Házasság Hete: párok válaszút előtt

Javában zajlanak a Házasság Hete 2011. programjai Szegeden is. Online interjúnkban szerdán 12 órától egy családterapeuta házaspárral, Szásziné Fehérváry Anikóval és Szászi Balázzsal, a Remény Háza Családműhely munkatársaival beszélgettünk a párkapcsolatokról, házasságról és családról.

Vendégeink bemutatkoznak:

A Remény Háza alapítványi intézmény, a családot és a munka világát érintő projektekkel foglalkozik. Ebből az előző program leginkább a család- és párterápiát helyezi középpontba. "Ennek egyik formája, hogy krízisben levő családokat segítenek. Olyan formában is dolgozunk, hogy különböző intézményekkel kötünk együttműködési szerződéseket. Azokban a régiókban, ahol nincs megszervezve a családterápia, utazó nagykövetként dolgozunk" - mondja Szásziné Fehérváry Anikó. "Szervezünk szakmai szervezeteknek workshopokat, a város szakmai hálózatában is jelen vagyunk" - teszi hozzá. Az áprilisban megrendezendő családterápiás vándorgyűlés szervezésében is részt vesznek. Szászi Balázs és Szásziné Fehérváry Anikó 25 éve házasok, 5 gyermekük van. Tíz éve foglalkoznak családterápiával. Korábban egyházmegyei családreferensként, közösségi hálózatépítőként dolgoztak.

Szokott módon, néhány szerkesztőségi kérdéssel indítjuk beszélgetésünket, majd Olvasóink kérdéseire válaszolunk.

“Sámson és Delila – Honnan jön és hova megy az erő a kapcsolatokban?” címmel interaktív családterápiás műhelyt tartottak tegnap. Említenének néhány tapasztalatot?

Szásziné:

A Sámson és Delilát azért választottuk, mert minden kapcsolatban élő embert megmozgat ez a történet. A résztvevők egyik kérdése úgy hangzott, hogy "Lehet-e a nem harmonikus kapcsolatokból tanulni?" Az a tapasztalatom, hogy az emberek a nem-harmóniát nem tanulásra, hanem szomorkodásra használják, hogy a fájdalmunkban elmerüljenek. Pedig úgy gondolom, pont ellenkezőleg kellene ennek működnie, a konfliktusok pontosan a legnagyobb helyzeteket jelentik a tanulásra. Az emberek nagyon érdeklődnek a párkapcsolatuk iránt, és szeretnének sokat tudni a benne lévő erőkről, de sajnos kevés lehetőségük van hiteles információkat kapni. Ismeretterjesztő magazinok részkérdéseiből tájékozódnak, azonban kevés olyan hely van, ahol korrekt választ kaphatnak. A társadalom azt hiszi, mindenki tudja, hogyan kell ezt csinálni, pedig valójában tanulni akarnak az emberek. Tavaly is tartottunk ilyen műhelyt, és levontunk a következtetéseket. A tavalyit kísérletnek tekintettük, és még a mostanit is - kísérletező kedvvel mentünk oda, a párokkal való kapcsolatokból alakul ki a mi munkánk. Úgy látjuk, a kapcsolatokban az elődök tapasztalatait akarjuk használni, pedig a kommunikáció ezen formája már nem működik. A társadalom plurális, minden választható, a párnak maga kell megszenvedni, megválasztani a normákat, amelyek mentén szeretnének élni. Pedig erre nincsenek felkészülve. Passzív magatartás figyelhető meg, a régi keret nem működik, az újért nem tudnak tenni, pedig a hit, a spiritualitás kérdése érdekli őket. A történelmi egyházaktól elszakadtak a házasságok, de mindenkiben ott él a vágy, hogy valamilyen módon kapcsolódjon a mindenséghez, a Teremtőhöz. Ennek módjában nagyon egyedül vannak a párok: hogyan alakítsák ki az Istenhez való kapcsolatot? Itt sem hoznak döntéseket, inkább sodródnak az emberek.

Mennyivel ad többet egy keresztény lelkületben megélt házasság?

