A győztes úton maradna a SZEOL


A múlt heti Szentlőrinc elleni hazai győzelme után, a Budapest Honvéd második csapatát is két vállra fektetné Siha Zsolt együttese.
Villámrajtot vett a SZEOL az NB III Közép csoportjában,
ugyanis az első fordulóban, már negyed óra után két góllal vezettek a kék-feketék a Szentlőrinc ellen. A lendületes szegedi kezdést követően kiegyenlítetté vált a küzdelem, komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott már kialakítani a folytatásban, így végül 2-0-s SZEOL sikerrel zárult a találkozó. Siha Zsolt tanítványai vasárnap a Kispest fakó ellen lépnek pályára a csepeli stadionban. A második számú csapatok esetében mindig nehéz megjósolni, hogy milyen erőt képviselnek valójában, mivel hétről hétre más összeállításban lépnek pályára. A tavalyi szezonban - 15 ponttal a SZEOL mögött - a 9. helyen zártak Pisont István tanítványai. A Siha-legénység az előző idényben oda-vissza verte a kispesti gárdát. Nem lesz könnyű dolga vasárnap a SZEOL-nak, ugyanis az első fordulóban Iváncsán, közel 70 percig csak egygólos hátrányban volt a Budapest Honvéd II., igaz, végül 3-0-s hazai győzelemmel zárult a találkozó. A Szentlőrinc ellen mutatott szervezett játék, ugyanakkor bizakodásra adhat okot szegedi oldalon.
A rutin a SZEOL mellett szól
- Nehéz meccsre számítok, biztos vagyok benne, hogy teljesen más lesz, mint amilyen a Szentlőrinc elleni volt. Olyan csapat ellen játszunk, amelynek a nagy része 2000, vagy 2001-es születésű, utánpótlásból frissen felkerült fiatalokból áll. Biztos, hogy tudnak futballozni, lesz bennük lendület, nem fognak elfáradni, ugyanakkor a rutin mellettünk szól. Bízom benne, hogy ponttal vagy pontokkal tudunk távozni a fővárosból. – nyilatkozta portálunknak Siha Zsolt, a SZEOL SC vezetőedzője.

Az agresszivitás lehet a kulcs
A 27 esztendős szélső most egy győzelmet jelentő gólpasszal is elégedett lenne. - Egy hasonló eredménnyel elégedett lennék, mint amilyennel a legutóbbi Kispest elleni összecsapásunk zárult. Az akkor mutatott egészséges agresszivitásunk lehet a kulcs most is. Ez már a védjegyünké vált az utóbbi időben, és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az utóbbi öt bajnoki meccsünkön, győztesen hagytuk el a pályát. Remélem ezt a fajta hozzáállásunkat meg tudjuk tartani a bajnokság végéig és akkor elérhetjük a kitűzött célunkat. A magam részéről egy győztes gólpasszal elégedett lennék. Egyértelműen a három pontért utazunk Csepelre! – fogalmazott Kéri.

Nem becsülik le az ellenfelet
Góllal debütált a Szentlőrinc ellen a SZEOL egyik nyári szerzeménye, Pócs Tamás. A harcias támadó a múlt hetihez hasonló, győzelemre törő játékot vár a csapatától. - Az NB III-ban minden mérkőzés nehéz. Nem becsülhetjük le az ellenfelet, ugyanolyan akarattal és alázattal kell pályára lépnünk, mint eddig. A Honvéd II. ellen is győzelemre játszunk, ezért biztos vagyok benne, hogy mindenki odateszi majd magát vasárnap. –
nyilatkozta Pócs, a SZEOL SC Facebook-oldalának.
NB III Közép csoport 2. forduló
Budapest Honvéd – MFA II. – SZEOL SC
Vasárnap 17.00 Csepel, Csepeli Stadion. Vezeti: Juhász Dávid (Imrő János, Molnár István).