Sport

Minden idők legjobb Bajnokok Ligája csapatai között a Pick Szeged

Minden idők legjobb Bajnokok Ligája csapatai között a Pick Szeged

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
12 órája
Minden idők legjobb Bajnokok Ligája csapatai között a Pick Szeged

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája történelme 1993 óta, tehát több mint 30 éve íródik. Az idei kiírás már a 32. lesz a sorozat életében. Hamarosan ismét nagyobbnál nagyobb nemzetközi meccseknek lehetünk a szemtanúi, ennek kapcsán pedig az EHF közzétette minden idők tíz legerősebb BL-csapatának listáját.

Ezen a 2019-es Vardar Szkopje elleni mérkőzésen állt a legközelebb a négyesdöntőhöz a Pick Szeged. (Fotó: Kovács Ferenc)

 

Tudni illik, hogy nem mindig ezt a nevet viselte az elitsorozat, az 1993/94-es idény előtt még a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája) néven futott.

A Bajnokok Ligája egyeduralkodója a spanyol Barca, amely már tizenegy alkalommal hódította el a trófeát, így semmi meglepő nincs abban, hogy a frissen kiadott lista első helyén helyén találjuk a csapatot.

A második pozíciót a Veszprém foglalja el, annak ellenére, hogy még sosem tudta megnyerni a sorozat a bakonyi együttes. Az örökrivális négy alkalommal jutott be eddig a BL-döntőbe, mindig ezüst lett a vége. Egyszer nyerték meg a bronzmérkőzést, emellett további öt alkalommal szerepeltek a legjobb négy között.

Érdekesség, hogy a Veszprém mellett két további olyan klub szerepel a tízes listán, amelyek még szintén nem emelhették magasba a BL trófeát: az OTP Bank - Pick Szeged és a Paris Saint-Germain.

 

A legjobbak között a Pick Szeged

Az OTP Bank - Pick Szeged számára a 22. BL-idény következik. A szeged klub történetének eddigi legjobb eredménye, hogy a negyeddöntőig eljutott, ezt öt alkalommal is sikerült elérni.

Az elődöntőhöz legközelebb még Juan Carlos Pastor vezérletével 2019-ben álltak a Kékek. A Vardar Szkopje ellen az újszegedi sportcsarnokban egy nyolcgólos hátrány sikerült ledolgozni, azonban a végére elfogyott a csapat és nem jött össze a történelmi lépés.

Ez az eredménysor az európai szövetség listájának a kilencedik helyére volt elég.

 

Három szegedi csoportellenfél is az örök elitben

A top tízben felefedezhető a már említett rekordbajnok Barca mellett a lengyel Kielce és a horvát Zagreb is, amely együttesek mind-mind egy csoportba került az idei kiírásban az OTP Bank - Pick Szegeddel.

A szegedi csapatra kőkemény ősz vár. A csoportról és a beosztásról itt olvashatnak bővebben:

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.