Politika

Megalakult az új Országgyűlés és jön a kormányfő megválasztása is +videó

SzegedMA
Szerző: SzegedMA
2026. május 9., szombat
Megalakult az új magyar parlament: Sulyok Tamás államfő megnyitotta az alakuló ülést, ahol a képviselők ünnepélyes eskütétele után hivatalosan is megkezdte munkáját a testület. Az eseményen a köztársasági elnök hangsúlyozta a jogbiztonság és a nemzeti egység fontosságát, majd bejelentette, hogy a választói akaratnak megfelelően Magyar Pétert kéri fel a kormányalakításra. Az Országgyűlés döntése értelmében hamarosan megválaszthatják az új kormányfőt is.
Megalakult az új Országgyűlés és jön a kormányfő megválasztása is +videó
Fotó: Nemeth Andras Peter. Megalakult az új Országgyűlés.

Sulyok Tamás köztársasági elnök megnyitotta az új Országgyűlés alakuló ülését, majd a Himnusz eléneklését követően az államfő köszöntötte a képviselőket – írja a Magyar Nemzet.

Letették az esküt az új Országgyűlés tagjai. Fotó: Hatlaczki Balázs
Letették az esküt az új Országgyűlés tagjai. Fotó: Hatlaczki Balázs

Megalakult az új Országgyűlés

Mint mondta, az alakuló ülésig 199 országgyűlési képviselő, továbbá 11 nemzetiségi szószóló nyújtotta be a megbízólevelét. Majd jelezte, hogy

az alakuló ülést Vitányi István korelnök vezeti.

Vitányi István bejelentette, hogy a jegyzői feladatokat a tisztségviselők megválasztásáig a nyolc legfiatalabb képviselő, mint korjegyző látják el.  Ezt követően a képviselők elfogadták az Országgyűlés napirendjét. 

Az ünnepélyes eskütételen a legfiatalabb képviselő felolvasta az esküt, amit a többi képviselő elismételt, így

az új képviselők letették az esküjüket.

Ezután a nemzetiséghez tartozó képviselők a nemzetiségi nyelven is letették az esküjüket.

Új Országgyülés eskűtétele
Fotó: Hatlaczki Balázs

Vitányi István bejelentette, hogy az eskütételek után az új Országgyűlés megalakult. A korelnök azt is bejelentette, hogy ezzel a korábbi parlament mandátuma megszűnt.

Sulyok Tamás: A magyar nép kinyilvánította az akaratát

Magyarország történelmének újabb fejezetéhez érkeztünk – mondta Sulyok Tamás a képviselők eskütétele után. A köztársasági elnök jelezte, hogy az április választáson a magyar nép kinyilvánította az akaratát, a Tisza Párt példátlan mértékű győzelmet aratva lehetőséget kapott az ország irányítására.

Ezzel a felhatalmazással pedig történelmi felelősséget visel hazánkért és nemzetünkért – fogalmazott. Az államfő közölte, hogy a felelősség és a szolgálat tétéje az ország és a nemzet közösségeink az előrehaladása.

Sulyok Tamás elmondta, hogy az Országház minden szegletét átszövi a nemzet emlékezete. Kiemelte, hogy az Országház számos nagy alakja a legviharosabb időkben is igyekezett helyt állni. Példaként említette, amikor 1956-ban a szovjet megszállás idején alig maradt valaki, Bibó István viszont őrhelyén maradt és hitet tett a demokratikus jogrend mellett.

A jognak a jóra, a rendre, az igazságoságra, az emberre kell irányulnia – mondta. Közölte, hogy jogrendszerünk ezeréves folyama Szent Istvántól ered, ebbe illeszkedik bele a most megválasztott törvényhozók hatásköre is.

Új Országgyülés eskűtétele
Sulyok Tamás Köztársasági elnök
Fotó: Németh András Péter

Az emberek javát kereső és az emberek szabadságát kereső jogrendnek felsőbbségének irányadónak kell lennie a hatalom mindenkori gyakorlóival szemben. A jogbiztonság olyan érték, amelyet minden körülmény között őriznünk kell – mondta Sulyok Tamás.

A haza számára meghatározó, hogy a törvényhozás épületében a megkülönböztetett megbecsülés övezze a magyarság meghatározott fundamentumait. Közös ügyeink rendezésének legalkalmasabb helye az Országház, leghatékonyabb módja a tisztelet, legjobb eszköze a jog normáinak letisztult nyelve – jelentette ki a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: a hazát szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés és a legnemesebb feladat, ebben tükrében szemlélhető az új képviselők munkája.

– Magyarország csak úgy tud épülni, ha együtt épülni, ha együtt építünk, nem egymás ellenében – hangsúlyozta Sulyok Tamás, aki konstruktív együttműködést javasol minden olyan ügyben, ami az ország sorsát előre viszi.

Egy ország, egy nemzet csak akkor lehet erős, ha sokféleségben is meg tudja jeleníteni az egységet, ebben az egyégben a képviselőknek különleges szerepük van, ők a nemzet egészét hivatottat képviselni, felelősek az ország minden polgáráért – mutatott rá a köztársasági elnök.

A köztársasági elnök bejelentette, hogy az új kormány megalakítására felkérte Magyar Pétert, aki elfogadta a felkérést. Ezért azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Magyar Pétert válassza Magyarország miniszterelnökének.

Beszámolókkal kezdődött az ülés

Sasvári Róbert László, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a választásokról tartott beszámolójában elmondta: a választópolgárok, a választási szervek, a jelölő szervezetek és a jelöltek számára is jól ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott le. Majd megköszönte a választási szervek munkáját.