Szásziné:

A keresztény tanítás mindig középpontba állítja az embernek önmaga túlhaladását: lépj túl magadon, és nem vagy mindennek a birtokában. Van egy olyan Úr az életedben, akire rábízhatod magad. Ha az ember nem hiszi, hogy a kapcsolatban a mindentudás birtokosa, sokkal jobb házasságban tud élni. A hitüket megélt embereknek nyilvánvaló a kapcsolat igényessége. Másik kulcsszó a transzparencia.

Jézus

azt mondja, legyünk áttetszőek, ez a kapcsolatok egyik kulcsa. Legyünk egymás számára áttetszőek: őszinték, nyíltak , egyértelműek, törekedjünk a félelem nélküli életre.

Szászi:

Szakemberként azt kihangsúlyoznám, a családterápiás munkában szakmailag vagyunk jelen, és nem vallási alapon. A keresztény családoknak plusz segítség lehet, hogy vallásos terapeutákkal beszélhetnek. Okvetlen egy vallásos élet nem rak mindent helyre. Nagyon gyakran fordul elő, hogy valamilyen formában torzulás is születhet. Mikor egy család a pénzről beszél például, az egyik azt mondja, az ő dolga, hogy előteremtse a pénzt, a másik pedig úgy gondolja, mindent Istenre hagy. Ez azt mutatja, hogy egyenlőtlenül osztották el a szerepeket, és jelezheti azt is, hogy a hittel akar az egyik fél takarózni.

Szásziné:

Nehézséget jelent a keresztény családokkal való munkában, hogy nagyon magas elvárásokat támasztanak maguknak, bekeményedett énideát teremtenek. Nem a valóságra reflektálnak, mindig arra koncentrálnak, milyennek kellene lenniük, a valóságot nem tudják szeretni.

"Magánügy" kérdése

Ha probléma adódna egy családterapeuta házasságában, akkor hová tudnak fordulni? “Külsős” szakembert keresnek?

Szászi

: Ha egy igazi krízis állna be a mi házasságunkban, valóban keresnénk egy külső szakembert. De számunkra fontosak a baráti házaspárok is, nagyon sokat segítünk egymásnak a házasságban. Mind egymással, mind a szakmai fejlődésben is sokat foglalkozunk a kapcsolatainkkal, mivel tudjuk azt, hogy a szakmaiság révén reflektorfényben van a kapcsolatunk, és belső igényünk is, hogy reflektáljunk rá újra és újra. Azokat az eszközöket, amelyekkel a családterápiában élünk, magunk számára is eszközként használjuk.

"Tomi" kérdése

Keresztény családban nőttem fel, de félek, hogy azok a szelíd elvek, amiket a vallásunk hirdet, nem vértezik fel kellőképpen gyermekeimet, ezért óvatosan adagolom őket. Amúgy is nagyon félénkek, gyakran bántják őket az iskolában, mert kihasználják szelídségüket. Ezért arra kezdtem el nevelni őket, hogy álljanak a sarkukra. Mit gondolnak?

Szászi:

A rövid szövegből az tűnik ki, mintha a szelídségből kellene jönnie valaminek, amely elveszi a félénkséget. A szelídség nem tévesztendő össze a félénkséggel. Az a vértezet, amiről Tomi ír, az a hitnek egy ereje. Ha ezzel az erővel rendelkezünk, tudunk mindenkivel szemben szelídek lenni, félelem nélkül.

Szásziné:

A szelídség akkor válik erővé, ha az önazonosságból származik. Ha a félelem egyik arca, akkor kiszolgáltatottsággá válik. Nem alázat lesz, hanem megalázottság.

Szászi:

Jól teszi, hogy óvatosan kezdi bevezetni a gyerekeket, mert valószínűleg ő maga is most kezdi ezt az erőt megtapasztalni. Keressék bátran ezt az erőt, amelynek birtokában szelídek is lehetnek, de a szelídség nem egy kiszolgáltatott állapot.

"Angelina" kérdése: Úgy érzem, a férjem megunt. Ha hazajön a munkából, rögtön tévét néz, vagy játszik a számítógéppel – 16 éves házasok vagyunk. Próbáltam már sokféleképpen visszanyerni a figyelmét, de általában érdektelenségbe burkolózik. Mit tegyek?

