A BYD harmadik autószalonja nyílt meg

A BYD frissen bemutatott modellje is kiállításra került

Ünnepélyes keretek között megnyílt Magyarország, egyben Budapest harmadik BYD autószalonja.

Mint arról korábban beszámoltunk, október közepén kezdte meg magyarországi forgalmazását a BYD, akkor kapásból két üzletet nyitott Budapesten.
A Szegedre tartó kínai elektromosautó-gyártó SEAL U típusú modellje bemutatásának sajtóeseményét szerdán tartotta a Puskás Arénában, csütörtök este pedig ünnepélyes keretek között megnyitották az ország harmadik BYD szalonját a Schiller család váci úti telephelyén, ahol az érdeklődők nemcsak az eddig ismert három modellt, de a szerdán bemutatott BYD Seal U-t is megnézhették.
A Villanyautósok blog számolt be arról, hogy
a Schiller nem új márkaként, hanem az egykor zászlóshajónak számító, három évtizede forgalmazott Opel helyett vette fel a kínálatába a kínai villanyautó-gyártót.
Schiller Márk a megnyitón elmondta, hogy 2016 óta dolgozik azon, hogy Magyarországra csábítsa a gyártót, és a Schiller Autó Család által képviselt márkák sorába a BYD is bekerülhessen. Nyolc éve a BYD egyik gyárának meglátogatása során volt lehetősége alaposabban is megismerni a céget, miközben a kínai nagyvárosok taxiállományában már akkor többségben voltak a cég autói.
Az új szalon ünnepélyes megnyitóján a szalagot Annelies Reiss, a BYD Magyarországért felelős ország menedzsere, Schiller Gábor vezérigazgató és Schiller Márk a cégcsoport marketingvezetője vágták át.