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a alakuló ülésen elmondta: a választást több mint 110 ezer ember bonyolította le. Kiemelte, hogy a voksolás az alaptörvénynek és a jogszabályoknak megfelelően lett megtartva. Felhívta a figyelmet az informatikai fejlesztésekre, majd megemlítette, hogy a választási eredményeket minden eddiginél gyorsabban publikálták. Tudatta, hogy a választási pénzügyi elszámolása jelenleg is folyamatban van.

Másrészt közölte, hogy a népességváltozások miatt ismét szükségessé vált a választókerületi határok módosítása.

Ugyanis négy egyéni körzetben is a lakosság több mint húsz százalékkal tért el az országos átlagtól. Közölte, hogy a módosításokat legkésőbb 2028 végéig kell megtenni.

A mandátumok ellenőrzésének idejére a korelnök szünetet rendelt el.

Az Országgyűlés megállapította a képviselők és a szószólók mandátumát tartózkodás és ellenszavazat nélkül, Majd ismertették a képviselők névsorát.

Bakos Csaba ismertette: a korelnök és a korjegyzők az esküokmányok ellenőrzését elvégezte és mindegyiket szabályszerűnek találta.

Czipa András elmondta: minden képviselő és szószóló benyújtotta összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Elmondta, egy képviselőn kívül minden képviselő gyakorolhatják a képviselői jogaikat.

A képviselőknek és a nemzetiségi szószólóknak 2026 május 11 és június 8 között kell vagyonnyilatkozatot tenniük – jelentette be Vitányi István.

A képviselők döntöttek arról is, hogy elfogadják-e a Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolóit. A képviselők mindkét beszámolót elfogadták.

A parlamenti pártok megalakították képviselő csoportjaikat, a frakcióvezetők bejelentették a képviselő csoportok elnevezését, frakcióvezetőjét és névsorát, amelyeket Horváth Nándor Zsolt Ismertet.

Vitányi István korelnök tudatta, hogy a képviselőcsoportok vezetői közös indítványt tettek a házelnök személyére. Ez alapján a korelnök azt kezdeményezte, hogy Forsthoffer Ágnest válasszák meg házelnöknek. Ezután Vitányi újabb szünetet rendelt el, amely során titkos szavazáson megválasztják az Országgyűlés új elnökét.

Magyar Péter megszólalt még az alakuló ülés előtt

Ma lesz a rendszerváltás első hivatalos napja, amikor megalakul az új magyar Országgyűlés és megválasztják az új miniszterelnököt is. Erről Magyar Péter beszélt szombaton a Kossuth téren, mielőtt a Tisza Párt frakciója megkoszorúzta gróf Andrássy Gyula egykori miniszterelnök és József Attila szobrát. Magyar Péter élő bejelentkezésében elmondta, hogy az alakuló ülésen elfogadnak pár jogszabályt, megválasztják az Országgyűlés új alelnökeit és utána délután négy órától itt közösen fognak ünnepelni.

Elmondta: úgy döntöttek, hogy mielőtt bemennének az alakuló ülésre az Országház főlépcsőin, előtte megkoszorúzzák Andrássy Gyula, a harmadik magyar miniszterelnök szobrát, majd lesétálnak József Attila költő szobrához és oda is elhelyeznek egy csokor virágot, utána a Tisza-frakció tagjai együtt vonulnak be a parlament épületébe.

– A korrupció megállítása és az uniós források hazahozatala lesz a legfontosabb feladat – mondta újságíróknak Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter. A politikus a parlament szombati alakuló ülésének szünetében újságíróknak úgy fogalmazott: hogy nagyon sok területen nem volt igazi verseny, a korrupció pedig olyan mértékű volt, amilyet Európa nem látott még. Arról is beszélt, hogy a kiegyenlített pálya teljesen megszűnt Magyarországon, a kivételezettek köre kapott óriási szerződéseket, ezért nem fejlődött a magyar gazdaság. Az a beruházási stratégia, ami döntő módon összeszerelő üzemeket támogatott, vezetett oda, hogy a magyar vállalatok jelenleg az export öt százalékát teszik ki – mutatott rá, hozzátéve: a magyar vállalatokat helyzetbe kell hozni.

 

Az alakuló ülés menetrendje

Titkos szavazással, a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – Magyar Péter bejelentése szerint várhatóan délután fél egykor – megválasztják az Országgyűlés elnökét, majd nyílt szavazással a parlament alelnökeit és jegyzőit. A Tisza Forsthoffer Ágnest, a párt alelnökét, balatonfüredi országgyűlési képviselőt jelölte házelnöknek, alelnöknek pedig Hallerné Nagy Anikó ügyvédet, Kőszegi Krisztián földrajz–történelem szakos tanárt és Rák Richárd jogászt, utóbbi képviselő lehet a törvényalkotási bizottság alelnöke. A többi frakció is ad alelnököt: a Fidesz Vitályos Eszter eddigi kormányszóvivőt, a KDNP Latorcai Csabát, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium távozó parlamenti államtitkárát, míg a Mi Hazánk a posztot eddig is betöltő Dúró Dórát jelölte. A szavazás után a megválasztott házelnök leteszi az esküt, majd várhatóan 13 órakor beszédet mond.

Fél háromkor a miniszterelnök megválasztásával folytatódik az ülés, amelyet követően Magyar Péter esküt tesz.

Az eseményről lapunk élő szöveges közvetítéssel tudósít.

További híreink:

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.