Pszichiátrián kezelhetik a négyéves kislányt buszban felejtő sofőrt


Bekerült a pszichiátriára az a buszsofőr, aki néhány napja azt a járművet vezette, amelyikben ott felejtettek egy óvodáskorú kislányt. A négyéves tomajmonostorai gyermeket kedd reggel vették fel a járműre, hogy azzal eljusson az óvodába – írja az Index.
A buszvezető egyik ismerőse a Tényeknek elmondta, hogy a férfit kiegyensúlyozott embernek ismerték meg, akinek semmilyen káros szenvedélye nem volt. Úgy tudni, a sofőr másodállásban is személyszállítással foglalkozik és röplabdaedzőként is dolgozik.
Mint arról a SzegedMa beszámolt, meghalt a buszban felejtett kislány pénteken a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán.
A klinika közleménye szerint az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt.
Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy “életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá”.