Az önkormányzat saját lapja szerint csúszik a Kolozsvári tér felújítása, az ügyvédjük szerint nem


Augusztusban cikkeztünk arról, hogy nettó 94 millió forint helyett bruttó 177 millió forintos büdzsét hagytak jóvá a Kolozsvári tér felújítására.
Több cikket is közöltünk a Kolozsvári tér felújításáról, mely kapcsán a környékben élők gyakran arról panaszkodtak, hogy nem folynak megfelelő ütemben a tér rekonstrukciós munkálatai. Először novemberben cikkeztünk arról, hogy baleset veszélyesen, néhány méterre a játszótértől és a közeli Waldorf-iskolától bármilyen
térbeli elválasztó nélkül dolgoznának a munkagépek.
Ezután januárban tűnt úgy, hogy
megállt az idő a Kolozsvári téren
, hiszen a hideg időjárás miatt nem nagyon haladtak a munkálatok, hasonlóan a Liget felújításához és a szőregi csatornázáshoz. Januári cikkünk kapcsán megkérdeztük az önkormányzatot is, akkor az önkormányzat azt válaszolta, hogy a Kolozsvári tér felújításának határideje kapcsán
figyelembe vették a téli hideg időjárást
, emiatt nem veszélyezteti semmi a tér júniusi átadását. Ezzel szemben az önkormányzati szeged.hu korábban Tavaszra teljesen megújul a Kolozsvári tér című hurráoptimista cikkében arról számolt be, hogy május végén már igénybe vehetik a környékbeliek a megújult teret.

Áprilisban cikkeztünk arról, hogy az átadási időponthoz közeledve úgy tűnik a Kolozsvári tér közelében lakóknak, hogy az utolsó pillanatra hagyják a munkálatok befejezését. A drágulást és a csúszást a megjelent cikkben a korábbi írásainkban megjelent információk alapján kifogásoltuk, az önkormányzat által meghatalmazott ügyvéd azonban úgy véli, minden a legnagyobb rendben a beruházás kapcsán, időre elkészül a felújítás és a renoválás sem drágult menet közben.