Sport

Nagy nap következik: rangadóval nyit a Bajnokok Ligájában a Pick Szeged

Nagy nap következik: rangadóval nyit a Bajnokok Ligájában a Pick Szeged

Húsz év után találkoznak ismét a felek

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. szeptember 11., szerda
Nagy nap következik: rangadóval nyit a Bajnokok Ligájában a Pick Szeged

A legrangosabb kupasorozat szerdán kezdetét veszi, csütörtökön 18.45-kor pedig az OTP Bank - Pick Szeged is becsatlakozik a 2024-2025-ös kiírás küzdelmeibe. Az SC Magdeburgot érkezik a PICK Arénába.

Szükség lesz a közönség támogatására. (Fotó: Sólya Eliza)

 

A 22. BL idényüket kezdik a Kékek

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája történelme 1993 óta, tehát több mint 30 éve íródik. Az idei kiírás már a 32. lesz a sorozat életében. A kupát az 1993/94-es idény előtt még a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája) néven illették.

A szegedi kézilabdaklub még 1996-ban mutatkoztunk be az elitsorozatban, ez lesz a 22. idény a legjobbak között. A BL négyesdöntőjében még egyszer sem szerepelt a Pick, ez az áttörés egyelőre várat még magára.

Az EHF nemrégiben közzétette minden idők legjobb Bajnokok Ligája csapatainak listáját, itt a Szeged a kilencedik helyet foglalta el.

A Pick Szeged legnagyobb nemzetközi eredményei:

  • 3x EHF-Bajnokok Ligája-negyeddöntős (1997, 2004, 2015)
  • 3x EHF Kupagyőztesek Európa Kupája-elődöntős (1982, 1984, 1994)
  • 1x EHF-kupa-győztes (2014)
  • 2x EHF-kupa negyeddöntős (1995, 2001)
  • 1x EHF City-kupa elődöntős (1996)

 

Rendkívül kemény a menetrend

Az előző négy Bajnokok Ligája kiírás győztesei a Szeged csoportjában.

A Barcelona három alkalommal ülhetett fel Európa trónjára ezen évek alatt, a spanyol sorozatot a Magdeburg 2022/23-as sikere szakította meg. Az előző szezon négyesdöntőjének három résztvevője is jelen a nyolcasban. Ide sorsolták a már említett Barcelonát, Magdeburgot, valamint az Aalborgot is.

Az OTP Bank-Pick Szeged beosztása:

1. forduló (szeptember 12) OTP Bank-Pick Szeged – SC Magdeburg 
2. forduló (szeptember 19): Barcelona – OTP Bank-Pick Szeged
3. forduló (szeptember 26): OTP Bank-Pick Szeged – HBC Nantes
4. forduló (október 10.): RK Zagreb–OTP Bank-Pick Szeged
5. forduló (október 17): Aalborg – OTP Bank-Pick Szeged
6. forduló (október 24): OTP Bank-Pick Szeged – Kolstad Handbold
7. forduló (október 31): OTP Bank-Pick Szeged–Industria Kielce
8. forduló (november 21): Industria Kielce – OTP Bank-Pick Szeged
9. forduló (november 28): Kolstad – OTP Bank-Pick Szeged
10. forduló (december 5): OTP Bank-Pick Szeged – Aalborg
11. forduló (2025. február 13): OTP Bank-Pick Szeged – RK Zagreb
12. forduló (február 20): HBC Nantes – OTP Bank-Pick Szeged
13. forduló (február 27): OTP Bank-Pick Szeged – Barcelona
14. forduló (március 6): SC Magdeburg – OTP Bank-Pick Szeged.

Nagy szerep hárul az újakra is. (Fotó: Sólya Eliza)

 

Húsz év után találkoznak ismét a felek

Az első ellenfél nem más, mint a német bajnoki címvédő, az SC Magdeburg együttese. Nem ismeretlen csapat, hiszen húsz éve, 2004. februárjában már találkozott a Szegeddel.

A párharc a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében zajlott, de még mekkora küzdelem volt. A szegedi meccsen teljesen megtelt az újszegedi sportcsarnok, 3200-an voltak jelen. Volt, hogy öttel is vezettek a Kékek, azonban a Magdeburg fordítani tudott, 30-31 lett a vége. Németországban sem adta könnyen magát a szegedi együttes, meg kellett küzdenie az ellenfélnek a sikeréért, 28-24 lett a visszavágó.

A Pick Szegednél ezen a két meccsen pályán volt többek között Puljezevics, Berta, Laluska, Mezei, Ilyés, Eklemovics, Matics, Perger, Vadkerti, Bajusz, Józsa, Oláh, Habuczki és Noris is. Kovács Péter irányította a csapatot.

 

Az ellenfélről

A Magdeburg a kétezres évek elején volt a csúcson, majd az elmúlt években tornázta vissza magát a legjobbak közé. A 2023–2024-es német bajnokságot magabiztosan megnyerték.

Az ellenfél eddig két mérkőzést vívott az idei szezonban. A német szuperkupát 32-30-ra elveszítették a Füchse Berlin ellen, viszont a Bundesligában jó rajtot vettek, a Wetzlart győzték le hazai pályán 35–28-ra.

 

Mi várható?

A jó hír, hogy teljes az OTP Bank - Pick Szeged kerete, mindenki egészséges. Fantasztikus hangulat várható, hatalmas az érdeklődés a mérkőzés iránt, ahogy a klub beszámolt, már a harmadik szintet is megnyitották a jegyértékesítés során

A Kékek jobbszélsője, Mario Sostaric így vélekedett előzetesen:

Első ellenfelünk a Magdeburg nagyon jó és tapasztalt csapat, minden poszton remek játékosokkal. Nagyon jó védekezést kell bemutatni ellenünk, hiszen hihetetlen gyorsak. Jó meccsre számítok, készen állunk a BL-rajtra. Nagyon várja mindenki a meccset, hogy elkezdhessük a szezont a szurkolókkal. Nagyon bízom benne, hogy sikeres rajtot veszünk.

A Tatabánya elleni győzelem után Bodó Richárdot és Bánhidi Bencét kérdeztük, hogy mit vár a BL-rangadótól.

Egy nagyon jó mérkőzést és remélem a végén a két pont a miénk

- mondta Bodó. A csapatkapitány pedig a következőképpen fogalmazta meg várakozásait:

Egy futós, hajtós mérkőzést várunk. A Magdeburg nagyon komoly erőt képvisel, de megteszünk mindent hazai pályán

Címlapkép: Sólya Eliza

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.