerzett a Budafok. Hiába blokkoltak több lövést is a kék-feketék, Kun Bertalan elé került a labda, aki közelről a hálóba passzolta azt (1-2).

A bekapott gól után nem tudott feljebb kapcsolni a Szeged, nem igazán tudott több helyzetet sem kialakítani, így nem forgott veszélyben a Budafok győzelme. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia egy 2-1-es vereséggel zárta az őszi szezont.

A szegediek így a 10. helyre csúsztak vissza és itt tölthetik a téli szünetet.

Merkantil Bank Liga 15. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum, 711 néző, vezette: Bana Gergely (Kiss Balázs, Máyer Gábor)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budafoki MTE 1-2 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Gera N., Szilágyi Z. (Horváth M., a szünetben), Pejovics, Tóth B. (Kurdics, 75.) – Palincsár, Márkvárt (Gajdos, 75.) – Mohos, Varga Gy. B. (Papp Á., 75.), Haris – Novák Cs. (Borvető, 62.). Megbízott vezetőedző: Simon Ádám
Budafoki MTE: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Sztojka, Németh M. (Kun B., 66.) – Zuigéber (Horgosi, 78.), Szűcs P., Rétyi (Merényi, 86.) – Kovács D. (Elek B., 78.). Vezetőedző: Nikházi Márk
Gólszerző: Varga Gy. B. (43.), ill. Rétyi (45+2.), Kun B. (73.)

Nyitókép: Gémes Sándor
 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.