Francia cég fejleszti a szegedi ELI-ALPS „igáslovát” + FOTÓK



Az Amplitude Technologies SA nyerte az ELI-ALPS szegedi lézeres kutatóközpont egyik lézeres közbeszerzését – jelentették be 2014. november 19-én Szegeden, az SZTE Rektori Hivatal épületében tartott sajtótájékoztatón.
A szegedi ELI-ALPS nagyberuházás tudományos előrehaladása során újabb mérföldkőhöz érkezett. Az ELI-HU Nonprofit Kft. és a francia Amplitude Technologies SA közötti szerződés értelmében megkezdődik az úgynevezett „High Field Petawatt” lézerrendszer fejlesztése és kivitelezése, összesen 5 milliárd 910 millió forint értékben. A lézert közösen fejlesztik, építik a francia vállalkozás mérnökei és az ELI-HU Nonprofit Kft. mérnökei, illetve tudományos szakemberei – tájékoztatott
Tölgyesi Viktória,
az ELI-HU Nonprofit Kft. koordinációs igazgatója.
Lehrner Lóránt
, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a lézerberendezésnek otthont adó épület és maga a berendezés a tervek szerint 2016 elején, közepén készül el. A „High Field Petawatt” lézerrendszer kivitelezését hivatalos, nyílt, tárgyalásos közbeszerzésen nyerte el a francia Amplitude Technologies SA, mely világszerte ismert és elismert cég, számos híres kutatóintézetbe szállított már nagy teljesítményű eszközöket. Az extrém nagy intenzitású„High Field Petawatt” az ELI-ALPS legerősebb lézerberendezése lesz, Lehrner Lóránt szavaival élve a szegedi kutatóközpont „igáslova”, melyen számos kísérletet végeznek majd el, és mely egyedülálló lehetőséget teremt a külföldi és a hazai kutatók számára is. „Junior kutatóink és PhD-hallgatóink már Franciaországban megismerkednek a berendezéssel, így rengeteg időt nyerünk, hiszen gyakorlatilag már akkor bekapcsolódhatunk általa a nemzetközi kutatásokba, miután ideszállították. Ez a projekt erősíti Franciaország és Magyarország hosszú távú együttműködését is, maga az ELI-ALPS pedig komoly hozzájárulás ahhoz, hogy hazánk a térség innovációs központjává váljon” – fogalmazott az ünnepélyes sajtóeseményen az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.