Szásziné:

Kezdjen el érdeklődni a férje érdektelensége iránt! Ha nem önmagára hangolódik, saját fájdalmára, elutasítottságára, inkább a férje változására, az hidat építhet.

"Borika" kérdése: Mit gondolnak, helyes-e, ha egy nő csak azért megy férjhez egy férfihoz, mert gyereket vár tőle, és így akarja magához kötni? Idővel élhetnek normális családi életet?

Szászi:

Az semmiképpen nem lehet helyes, ha a gyerekkel akarja magához kötni a férfit. Főként azért, mert nagyon nagy terhet tesz ezzel a gyerekre. A családi problémák jelentős része abból származik, hogy a nő és férfi viszony elrendezetlenségét szülőként akarják megvívni, rossz anyának vagy apának tartva egymást, miközben mint férfi és nő elégedetlenek egymással. Mindezek ellenére ebből a házasságból is lehet jól működő kapcsolat, ha megbirkóznak ezzel a nehézséggel.

Szásziné:

És újra és újra felteszik a kérdést, hogy mi az elkötelezettségük alapja, és úgy tudnak rá válaszolni, hogy nem pusztán a gyerek.

"Elsőáldozó" kérdése Mi a véleményük a papi cölibátusról?

Szászi:

Minden elkötelezett élet, mint a házasság, vagy a papi hivatás, különleges kegyelmeket hordoz. A cölibátus intézménye nem okvetlen feltétele a papság szentségének, de sok erő születhet belőle, persze nehézség is.

Szásziné:

Ha szabadságból és szeretetből vállalt a papi élet, nagy szolgálat lehet az emberiség számára.

"Elvált" kérdése Önök szerint miért erodálódott el ennyire a házasság intézménye?

Szászi:

Nem erodálódásról van szó, hanem nagyfokú környezetváltozásról, amibe a házasság intézménye is beágyazódik.

Szásziné:

Nem a házasság, hanem a társadalom a probléma, amit a házasság jelez.

Szászi:

Olyan ez, mintha azt kérdeznénk, hogy a mai világban lehet-e még gőzmozdonnyal szerelvényeket vontatni? Képes rá, de korszerűbb megoldás is van. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy van-e még helye a vasútnak a mai világban? Persze hogy van, csak nem gőzmozdonnyal, hanem mondjuk villannyal.

Szásziné:

Másként szólva egy férfi és egy nő elkötelezett kapcsolata a társadalom alapja. Ez nincs másként ma sem. Újra fel kell fedezni a hűséget. A kapcsolati minőséghez idő kell - ennek be kell épülnie a köztudatba. Az idő nem megrontja a kapcsolatot, hanem javítja, mélyíti, szeretettel tölti meg, még több csodával tölti meg. Ezt kell felfedezniük az embereknek.

"Nehezenkezelheto" kérdése Jónapot kívánok! Nem tudom, családi problémákkal is foglalkoznak-e? Férjemmel három éve élünk együtt, és egy nagyon szép kisfiunk van, most lesz két éves, de nagyon nehezen boldogulok vele, nem tudom megnyugtatni, folyton hisztizik, rosszalkodik. Amit lehet, mindig megadtunk neki, szeretjük, de a viselkedése nem akar javulni, hiába a szép szó, vagy a tiltás. Bennünk a hiba?

Szásziné:

Ne hibást keressünk! Valószínűleg nem hibás, hanem kereső emberek állnak egymással szemben. Egy nulladik lépés a házaspárok közötti egység létrehozása ezekben a kérdésekben.

Szászi:

Amíg a szülők között különbözőség van, addig a gyereknél van az irányítás.

"Régimódi" kérdése: Mi arról a véleményük, hogy a sör hidegen, a pénz számolva, az asszony verve jó?

Szászi:

Minden házasságban fontos a humor, kedves Régimódi. Borban az igazság, és minden út Rómába vezet!

Megköszönjük vendégeinknek az interjút, ha többet szeretnének megtudni kedves Olvasóink, a www.csaladterapianet.hu oldalon tájékozódhatnak.