Közélet

Kaki után pisi – fényes nappal vizeltek a Széchenyi téren

Kaki után pisi – fényes nappal vizeltek a Széchenyi téren

2019. március 5., kedd
Kaki után pisi – fényes nappal vizeltek a Széchenyi téren

Ezúttal nem a virágosláda oldalára kakáltak, hanem a fa tövébe pisiltek Szeged főterén.

Múlt héten megírtuk

, hogy a jó idő beálltával a Mars téren és a Kárász utca környékén is egyre gyakrabban jelennek meg magukat koldusnak kiadó szélhámosok és alamizsnát gyűjtő hajléktalanok.

Az alkoholtól agresszív kéregetők a közelmúltban már többször is megzavarták Szeged sétálóutcájának rendjét,

randalírozással, székdobálással vagy

éppen virágláda oldalba kakálásával.

A szegediek és a Szegedre látogatók többször jelezték már, hogy valamilyen megoldást kellene és illene találni erre a problémára,

de az önkormányzat egyelőre nem lépett látványosat, és nem tudunk arról, hogy bármit is akar-e tenni.

Pedig nem ártana végre, erre pedig remek bizonyíték ez a kép is, amit olvasónktól kaptunk. Íme:

A mellékelt levélben pontos leírást adott a meglehetősen gyomorforgató esetről.

„Hétfő délután egy szesztől bűzlő hajléktalan fényes nappal nekiállt vizelni a Széchenyi tér közepén.

Nyilvánvalóan nehéz élethelyzetben van ez az ember, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy a legforgalmasabb tér legnyilvánosabb pontján könnyítsen magán. Ráadásul mindezt arccal Szent István szobra felé. Sajnos több kisgyermek is szemtanúja volt az esetnek.” – írta nekünk Facebookon egy neve elhallgatását kérő olvasónk.

A közterületen való vizelés szabálysértésnek minősül,

ami pénzbírságot von maga után. A pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege százötvenezer forint.

Azonban, ha egy gyerek előtt – akárcsak vizelési szándékból - veszi elő a nemi szervét, akkor a szeméremsértés vétsége is felmerül, ami viszont már bűncselekménynek minősül, ami két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

– tudtuk meg egy jogásztól. Bár a fent említett esetet nem árnyalja, de

azt már korábban megírtuk,

hogy Szegeden rendkívül kevés nyilvános illemhely van a belvárosban, ahova szükség esetén betérhetünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.