Közélet

Videókon dolgozza fel a szegedieket érintő kérdéseket Gyimesi László (FRISSÍTVE)

Videókon dolgozza fel a szegedieket érintő kérdéseket Gyimesi László (FRISSÍTVE)

2014. február 3., hétfő
Videókon dolgozza fel a szegedieket érintő kérdéseket Gyimesi László (FRISSÍTVE)
gyimesilaszlo

Az aktív szegedi közéleti szereplők közül elsőként nyitott új kommunikációs csatornát a lakosok felé Gyimesi László. A fideszes tanácsnok először a fedett uszoda kérdését járta körül.

A várost érintő fontos kérdéseket szeretné újfajta módon feldolgozni és eljuttatni a lakosok felé

Gyimesi László

. A Fidesz szegedi elnöke, városfejlesztési és külügyi tanácsnok ezért indított útjára egy videósorozatot, mert úgy látta, hogy a közösségi média csatornáin keresztül hatékonyan lehet elérni az érdeklődőket, hiszen mint elmondta, az okostelefonok elterjedésével gyakorlatilag sokan egész napjukat a közösségi oldalakon töltik, ahol egyből el is érik a friss információkat és tartalmakat. „A napokban egy sorozatot indítok útjára, melyben Szeged fontos, máig megoldatlan problémáival foglalkozok. Kövessétek, osszátok meg, és írjátok meg véleményeteket, javaslataitokat!” – írta Gyimesi László

facebookos oldalán

. A képviselő „Mindent bele, Szeged!” címmel indított sorozatának első videója a napfény városában élők közül sokakat érdeklő és érintő fedett uszoda ügye. Gyimesi Lászlótól megtudtuk, egy olyan témafeldolgozási módban gondolkodtak barátaival, amit az aktív közéleti szereplők közül jelenleg senki nem csinál, így jött a videó ötlete. „Úgy tervezem, hogy két-háromhetente jelenik meg egy újabb film, melyben egy Szegedet érintő, megoldatlan problémát vetek fel” – tájékoztatott. Az önkormányzati képviselő hozzátette, nem állított fel fontossági sorrendet, a fedett uszoda ügye nem ezért lett az első videós bejegyzése. „Tizenkét éve volt a jelenlegi városvezetésnek arra, hogy megépítsen egy fedett uszodát, ami nem sikerült. Abban bízok, amennyiben megfelelő kezekbe kerül a város, akkor ezt meg tudjuk valósítani” – közölte. http://www.youtube.com/watch?v=a62aOzxyY48

Bohács Zsolt

országgyűlési képviselő, a Parlament sportbizottságának elnöke is arról

nyilatkozott portálunknak

, a kormány adósságátvállalásával Szeged esélyt kapott arra, hogy megépíthesse az oly régóta áhított új uszodát, ám a beruházás önrészét vélhetően magának kell állnia.

Botka László

MSZP-s polgármester szintén Szeged kiemelt projektjei között emlegette a beruházást, vagyis egy fedett uszoda felépítését a

nagy adózóknak tartott szokásos év eleji tájékoztatóján

. Gyimesi László e-mailben is várja az észrevételeket, véleményeket a mindentbeleszeged@gmail.com címre.

Szocdemek Szeged: az iskolák és az egészségügy kérdése az elsődleges!

A Szocdemek Szeged portálunkhoz eljuttatott közleményében reagált a képviselő videós sorozatára. Levelük alább olvasható!

"Videókon dolgozza fel a szegedieket érintő kérdéseket Gyimesi László. Videóüzenetében együttgondolkodásra hívja Szeged lakóit (SZEGEDma.hu). Köszönjük. '...évek óta probléma, hogy nincs a városnak fedett uszodája. Családok, olimpia és világbajnok vízilabdások, eredményes úszók ők osztoznak...' szólt a felsorolás videóüzenetében azokról, akik mások mellett, hiányát érzik egy új létesítmények. Volt már rá esély,hogy a felsorolt csoportok és Szeged városa is fedett uszodát kaphasson. A lehetőség, a Napfényfürdő fejlesztése kapcsán mutatkozott. Egy összefogottabb fejlesztéssel, a fürdő és versenysport egyszerre való kiszolgálását Kecskeméten már megvalósították, sikerült. Tehát van rá példa! 'Az Alföld oázisa épül fel Kecskeméten (Kecskemét) – A fagyos téli napokban is igazi forró, karibi hangulatot varázsló új élményfürdővel és egy nemzetközi rendezvények fogadására is alkalmas versenyuszodával gazdagszik Bács-Kiskun megye székhelye' - delmagyar.hu. Jelenleg van olyan problémával bíró terület is,amely élvezhetne elsőbbséget. Néhány ezekből iskolák, egészségügy, ahogy ezeket a problématerületeket 2009 ben Ön is megemlíttette, más kapcsán: 'A pénzügyi-gazdasági válság közepette Szeged városa a Ligetfürdő-beruházás kapcsán közel 60 millió forintot szór el ügyvédi díjakra és önreklámra, miközben iskolák, egészségügyi intézmények működése lehetetlenül el' (SZEGEDma.hu). Az iskolák és az egészségügy helyzete, szinte változatlan. Addig amíg baj van, amíg van iskola (ahol szegényes, majdhogynem vállalhatatlan keretek között telnek a napok) ahol a szülőket minden alkalommal az adó 1% juttatására kérik fel, fontosabbak lehetnek más megoldásra váró feladatnál. Szinte minden problémánál fontosabbak,olyanok között ami önkormányzati - állami, azaz adókból ellátott,támogatott feladatellátás. Amíg a városban van olyan egészségügyi intézmény, ami alig fűtött és ugyancsak szegényes,talán nem szabad a sorrendeket felcserélni. Az uszodák és fürdők fejlesztése, új egységek rentabilitása amúgy is nehézkes feladat, hosszútávú és szinte minden esetben a fenntartó önkormányzatok által támogatandó lett üzemeltetésük. Így még arról sem lehet szó, hogy az új, születő sportlétesítmény termelne. Nem egy gazdasálig elengedhetetlen fejlesztési opció. 'Csupán' arról lenne szó, hogy lehetne a városnak. Igen. Fontos az említett vizes sportszeretők tábora is, de talán nem az első. Főleg, ha egyszer már régebben, komplexebb tervezéssel, meg is lehetett volna oldani problémájukat"

- olvasható a Szocdemek Szeged közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.