Máig élő régi hagyományok: a karácsonyi ünnepkör szokásai, hiedelmei
A Megváltó születésének ünnepe. Számos előkészület, szokás és hiedelem köthető a karácsonyhoz.
Karácsony légköre, a Megváltó születésének ünnepe az adventi előkészületekkel, a már elkészített bőséges étkek, nomeg a kötelező munkaszünet számos olyan népszokás kialakulását tette lehetővé, melyek még élménytelibbé tették az ünnepet. Ezekből ismertetünk olvasóinkkal egy csokorra valót, csakúgy mint tettük az előző cikkünkben.
Mendikálás
Talán már nem nagyon emlékszik senki erre az elnevezésre, amely a mendieare, azaz a koldulni szóból ered. A szokás adománygyűjtő jelleggel bír, elsősorban a gyermekek jártak adományt kérni ebben az időszakban. Sokszor kisebb-nagyobb csoportokba gyűltek, majd bekéredzkedtek a házakba, ahol egy kis éneklésért valamilyen apróságot kaptak. Manapság szinte csak az angol-amerikai filmekben találkozhatunk ezzel a szokással, pedig ennek hangulata és hagyománya van idehaza is.
Kántálás
Ez szintén egy karácsonyi népszokás, amikor a karácsonyi énekes egy verses köszöntőt mond. A mendikáláshoz hasonló, itt azonban nem adományért történik az öröm okozása. Kántálni főként a felnőttek jártak esténként, egészen éjfélig bezárólag. Amikor a gyerekeket lefektették, elindultak kántálni a környékre, emlékezetes élményt eredményezve mind az énekesek, mind a hallgatóság számára.
Betlehemezés
Széles körűen elterjedt volt a teljes magyar nyelvterületen és máig sokhelyütt elevenen él. A karácsonyi játékok legrégibbike, a 11. századtól kezdve van róla adat, akkoriban templomokban adták elő. Az első magyar szövegek a 17. századból erednek. A betlehemezés Jézus születésének történetét bemutató népi játék. Szereplői általában pásztoroknak öltözve, házilag készített jászollal vagy betlehemi kistemplommal jártak házról házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítették fel Jézus születésének eseményeit.
Regölés
István napjától, tehát december 26-tól újévig jártak a regősök. Maga a népszokás tulajdonképpen énekmondásból, köszöntésből, adománygyűjtésből állt, ámde nem gyermekek, hanem a legények szokása volt. Ilyenkor a regősök kifordított báránybőr bundát viseltek, láncos bottal, illetve köcsögdudával járták azokat a házakat, ahol volt eladó leány.
A regősök, amikor megérkeztek a portához, először a házigazdától kértek engedélyt, hogy elmondhassák a mondókájukat, majd pedig köszöntötték őket. Nekik énekelték el varázséneküket, elárulták honnan érkeztek és jó egészséget kívántak az egész ház népének.
Pásztorok karácsonyi vesszőhordása
A pásztorok karácsonyi vesszőhordása az Ipoly vidékén volt elterjedt népszokás. Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, amelyekből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. A vesszőért cserébe a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak.
Adventi koszorú
A karácsonyi ünnepkör egy igazán élő szokása az adventi koszorú készítése, gyertyáinak meggyújtása. Ennek ősét 1839-ben készítette Johann H. Wichern németalföldi evangélikus lelkész: egy örökzölddel díszített szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Miként a karácsonyfa állítása, az adventi koszorú is német területekről indult világhódító útjára. Napjainkra a 24 gyertya helyett 4 gyertya – az adventi vasárnapokat idéző -, maradt meg. A hit, a remény, az öröm és a szeretet, színük pedig a katolikus szokás szerint lila és rózsaszín. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
