Jóval több rolleres lehet Szegeden, mint amire számítottak


A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt, a gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezren vannak, akik ezzel közlekednek.
A szövetség közleménye szerint ebből mintegy 25 ezer bérelhető roller, a többi magántulajdonban van. Hozzátették, hogy a mikromobilitási piac bővülésének oka, hogy "kinőtték az emberek a nagyvárosokat", amelyek a mainál több autót már nemigen tudnak befogadni.
Ahhoz, hogy az emberek mégis hatékonyan tudjanak közlekedni, egyre többen váltanak át autóról mikromobilitási eszközre.
Előnye leginkább a gyorsaság: csúcsidőben a dugók miatt autóval 30-40 perc alatt megtett utak rollerrel 8-10 percre csökkennek.
A szövetség ajánlása szerint a fenntartható városi közlekedésben minden élethelyzetnek megvan a leghatékonyabb mobilitási módja, hiszen mindenki ismeri az első és utolsó kilométer problémáját: eszerint, bár a tömegközlekedés megfelelő választás lenne, de a buszig, villamosig vagy a busztól, villamostól kilométeres gyaloglás vár az utazóra. Más esetben autóval menne a közlekedő a belváros határáig, ahol még könnyen parkolhat, de onnan még pár kilométert tovább kellene utaznia.
Sugár István, az elektromos rollerekkel foglalkozó E-twow Magyarország üzletvezetője szerint nem minden élethelyzetben megfelelő a roller választása, de a jelenleginél biztos, hogy többen tudnák autós közlekedésüknek egy részét kiváltani vele. A mikromobilitási szakértő a biztonságos rollerezésről közölte: ezeket használva is be kell tartani a KRESZ-szabályokat, sőt figyelni kell arra is, hogy ez egy nagyon csendes, új közlekedési forma, így észrevehetőnek kell lennie annak, aki ilyet használ.
A Jövő Mobilitása Szövetség azt javasolja, hogy a rollerezők, legyenek akár gyerekek, akár felnőttek, viseljenek bukósisakot, annak ellenére, hogy szabály nem írja elő a védőfelszerelések használatát, valamint alkalmazkodva a kerékpárok megengedett sebességéhez, óránként maximum 25 kilométeres sebességgel közlekedjenek.
Szegeden is gond van a rolleresekkel
Lapunk korábban több cikkben is foglalkozott azzal, hogy a bérelhető elektromos rollerekkel számos probléma van Szegeden. Egy évvel ezelőtt az utca embere is azt nyilatkozta lapunknak, hogy bár jó ötletnek tartják őket, ugyanakkor jobban kellene őket szabályozni. Erre a kormány nemrég válaszolt: a kerékpárosokra vonatkozó szabályok lesznek érvényesek a rolleresekre is a jövőben, ugyanakkor az Európai Unió még ennél is tovább szigorítana.
Azonban továbbra sincsenek maradéktalanul a mikromobilitási eszközökre szabva a magyar nagyvárosok, így Szeged sem. Nemrég itt írtunk arról például, hogyan lehetne például a kerékpárosok számára kedvezőbb a közlekedés az Oskola utca környékén.
(via MTI)