Súlyos fertőzésre panaszkodik az Anna fürdő egyik vendége


Felháborodott Facebook-bejegyzésben tudatta ismerőseivel az Anna fürdő egyik vendége, hogy E. coli és Klebsiella szuperbaktériummal fertőződött meg a meleg vizes medencében. A bejegyzés alapján a hölgyet már három hónapja kezelik, de még mindig nem gyógyult meg. Eddig 20 ezer forintot fizetett különböző gyógyszerekre.
Az E. coli fertőzés első tünete a lappangási idő után jelentkező hasmenés, majd ennek következtében a só- és vízháztartás felborulása. A széklet ez esetben nem vizes, inkább lágy, eléggé híg, nagyon gyakran jelentkezik – olvasható a
erre vonatkozó szócikkében.

A hölgyet megkerestük, de egyelőre még nem válaszolt levelünkre. Szerettük volna megtudni, hogy miből gondolja, hogy a fertőzést a fürdőben kapta el, és hogy felvette-e esetleg ebben az ügyben a kapcsolatot a fürdővel, kívánja-e jogi útra terelni az ügyet. Az üggyel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek. Reméljük, ezúttal reagálni fognak a megkeresésünkre, ugyanis legutóbb még októberben érdeklődtünk az elmúlt egy év látogatottsági adatairól, de azokat még mindig nem adták ki.

hogy nem aratott osztatlan sikert az 50 százalékos áremelés az Anna fürdőben. A drágulás következtében a kisnyugdíjas vendégeknek nehézséget okoz kifizetni az igénybe vehető ellátásokat. Idén nem ez volt az egyetlen blamázs az Anna fürdő életében:
nyáron néhány hét alatt felmondott a gyógymasszőrök harmada.
Az ott dolgozók arra panaszkodtak, hogy nem kaptak túlóradíjat, illetve nevetségesen alacsony bérekért kellett dolgozniuk, ezért volt olyan munkatársuk, aki a jobb boldogulás reményében inkább ablakgyárba ment el dolgozni.